Harmincadik jubileumát ünnepelte a brit Arena zenekar az Analog Music Hallban
Május 19-én fennállásának harmincadik évfordulóját ünneplő turnéja keretein belül lépett fel nálunk az Arena zenekar az Analog Music Hall színpadán.
Ilyen közvetlen énekessel is ritkán találkozik az ember, mint Damian Wilson, aki 2020 óta tölti be a zenekarban a frontember szerepét. Koncert előtt is a közönség között illetve kinn az előtérben sétálgatott, és köszöntött mindenkit személyesen.
Pontban este nyolc órakor elsötétült a nézőtér, és bele is kezdtek bő két órás műsorukba a mesterek.
Clive Nolan billentyűs és Mick Pointer dobos zenekar alapító tagok, John Mitchell gitáros, ő is huszonnyolc éve tagja a zenekarnak, valamint Kylan Amos basszusgitár (2014 óta) a zenekar felállás, Damian Wilson pedig, ahogy fentebb is írtam, 2020-ban csatlakozott a zenekarhoz.
A további időrendbeli tagcseréket itt tudja megtekinteni akit, érdekel.
A szimfonikus-neo-progresszív hard rock muzsikát játszó brit Arena a műfaj zászló vivője.
A nyitó tétel egyből egy tíz perces klasszikus az 1995-ös debütáló albumról.
A közönség egyből megőrült egy ilyen berobbanó kezdéssel. Damian rengetegszer köszönte meg az este folyamán, hogy eljöttünk az élő zenét hallgatni, ünnepelni. Második dalnál máris ugrottunk az időben huszonhárom évet, 2018-ba. Az este folyamán már csak négy-öt dal erejéig mentünk vissza 2010-nél korábbra. A többsége a daloknak 2010 utáni volt a setlistben, de azok közül is a legjobbak.
Kylan egyedi mintázatú nadrágja külön figyelmet igényelt különc stílusával, John Mitchell pedig a maga visszafogott módján az egyik legprofibb gitáros a műfajban világszerte. Kaptunk is szólóiból rendesen, nem győztük kapkodni a fejünket. Damian hangja valami egészen elképesztő. Nem akarok közhelyeket puffogtatni, de az a hangszín, amilyen magasságokban tud brillírozni, olyan nincs is (és mégis van, haha). Majd éles váltással ugrásból vált lágy halk hangszínre, mindezt szaladgálás és ugrálás közben. Elmesélte, hogy egyszer kipróbálta a „stagedivingot”, de megsérült, szóval most nem „beugrik”, csak lejön közénk a közönségbe, hogy a következő majd tíz perces tételt velünk együtt közösen énekelhesse. Elképesztő szerénység és profizmus árad belőle, ahogy az egész zenekarból is. Miután a lelkét is kiénekelte köztünk a közönségben, még pár dal erejéig visszatért a színpad deszkáira, ott folytatva tovább a műsor második felét.
Koncert után kijöttek dedikálni is nagy örömünkre.
Méltó ünneplése volt az este a harmincadik évfordulós zenekari fennállásnak. Még sok ilyen estében legyen részünk, azt kívánom.
A szervezésért köszönet a Live Sound csapatának!
Balázs Adrienn
Videók
Setlist:
1. Valley of the king
2. Paradise of the thieves
3. Bedlam Fayre
4. How did it come to this?
5. This way madness lies
6. Unexpected dawn
7. 21 grams
8. Moviedrome
9. Time Capsule
10. The Equation
11. The city of lanterns
12. Riding the tide
13. What if?
14. Serenity
15. Don’t forget to breathe
16. The tinder boksz
17. Life goes on
18. Solomon
19. Crying for help VII
[2025.06.12.]