Szabadság önfeledten - hallgasd meg az újdonságot!
Az esőfelhőket is felrobbantja LILIN és a Feel Good új dala
A mögöttünk álló időszak mindannyiunk számára megterhelő volt - erre reflektál új dalában LILIN és a Feel Good.
A fiatalokat lelkileg is megviselte a világjárvány azon időszaka, amikor a személyes kontaktusok és az önfeledt szórakozás lehetősége egyik pillanatról a másikra megszűnt. Hosszú idő után, idén nyáron valamennyien fellélegezhettünk és új élményekkel gazdagodhadtunk.
A “Szabadság önfeledten” című vadonatúj szerzemény lendületes, ám kicsit misztikus zenei világa és a dalszövege együttesen fedi le tökéletesen 2021 nyarát.
Az izgalmas, korlátok nélküli zenélés - “a Feel Good hangzás” - kezdetektől fogva a Prjevara Miklós és Karasz Sándor által létrehozott formáció ars poeticája. LILIN-nel (Nagy Lilivel) közös első daluk a “Now or never” 2015-ben debütált az MR2 Petőfi Rádióban.
Ez év elején már-már filmbe illő véletlenek sorozata hozta úgy, hogy Miki, Sanci és Lili újra együtt alkottak. Ezúttal azonban magyar nyelven szerettek volna üzenni, amiben Takó András szövegíró segített.
A dal megtalálható a Youtube-on, néhány héten belül pedig elérhető lesz valamennyi streaming felületen. Addig is, mindenki lélegezzen mélyen, szeressen szabadon és felejtse el az elmúlt másfél év kihívásait legalább addig, amíg a dalt hallgatja - üzenik az alkotók.
Tekerjétek fel a hangerőt és robbantsátok fel ti is azokat az esőfelhőket!
[2021.08.07.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.