˝Úgy teljes az életem, ha színes a kép.˝- exkluzív interjú Fábián Julival
– Számos neves előadóval dolgoztál már együtt, köztük Sárik Péterrel, akivel rendszeresen léptek fel? Honnan fakad ez a mérhetetlen harmónia közöttetek?
– Igazság szerint ezen sokat gondolkozom. Anélkül, hogy elvakultan, karmikus gondolatokat fogalmaznék meg, úgy érzem, nem ez az első életünk, amelyikben valami közeli viszonyban vagyunk. Pillanatokon belül állt be ez a harmónia.
Berki Tamás – akivel nagyon szeretjük egymást – tanított a dzsessztanszakon énekre. Többek között Sárik Petivel is játszott a saját zenekarában, és mindig leadta a drótot: lelkendezett Petiről és másokról, rólam – ezek szerint – Petinek és másoknak. Mivel már régen ki akartam próbálni Petivel a játszást, egyik alkalommal, amikor egy duót kerestek, felhívtam, lenne-e kedve. Volt. Rettenetes lázasan, betegen kiálltam, s minimális próbálás után, mindenféle gátlás nélkül egyszerűen olyan szinten ráálltunk egymás hullámhosszára, hogy egy tűzijáték kerekedett ki az egészből. Az adrenalin meg az élmény teljesen elsöpörte a betegséget; két órára eltűntek a tünetek. Azonban az ember – nyitottsága ellenére – nem mindenkivel találja meg a hangot; ez kémia. A miénk meg úgy reagált egymásra, hogy azonnal bomba lett belőle. Azóta is mindig mondják, annyira megkonstruált ez a duó, annyira meghangszerelt minden dal, hogy semmit sem bízunk a véletlenre; miközben 80%-ban improvizálunk. Ez a letisztultság, ez az együttműködés, a baráti vonal az egyik legnagyobb adomány, amit zenész vagy ember kaphat.
Egyébként Zoohackerrel is ezt érzem: egy perc alatt ráéreztünk egymásra. Inspirálóak ezek az emberek számomra, és úgy látom, hogy én is inspirálom őket.
– Jó néhány nemzetközileg ismert és elismert előadóval hozott össze a sors. Kikkel szeretnéd, ha még összehozna?
– Játszottam különböző összetételű zenekarokkal, számos művésszel, akikre felnézek, s most sokat biztosan kihagyok: a Gyárfás István Trió – ők autentikus szvinget játszanak – volt az első, aztán dolgoztam Pege Aladárral, Szakcsi Lakatos Bélával, a Freestyle Chamber Orchestraval, Nagy Jánossal, Kollmann Gábor zenekarával, Dresch-sel, kiemelném a Budapest Jazz Orchestrat, de még sokakat említhetnék.
Nemzetközi szinten – az élők közül, mert sajnos sok emberről lemaradtam –, ha valaha Stinggel, Seallel, Bobby McFerrinnel vagy Sadeval sikerülne együtt énekelnem, akkor úgy érzem, akár meg is halhatnék. Még sokan vannak, akiknek rettentően érdekelne a világa, akikhez szívesen csatlakoznék: instrumentalisták, énekesek, személyiségek, mint például Chick Corea, aki szintén zseniális.
– Egy ilyen hangi és nyelvi kvalitásokkal, intelligenciával rendelkező művész miért nem a dzsessz hazájában hódít?
– Egyrészt nagyon sok kötődésem van ide: a családommal, barátaimmal, zenésztársaimmal és rengeteg olyan emberrel, akik most a közegemet adják, a kultúrával, a nyelvvel együtt a múltamat, a jövőmet teszik ki. Nagyon alapos okomnak kellene lennie ahhoz, hogy kiköltözzek bárhova. Emellett úgy látom, egyre inkább Európa felé tendálnak az élvonalbeli amerikai zenészek is. Az inspirációjukat valószínűleg otthonról hozzák, a megélhetésüket és a felfrissülésüket viszont – saját elmondásuk szerint – Európa szolgálja leginkább.
Ha ki kell menni valahova, akkor megpróbálok nagyon hatékonyan kimenni, hogy annak értelme legyen és perspektívája, tudatosan felépítve, egy olyan ajánlatnak eleget téve, ami másképp nem megoldható. Egyébként úgy képzelem el, itt lesz a rezidenciám, a bázisom, ha pedig tanulni akarok, fellépek, turnézom, akkor szépen elutazom, bejárom az adott országot, felfrissülök, pénzt keresek, együttműködöm, majd hazajövök megnyugodni és azok között lenni, akik tényleg szeretnek.
– Dalszövegíróként is alkotsz. Melyik téma, mely témák foglalkoztatnak?
– A bennem lévő belső, feldolgozni való feszültséget, inspiráló stresszt, ami egy egyensúly felé törekszik, szellemi alkotás formájában kiöntöm, kiírom, kiéneklem magamból, de éppúgy szeretek fényképezni, rajzolni, színészkedni, vagy mindent kézzel megmunkálni. A mikéntjét általában nem határozom meg, egyszerűen csak kijön. Ha írok egy szöveget, és az pont passzol valamire, akkor az jó; de például a magyar szövegeimet abszolút nem tudatosan kezdtem el rímekké formálni, hanem úgy alakultak. Olyan is előfordul sokszor, hogy egy zenei alapra akarok témát írni; ilyenkor egyszerűen hallgatom, és valami előbújik belőle angolul vagy magyarul.
Az érzelmi életemen belül rengeteg minden foglalkoztat; komoly lelki életem van, belső fejlődésem, aminek mindig mások a fókuszpontjai. Fogom a nagyítót, látom az egész képet, s mindig valami mást nézek meg alaposabban.
Az interjú a következő oldalon folytatódik![2011.08.25.]
Hírek
