Szente Vajk őszintén elmondta: "Bele kell nézni a tükörbe, de vigyázni is kell vele"

Sors: Gondolom, az a kérdés, hogy meg van-e írva, avagy sem. Én nem hiszek a predesztináció elvében, mint Kálvin János. Persze, főbb vonalakban meg van írva az életem, ahogy mindenkinek, de igenis én döntök. Például az én sorsomban benne van, hogy focista lehetnék, de nem leszek, és ehhez semmi köze a sorsnak, hanem én döntöttem így. Vagy hogy találkozom valakivel, és hogy kezdek-e vele valamit, avagy sem. A találkozás maga adott, de a továbbiakban rajtam múlik. Szerintem ez egészségesebb, mint úgy felfogni egy kudarcot, egy élményt, hogy az a sors keze volt. Nem, nem a sors keze volt, hanem igenis én. Lehet komplikálni az életet, persze, de felesleges.

Siker: Fontos számomra, ahogyan az is, hogy milyen az a siker. Ez persze változó, hogy kinek mit jelent, mert lehet, hogy neked az, hogy részt vehetsz valamiben, siker, holott teljesen rossz, amit művelsz. Az se nevezhető annak, hogy ugyan színpadon vagy, de minden este öt ember néz meg, és ők is a szüleid. Azt az előadást, ahonnan a szünetben elmegy a nézők fele, szintén nem nevezném sikeresnek. Mikor Zeusztól megkérdezték, hogy számára mi a jó színház, ennyit mondott: Lepj meg! Persze, meg lehet lepni úgy is a nézőket, hogy a fele távozik. A siker és a nézőkért folytatott harc: ez nagyon fontos a színházak életében, ez köti össze őket. Egyébként törékeny dolog, és nagyon kell rá vigyázni.

Tánc: Lételem. De furcsa módon sose tanultam táncolni. Persze, sok minden ragadt rám, amióta itt vagyok, de ténylegesen nem képeztem magamat ebben. Azazhogy nem mondok igazat, mert egy évig jártam társastáncra, de aztán abbahagytam, mert egy olyan lány volt a partnerem, akivel nem szerettem táncolni; nagyon erőszakos volt. Remélem, nem fog haragudni, ha ezt elolvassa, alig voltunk hétévesek akkoriban.  Az életben viszont tánc terén nagyon gátlásos vagyok. Bulikban nagyon nehezemre esik, legalábbis amíg be nem indulok, utána meg jön a ló túlsó oldala, ilyenkor meg nem lehet lelőni. Van az életnek néhány területe, ahol nagyon félénk vagyok, és a tánc is ilyen.

Mese: Nagyon fontos eleme az életemnek, apukám nagyon sok mesét olvasott fel nekünk gyerekkoromban. Sőt, volt hogy szalagra mondta, és a tíz évvel fiatalabb öcsém is azokra a mesékre aludt el, amikre még én is. Ráadásul nagy szerencsém, hogy édesapám rengeteg Rejtő Jenőt is olvasott nekünk, mert Rejtőt nem lehet elég korán elkezdeni. Szerintem minden korosztálynak szól, amelyik már tud olvasni. Én gyerekként éppen annyira élveztem a humorát, mint most. Jelenlegi viszonyom a mesével pedig az, hogy kapcsolatban állok a Disney-céggel, én fordítom magyarra a dalszövegeket. Én írtam például a Micimackó-sorozatét, a Donald kacsáét, egy Kis hableányét, valamint épp tegnap fejeztem be a High School Musical 3 dalszövegeinek fordítását, amit nemsokára lehet majd látni a mozikban (október 23-tól). A következő, aminek most fogok nekiállni, az egy Micimackó musical, természetesen rajzfilm ez is.

Árulás: Harold Pinternek egy nagyszerű darabja. Egyszer muszáj lesz játszanom benne. Visszafele megy az idő, nagyon izgalmas a dolog végig. De mint magánember, nem ismerem az árulást. Legalábbis abban az értelemben, ahogy az én fejemben létezik. Soha nem árultam még el barátomat, és szerintem csak olyat tudsz elárulni, aki a barátod. De persze onnantól kezdve, hogy megtetted, már az egész nem igaz. Mármint a barátság része. Nekem nincs ilyen élményem, és nem is lesz soha. De a Harold Pinter darab nagyon jó.

Emlék: Olyan darab nincs. De pont a minap volt részem egy nagyon kellemes kis emlék-élményben. Elvittem édesapámat egy rendezvényre, amit azon a lakótelepen tartottak egy művelődési házban, ahol az egyik régi, gimnáziumi szerelmem lakott. Nagyon izgalmas volt arra járni, és nagyon jó volt, hogy rám törtek azok az emlékek, és el is gondolkoztam azon, hogy ennek vajon mi a biológiája, hogy egyszer csak így hirtelen elborítanak ezek az érzelmek, hogy „jaj de jó”. Ellenben nem jó túl sokáig elidőzni rajtuk, szerintem a mában kell élni. Az én életem a jelenben zajlik.

Tükör: Bele kell nézni olykor mindenképpen, de vigyázni is kell vele, mert ha ferde, akkor esetleg túl magasnak, vagy túl alacsonynak látod magadat. Én például tudom, hogy alacsony vagyok, és ez már egy erény. Próbálok csak annyit tükörbe nézni, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy kiegyensúlyozott képet lássak és alkothassak magamról. Nem vagyok egy nárcisztikus alkat, de persze mindenki hiú; én is. Természetesen odafigyelek, hogy jól nézzek ki reggelente, de ezzel nincs gondom általában, és nem azért, mert olyan szép vagyok, hanem mert nincs gondom az ébredéssel, kisimultan ébredek mindig.

Energia: Fontos szó az életemben, talán az egyik legfontosabb. Aki szokott a Madách-Színházba járni, az tudja hogy miről beszélek. Látod, most is lenyomtam két előadást, és még mindig pörgök. Szerintem az energia – és most nem transzcendentális értelemben beszélek róla, hanem a lehető legprofánabb módon – maga az élet. Hogy mennyit adsz, és kapsz. Mert persze, adok, minden este, de vissza is várok. Várok egy nevetést, egy tapsot. Tudnom kell, hogy hatással voltam az emberekre, ha nem tudom, az valami szörnyű, nagyon utálom.

-Sík Bernadett-

[2008.10.04.]