Dzsesszászok násza

A Fábián Juli&Sárik Péter Duó június végi koncertje a teltházas Budapest Jazz Clubot perzselő erotikával töltötte be. A duó a borongós idő ellenére felhőtlen szórakozást ígért. Megkaptuk 90 percnyi tömör gyönyör formájában.  

Akár a fülledt nyár, akár a zord tél tombol kint, hiába ürül ki a város, a Fábián Juli és Sárik Péter alkotta duó mindig népes közönséget vonz a koncertjeikre. A nézők között felfedezem az örökvidám Csala Zsuzsát, akiről kiderül, ki nem hagyna egy koncertet sem, mivel a duó lelkes rajongója.

A bájos, légies öltözékben színpadra lépő énekesnő és a virtuozitást génjeiben hordozó zongorista a fül számára oly kedves, abszolút aktualitást élvező Summertime-mal nyit. A stúdiófelvétel-minőségű, élő előadás közben Fábián Juli fekete hangja bársony szalagként simogatja végig a hátamat. Beleborzongok. Ha nem látom a színpad mögött a Budapest Jazz Club feliratot, azt hiszem, New Orleans valamelyik előkelő dzsesszklubjában hallgatom Ella Fitzgerald egyenes ági leszármazottját.

Az összhang tökéletes: Fábián – elképesztő dinamikával, ritmusérzékkel – úgy játszik a hangjával, mint gyermek a jojóval, miközben Sárik tiszta és gördülő, léleksimogató dallamot produkál.

Ez a melankolikus dalok estéje. Drágakő-kiállítás, ahol a színpad megelevenedik. Hangtömeget látok egyenletes ütemben, andalító füstfelhőként terjedni az éterben. A két zenész szinte folyamatos szemkontaktusban van, együtt lélegeznek, együtt szárnyalnak, finoman súrolva a bárányfelhőket. Összeszokott páros, akik együtt exponenciálisan engedik szabadjára potenciáljukat.

Mindketten hihetetlen profizmust árasztanak: úgy tartják a kontrollt, hogy közben mérhetetlen lazasággal, tapintható boldogsággal fűzik tovább a képzeletbeli gyöngysort. Az előadásmód egyszerre erős és puha, feszes és visszafogott.

Kaviár helyett a The Boy From Ipanema, az Ain’t No Sunshine és a Sunny testre szabott átdolgozásai csillapítják a dzsesszéhséget. A duó egyik nagy kedvence, a „méltatlanul keveset játszott” Dindi gyönyörűségéből és előadásmódjából fakadóan mélyrehatóan érzelmes percek okozója.
Tudniillik, hogy Fábián és Sárik egyúttal egy másik formációnak is alapítói, mégpedig a Fábián Juli Jazz Riff együttesnek. A Honey & Chili című album egyik dalában, a Black Coffee-ban, az acapella-váltással az énekesnő szenvedélyesen az eksztázisig fokozza a feszültséget, majd érzékien átölel, amíg az egyik álomból a másikba nem ringat.

Fábián – bár saját szövegeket is ír – fontosnak tartja, hogy anyanyelvén is énekeljen. Az Olyan szépek voltunk című Dés László-remek ebben az előadásban nyeri el méltó formáját, a szöveg pedig valódi értelmét. Olyan borzongás fog el, mint amikor a nyári hőségtől izzadt homlokot megérinti a lágy szellő. A másik pillanatban egy díjnyertes, minőségi száraz vörösbor garaton való lassú csorgását érzem, ami lazító melegséggel árasztja el a testet.

Az éteri ívek, hajlítások annak a tudatalatti erotikának, simogató lágyságnak és nőiességnek a hallható megnyilvánulásai, amelyek folyamatosan áradnak a színpad felől. Az elképesztő hangterjedelem, csakúgy, mint az erős, milliószínű hanganyag egyszerűen lehengerlő. Fábián hangja egyben finoman megmunkált kristálypohár és karcos, füstös tükör, aminek a képe minden kincsnél vonzóbb. Ahogy az egyik néző fogalmaz: „pofátlanul koszos”.

"A zongorista jobb keze fekete, bal keze fehér". Arcáról – mint a színpadon kívül is – a végtelen jóság és szeretet sugárzik.

Amikor azt hiszem, az élményt már képtelenség fokozni, a ráadásdallal (Change The World) megkoronázódik a másfél órás koncert, amely egy első osztályú utazás a Mariana-ároktól a Mount Everestig az ének- és zongoraművészet magasiskolájának szervezésében.

Ha azonban az egyik néző szavaival kívánok élni: „Ez a koncert olyan, mint egy jó szex.”

- Aigner Ivan -

[2011.07.03.]