Véget ért az idei Fishing on Orfű - Képes beszámoló a fesztivál 4. napjáról

Kiscsillag, 30Y, Mary Popkids, Bohemian Betyars, Esti Kornél, Soerii & Poolek, Üllői Úti Fuck, The Beans, Kubalibre, Junkie Jack Flash, Parno Graszt… és még sorolhatnánk. Ezekkel a hívónevekkel vártak minket a FOO utolsó napjára az orfűi Panoráma kemping berkeibe és vonzáskörzetébe.

A Szabó Benedek és a Galaxisokkal kezdtük a sort a Tasmán Ördög színpadon, aztán nemsokára hasonló hangulatban és érzületben folytattuk a sort a pécsi haveri banda, a Kubalibre koncertjén. Itt is már kellően felfokozott volt a hangulat, amiért a népszerű pécsi együttes mindent meg is tett: a nem túl nagy színpadon összetömörültek a hangok, a szavak és a ritmusok, és Püspöki Peti vezetésével zengett többek között a Szép is a szerelem, a Ne ess pánikba, a Rossz jó, a Segítség, a Nagyon üres, a Las Palmas és a Csokijézus. A sok férfiember között (az amúgy is hímneműekben túltengő zenészfelhozatalban) üdítő folt és hang(ok) voltak a vokalista lányok, Budai Berni és Dobó Nadin. Csekkolásra abszolút érdemes ez a díszes társaság, ha lenne még olyan, aki nem ismeri őket: www.facebook.com/kubalibrezene.

Eközben a Tiszavirág nagyszínpadon már javában állt a bál: a Bohemian Betyars húzta a talpalávalót, miközben a tömeg lelkesen töltötte magába a kontyalávalót. A hegedűs-frontember-sámán (Palágyi Máté) szépen adta az ívet és a lehető legritkább esetben fogta vissza magát – ami kellő hatással volt az őket éltető és áhító tömegre, akik együtt énekelték az énekessel (Szűcs Leventével) a ska-s folk-punk (vagy ahogy ők maguk definiálják: speed-folk freak-punk) nótákat, vagy adott esetben a Hé mambó, mambó itáliánó-t. Az is adta, szóval nem találtunk benne semmi kivetnivalót. A B-középen ment is a pogó és a zúzda rendesen, szálltak a buborékok és a különböző eredetű és tartalmú füstfelhők. A betyárok a színpadon és azzal szemben is betyárosan kimulatták magukat. A koncert csúcspontja valószínűleg a roma énekeshölggyel és zenésztársával kiegészülve eljátszott dal volt, ami közben minden bizonnyal csak az bírt mozdulatlan maradni, aki egyébként is mozgásképtelen volt valamilyen okból.

Esti Kornéllal folytattuk a Tasmán Ördög színpadon, ahol Bodor Áron rendkívüli erejű hangjával nyűgözött le minket. Kicsivel később a Tiszavirágon a 30Y-ba is belenéztük, hiszen ők mégiscsak a 30Y… Beck Zoliék elnyomták slágereiket a rajongó tömeg előtt (Bogozd ki, Elsőre, Ahogy elképzeltem…) - de mi őket már csak fél füllel tudtuk hallgatni, miközben lesétáltunk a Misina sátorba, ahol Varga Livius zenekara, a Kutya vacsorája szólt – teltház előtt. A Psycho Mutants-t hivatalból és pécsi illetőségü(n)kből adódóan feltétlenül szerettük volna megnézni, és így is tettünk. A zene kiváló is volt és lassan szállingózott befelé a közönség. Jó volt hallgatni Jehan Paumero harmonika-játékát, Cziráky Balázst gitáron, Osztermayer Pétert basszusgitáron, Kurucz Mártont dobon és Bruszel Balázst trombitán – ám ezúttal Karnics Zoli énekfronton valamiféle hiányérzetet hagyott bennünk. Az ének maga természetesen bombasztikus volt, hiszen ilyen hangot nem mindennap hallani, ilyen mélységekben csak nagyon kevesen tudnak szántani (és itt most a hangok valós mélységére utalok első sorban) – azonban Zolinak el kellene jobban hinnie magáról, hogy ő a frontember, akinek vinnie kell a bulit, aki kapcsolatban kellene, hogy álljon a hallgatóságával - mert különben mi sem hisszük el róla, neki, hogy amit mond, az úgy van és amit ad, azt igazán adni akarja.

