Hová tettem a gördeszkám? - A Sum 41 tarolt a Budapest Parkban

Június 14-én fantasztikus nagykoncerttel tértek vissza a kanadai punk-rock legendák.

Amikor zenészként minden hétvégéd foglalt, mert turnézol, folyamatosan vered a fejed a falba, hiszen bármilyen gyermekkori kedvenced, példaképed jön el Magyarországra, tuti, hogy nem tudsz ott lenni és végre közönségként részt venni egy koncerten. Szerintem ez az érzés minden zenész barátomnak ismerős, így nem is lepődtem meg, hogy már a The Living End koncertje előtt, belefutottam a Hooligans, a Fish! és a Fatal Error tagjaiba a színpad előtt. 

Céltudatosan a The Living End koncertjére érkeztem meg a Parkba, s nagy örömmel vettem, hogy szép számú tömeg és remek hangulat uralkodott a fülledt meleg ellenére. Sokan nem tudják, de a Livinges srácok Ausztráliában hatalmas kultusznak örvendenek és arénákat töltenek meg, első hazai koncertjük is hibátlan volt. Külön öröm, hogy a kedvenc dalom a "White noise" is elhangzott. Remek bemelegítés volt ez a Sum előtt.

Negyed kilenckor pontosan megérkeztem a sajtós árok mellé, majd az Intro vége után beengedést kaptunk a színpad elé. A srácok mosolyogva, hatalmas jókedvvel jöttek ki a színpadra, ami a tavalyi Szigetes bulijuk után nem csoda! A Hell song riffje alatt már azonnal beindult a buli, vörösödtek a fejek a kordonnál, hiszen olyan nyomást gyakorolt az első sorokban állókra a megvadult tömeg, hogy nem lettem volna a helyükben. Majd jött az Outta my head és az új lemezes Fake my own death. A 20 számos setlist tudatosan lett felépítve, stílusosan válogattak az All Killer No Fillertől át a Chuckon keresztül a 13 Voices-ig. 

Az Underclass Hero megszólalásakor egymásra néztem megannyi generációmbelivel és ugyanaz a tűz és gondtalan boldogság fogott el, mint hetedikes koromban. Tudjátok, őszintén sajnálom azokat, akik nem a 2000-res évek elején voltak tinédzserek. Minket összetartott a poppunk és a punkrock szeretete, együtt tageltünk, együtt deszkáztunk, fociztunk, közben pedig góliátelemes cd-s magnón hallgattuk ezeket a pazar zenéket. Érdekes, hogy a tömegben már-már nosztalgia és retro hangulat is elkapott. Pofáncsapott a felismerés, basszus már közel 20 éve volt, amiről beszélek! 

A buli egy percre sem lankadt, még az olyan melódiák, mint a With me alatt is extázisban voltunk, mind a tízezren. A We will rock you-féle Queen adaptáció is remekül sült el, majd a Still Waitingen és az In too deepen már úgy tombolt a tömeg, hogy az egyik VIP teraszon, ahová felmentem fotózni, olyan érzésem volt, mintha földrengés lenne. Természetesen nem így történt, a ráadásban pedig az örökbecsű Pieces, a Welcome to hell és a Fat Lip triója feltette a pontot az i-re. 

Az összes mai trendi előadónak és követőjének recepten írnám elő ezeket az estéket. Higyjétek el nekem, ha megcsapná Őket ennek az életérzésnek a szele, azonnal letörölnék a telefonjukról az összes mai zenét. 

A koncertet követően Instagramon a zenekar basszusgitárosának megköszöntem a koncertet, aki előbb lájkolta, majd válaszolt is az üzenetemre. Azt hiszem, mindent elmond arról, hogy mi punkrockerek, függetlenül attól, hogy világsztár vagy a Sum 41 tagjaként, vagy egy örök tinédzser, mindannyian egy nagy család tagjai vagyunk és soha nem feledjük el ezeket az estéket, ami miatt örökké kertvárosi baseball sapkás fazonok maradunk. Apropó, hová tettem a gördeszkám? 

A koncert fotói elérhetőek az alábbi linken

[2017.06.23.]