Ringo Starral Budapesten is kikötött a Sárga tengeralattjáró

A világ legnagyobb hatású zenekara, a hatvanas évekbeli Mesés Négyek csapata mára megfeleződött: John Lennon 1980-ban, George Harrison 2001-ben költözött a Nagy Égi Rockszínpadra. Paul McCartney 2003-ban adott fergeteges koncertet a Papp László Arénában, míg az egykori Beatles- dobos Ringo Starr 2011. június 28-án ejtette útba Budapest legnagyobb sportcsarnokát.

Ha nincs a „nagyszerű” szocialista vívmány, a sokat emlegetett, hírhedt „vasfüggöny”, talán előbb, népszerűségük csúcsán tombolhatott volna Magyarországon a nagyérdemű a négy liverpooli muzsikus zenéjére. Vagy, ha már együtt mégsem, később, szólóban mindenképpen. Nyolc évvel korábban Ringo Starr egykori kollégája, Paul McCartney bizony alaposan megmozgatta a népeket; a már akkor borsosnak számító jegyárak ellenére is komoly tumultus alakult ki az Arénában. Mondjuk, akkoriban a gazdasági válságot is nélkülöznünk „kellett”, nem különben a külföldi zenekarok, előadók dömpingjét.

Ugyanez nem mondható el a Ringo Starr and his Allstar Band aktuális hangversenyéről, mikor is a színpad a szokásos helyéről a terem hosszú oldalára költözött. A mintegy két maréknyi publikum az ily módon leszűkített térben is kényelmesen elfért. Akár egy rock klubban. Szeretetben, lelkesedésben szerencsére nem volt hiány, a főhősnek és népes csapatának sem lehetett panaszra oka.

Aki azt gondolta, hogy egy kései Beatles reinkarnáció részese lehet, csalódnia kellett. Ehelyett Ringónál - és éppen tizenkettedik formációját gyűrő zenekaránál - minden kapható, minden elérhető, akár a jó szatócsboltban. Kezdésnek mindjárt itt az It Don’t Come Easy 1971-ből, mikor a Beatles stúdiója szinte még ki sem hűlt a Let It Be búcsúzó albumának felvételei után. Ringó egészségesen szikár, mozgékony alakja – teret adva társainak - kisvártatva eltűnik a fő helyre pakolt dobfelszerelés mögött; hiába, ehhez ért a legjobban… Mindenkire sor kerül előbb-utóbb a demokrácia jegyében; no meg hetvenegy esztendősen Ringo sem bírná a tempót, hiába tagadhat le akár húsz évet is a sok vihart (alkohol, drogok) megélt (túlélt) életéből.

Rick Derringer aki a hard rockkal, valamint a poppal is próbálkozott a hetvenes években, Edgar Winter oldalán is eltöltött szép éveket. Megírta a Hang On Sloopyt, s ezzel alighanem megalapozta jövőjét. Gitárszólói hasítanak, zeneileg nyilvánvalóan a produkció egyik hajtóereje. Csak úgy, mint a már emlegetett Edgar Winter, aki billentyűzik, szaxofonozik, és ha kell dobshowt is előad  Gregg Bissonettel kar- illetve dobverőt öltve. Azzal a Bissonettel, aki David Lee Roth valamint Joe Satriani oldalán is püfölte a bőröket.

Visszatérve Winterre: Frankenstein, a modern Prometheus története a regényben a horrort, az Allstarsban az instrumentális zenei világot idézi a szcientológus-albinó-rockzenész tollából.

Ringo van annyira rutinos muzsikus, illetve szervező, hogy semmit nem bíz a véletlenre; Winter mellé másik billentyűst is szerződtetett Gary Wright személyében. A Spooky Toothban valaha nevet szerzett billentyűs-énekes persze szintén teret kap Dream Weaver című szép, lassú bluesának felidézésre.

Richard Page, a mélyhangok felelőse öthúros basszusjátékával precízen illeszkedik a dupla dobos ritmusszekcióba, emellett énekes kvalitásait is megcsillogtatja Kyrie című darabjában, amit még a Mr.Mister elnevezésű formációban írt.

„Reszelés” a ritmusgitáron, szenvedélyes „pofagyalulás” (szájharmonika), bohókás megjelenés egy ízig-vérig színpadi figurától. Az amerikai Wally Palmar a The Romanticsban alapozta meg hírnevét, ebből az időből származnak a Talking in Your Sleep, illetve a What I Like About You tételei.

Ezek után mi marad Ringonak? Természetesen a veleje, és persze a dobot hátrahagyva elöl a fronton, sűrű villázások közepette, táncolva, jókedvűen: a Beatles- korszakból az I Wanna Be Your Man, a Yellow Submarine (Sárga tengeralattjáró), a Little Help From My Friends és a Boys. S, ha mindez kevés lenne, itt a Photograph, amit a megboldogult George Harrisonnal írtak közösen 1973-ban, a Back Off Boogaloo, valamint - még a műsor elejéről - Carl Perkins híres rock and rollja a Honey Don’t. Nem feledkezik el a hangulatjavító, közönség kedvenc, lendületes country rock and rollról, az Act Naturallyről sem. És ha már megemlékezik Harrisonról, természetesen a Beatles-motor, frontember, a tragikus halált halt John Lennon sem maradhat ki: Give Peace a Chance - hirdette valamikor a meggyilkolt zenész Yoko Onoval szállodai ágyukban ülve, egy rakás újságíró előtt. Most, búcsúzóul, Ringo és az ő Sztárjai zengik teli torokból a békedalt. Ezek után a ráadás sem hiányzott.

- Hegedűs István -

[2011.06.30.]