Az utolsó nap flash-ét fotósunk számára a pécsi Junkie Jack Flash fergeteges bulija nyújtotta, ezért őket ehelyütt kiemeljük: Pető Szabi hozta a szokásos füstös-őrült zseniális formáját, szédületesen gitározott és szájharmonikázott is, és ontotta ránk odamondó szövegeit. Basszusgitáron Balvin Levente, ritmusgitáron Nándi (vagyis Szénás-Máthé Nándor) és a doboknál Makk Vata is jól odatette magát.  Minden tökéletesen egyben volt, kompaktan hangzott (ami természetesen a kiváló hangosításnak is betudható volt nagy részben) és megmaradt a piszkos-blues-os hangzás a számok „megkomponáltsága” ellenére is. A kevesebb néha több elve itt is érvényesült – és ráadásul mindezt magyar nyelven, ami a non plus ultra a mai zenei világban.

E cikk írójára viszont ezen a napon az egyedüli külföldi fellépő brit bandának, a The Subways-nek sikerült a legnagyobb hatást gyakorolnia. Az első pillantásra teljesen „jó fiú” énekes (Billy Lunn) és az angol „Jónásvera” basszusgitáros hölgyemény (Charlotte Cooper) szintén a minimalista felállást preferálva, az őrület határát súroló és püfölő dobossal (Josh Morgan) egy egységet alkotva olyan hangzást hozott létre, hogy az egy tízfős zenekarnak is becsületére vált volna. Mindehhez még társultak a jóféle dalszövegek (Pop – death, Rock&Roll Queen, Oh, yeah stb..) és az őrületes megjelenés, az ordítások, a hév, a kirobbanó energia és persze a nekünk, magyaroknak célzott magyar szavak („Imádlak titeket!”, „Taps, taps!”…). Az immár több mint tíz éves együttes zenéje Greenday-es, Spin doctoros nosztalgikus emlékeket ébreszthetett a közönség nem-legifjabb tagjaiban. Vagyis volt mire ugrálni és tombolni, és volt is miért – hiszen fel lettünk szólítva: „Hungary, go crazy!!”.

Ezzel a fergeteg bulival zártuk az idei Fishinget a magunk részéről. Sajnáljuk, hogy idén kimaradt számunkra a Kiscsillag, a Jónás Vera Experiment, a Bëlga, vagy a Mongooz and the Magnet (többek között) – de hát jövőre is kell hagyni valamit, nem igaz?

És hogy ne csak a zenéről essen szó, íme egy apró gasztro-kitekintés az idei FOO-ról:

A fesztivál ízének mi – teljesen szubjektív és nem reprezentatív felmérésünk alapján (értsd: minden nap ugyanazt ettük) a „sajtos-tejfölös lángos pirított hagymával” című étket választottuk meg – ám ez az utolsó napon erősen vetekedett a piaci rést jó szemmel felismerő és remekül betöltő főtt kukoricával, melyet az élelmes kereskedő hölgy a bejáratnál árusított mobil kukorica (ki)főzdéjéből. Hála neki érte.

A fesztivál italának a palackozott Alpolgármester rozé fröccsöt (4 dl bor, 6 dl szóda) szavaztuk meg, de a veszprémi Fény is megérdemel némi elismerő szót (elsősorban veszprémi kötődésünk miatt).

A fesztiváltszezon-nyitó fesztivált ezennel tehát lezártnak tekinthetjük, a fesztiválszezont pedig ennek értelmében: megnyitottnak. Úgy véljük, alaposan és derekasan meg lett nyitva a 2018-as fesztiválszezon. Hajrá nyár!

Írta: Zsenilia                           Fotók: Szalai Bence

[2018.06.28.]