EFOTT első nap: harc a nézőkért - fotókkal
Félő volt reggel és még délután is, hogy a mai napot elmossa az eső, vagy kiönt a Duna, vagy valami lesz. Lett is egy király első nap.
Az EFOTT-on nincs megállás. Simán lehetne ez is az esemény szlogenje, hiszen a hajnalig tartó koncertek után reggelig megy a break beat, de amint egy kicsit is felbukkan a nap az égen, a fiatalok is útnak indulnak.
Milyen a jó fesztiválozó?
Napi szükségletei után, amolyan after vizsgaidőszak levezetőként ellátogat a stressz-központba. Nyugi, itt nem ilyen jógán és közös szeánszokon vesz részt, hanem jobb esetben szétver egy hűtőszekrényt (egyedül ez még senkinek sem sikerült). Utána totál lecsillapodva szippant egy-kettőt a vizipipába, de nem kell izgulni, nincs benne semmilyen illegális, csupán a dohány és egy kis aroma. Kellemesen álmosító, de kell is a pihenés az esti banzáj előtt.
Mielőtt minden szülő az agyához kapna, kicsit még toljuk meg, vagy inkább húzzuk meg a kötelet, bunge jumpingoljunk. Ha már leérkezik az ember, akkor egyből menne is vissza, így szokott ez lenni a magasság megszállottaival, nos erre is van alternatíva, hiszen sörösrekesz mászó verseny is van.
Meg persze zene is akad
De előtte mozgassuk meg a rekeszizmainkat Hadházy László jóvoltából, aki ismét előadta a falusi élet komédiáját, flex, hűtőpakolás és hasonlók. Na de aztán, végre beindult a hangulat. Elkezdett játszani a nagyszínpadon az Üllői úti Fuck, és hát az elején még úgy nézett ki, hogy esni fog és még kevesen is lesznek. Ennek ellenére a végére már sokan is voltak, és az idő is jó lett.
Közben a Dunaújváros és Vendégei stagen kicsik és nagyon egyaránt megmutathatták a tudásukat, zárásként volt Pokolgép és Hobo Blues Band is, de előtte még az Ördögárok, Rockstone, The Idoru, Insipid (az egyik tag családja gyerekestül kint szurkolt a papának) és a Kalapács zenekarok melegítették be a közönséget.
Tegnap a HÖOK sátrában kezdődött az élet, és ma sem lankadtak, sőt Cozi (Cozombolis) akkora bulit csinált egy jó maréknyi srácnak és lánynak, hogy a zenétől felforr a véremet koncert közben kétszer kellett elénekelnie. Amikor vége lett a görög félisten fellépésének mindenki elhagyta a sátra, egy lány mellettem pedig azt kérdezte: „Varga Zsuzsa már nem jó?” Dehogynem, nagy partit csinált, amit aztán a Mystery Gang és a United vitt tovább.
Harc a nézőkért
A Zanzibar fél kilenckor rótta az utolsó hangjegyköröket, aztán pedig elkezdett izzani a levegő. A Café sarokban Péterfy Bori & Love Band, a Pepsi sarokban pedig a Bikini. Nagy küzdelem volt, amit ha lehet így, akkor döntetlenre zárnék, hiszen a kávézó csontig megtelt, és Bori, aki még egy Tankcsapda feldolgozást is szétszórt a nép között, elég durván nyomta, meg is vadult mindenki.
Hasonló érzelmeket váltott ki a Bikini is, csak ők már inkább a lájtosabb hegyeket döntögették le az emberben. Lukács Peta gitáros a Közeli helyeken közben egy olyan legalább két perces (!) szólót improzott le, hogy szó szerint elhallgatott mindenki a Szalki-szigeten és szájtátva figyelték.
„A Bikini ma is sokaknak jelent valamit. És nem is keveset”- fogalmazott így egyszer D. Nagy Lajos, aki nélkül nincs zenekar, és őt sem lehet elképzelni nem bőrnadrágban. Mozgása már kicsit megkopott, kevésbé energikus, de semmiképp sem mondanám idejétmúltnak, mert egy-egy mozdulatával lazán feltüzeli azokat a fiatalokat, akik akár az unokái is lehetnének.
Tévé maci, alvás?!
A Republiccal ért véget az első nap a ’főtéren’ és hát nem kellett csalódnunk. Elég kontrasztos koncert volt, mert az első viszonylag ismeretlenebb számok után jöttek a Fényes utakon, majd kicsit belenyaltunk az érik a szőlőbe is (egyébként tényleg érik), és ebben a csokorban foglalt még helyet az Erdő közepében is.
Kellemes színfolt volt, amikor Tóth Zoltán gitáros saját dalát elénekelte, mely szerintem a rock nagyjait idézte. Zoli a későbbiekben is visszatért a rivaldafényben, hiszen az A csitári hegyek alatt című könnyfakasztó nótát Szabó András hegedűművésszel adták elő. Szerintem ezt már nem lehetett volna fokozni, de azért még megpróbálták, nem is volt rossz, de a csúcs ez a produkció volt.
Véget ért az EFOTT hivatalosan első napja, várjuk a folytatást, Ganxstával, Kispállal, Deák Billel, Palotaival és még sokan másokkal. Jó bulizást mindenkinek!
Életképek az 1. napról
- Fábián Tamás -
[2008.07.17.]