Sting, az örök újító Budapesten mutatta meg tudását

A zenekari hangolásból hirtelen kialakuló kíséret alatt, Sting elektromos gitárral a kezében tért vissza a színpadra, méghozzá a Brand New Day sejtelmes és lassú szerzeményével, az A Thousand Years-zel. Az ezt követő ír népzenére hasonlító vonós-bevezetőből kialakult country-feeling, és egy igazi meglepetés dal, az 1994-es This Cowboy Song, melynek során Sting, Dom, Jo és Ira is hangszereikkel egy komolynak egyáltalán nem mondható tánckoreográfiát mutattak be. Egy transzvesztita prostituált életét bemutató szerzemény, a Tomorrow We’ll See jött a sorban. Az aktív monitorokon maszkos go-go táncosok voltak láthatók, amely betétet egyébként Sting egyik lánya, Mickey Sumner készítette. A szerzemény kísérete amúgy is nagyzenekarra és klarinétszólóra íródott, így abszolút hiteles volt a hangzás. Ezután tovább maradtunk a sötét utcán Stinggel, aki egy hosszú fekete kabátba bújva vámpírként énekelte el a hátborzongató hangulatú Moon Over Bourbon Streetet. Jelen alkalommal nem az armstrongos, lakodalmas verzióban, hanem „véresen komolyan”. Tökéletes volt, ahogyan Sting hosszan kitartotta a hangokat, valamint a végén, mire a Hold alászállt, egy elmaradhatatlan vonyítás zárta a témát.

Kevésbé ismert nótákkal is érkezett

Három kevésbe ismert nótát hallhattunk ezután. Elsőként a Brand New Day-ről sajnos lemaradt, egyik személyes kedvencemet, a rókákról szóló The End Of The Game-et, amelyben a csinos Jo Lawry háttérénekes és a hevesen gesztikuláló Steven Mercurio karmester igazán kitettek magukért. Másodikként csendült fel az Oscar-díjra jelölt Cold Mountain című mozifilm zenéje 2003-ból, a You Will Be My Ain True Love. Harmadikként a gazdag, idős férj és a gyönyörű, fiatal feleség tragikus történetét elmesélő, latinos, trombitaszólós All Would Envy. A The Soul Cages varázslatos nótája, a Mad About You után két Police-szám, a mindenkit megmozgató King Of Pain, majd a kötelező Every Breath You Take zárta a sort.

A ráadásban a legkommerszebb Sting-sláger, a keleties Desert Rose hozott óriási buli-hangulatot. Ezt követően jött a cinikus rock ’n’ roll dal, a She's Too Good For Me, majd a mindenki által ismert és megindító Fragile. A legvégén, mintegy meglepetésként, az I Was Brought To My Senses intrója ejtette ámulatba a nagyérdeműt, melyet Sting egymaga énekelt.

Mindent összevetve, az est 27 dalának meghallgatását követően egyértelműen kiderült, hogy Sting ismét nagyot és maradandót alkotott. A repertoár igazi csemege volt a legnagyszerűbb dalok felvonultatásával, melyek élőben sokkal jobban szóltak, mint CD-n. Slágereinek igenis jól állt a komolyzenei kíséret, éppúgy, mint a megszokott pop-rock vagy jazz körítés. Tulajdonképpen erre számítani lehetett, amire viszont nem, hogy maga a koncert egy óriási show-műsor lesz, s ezáltal Sting teljesen új oldaláról mutatkozik be. A komolyzenészek hihetetlen profi módon működtek együtt az énekessel és zenekarával, sokszor partnerek voltak a poénkodásban, s rendkívül érződött az eddigi több, mint 70 közös fellépésük tapasztalata.

Ez a turné Zágráb és Róma után idén Európában véget ér, s jövőre Japánban, Ausztráliában és Új-Zélandon folytatódik tovább, de itt már nem a RPCO, hanem helyi szimfonikusokkal kiegészülve. November végén jelenik meg a Sting Live In Berlin című CD és DVD Branford Marsalis szaxofonos vendégszereplésével, amely ideális karácsonyi ajándéknak ígérkezik a magamfajta Sting-rajongók számára. Csak remélni lehet, hogy hét esztendő után a muzsikus legközelebb ismét előáll egy várva-várt pop-rock lemezzel, hiszen 2003 óta gyakorlatilag nem írt új könnyűzenei nótát. Addig is: „Köszönöm Budapest! Viszlát!”

– Nagy „Greg” Gergely –

[2010.11.10.]