Varga Zsuzsa elárulta: A lényeg, hogy "együtt legyünk"

Első nap a Hegyalján, Varga Zsuzsáék a koradélutáni napfényben léptek fel, ennek ellenére a hangulat olyan volt, mint egy teltházas éjszakai koncerten. A buli után beszélgettünk az énekesnővel.

- Hogy állt össze ez a zenekari formáció?
- Ez egy nagyon hosszú folyamat volt, több év munkája és keresgélése. Kovács Petivel, a gitáros- billentyűssel már több mint három éve dolgozunk együtt, a legutóbbi albumunk a kettőnk szerzeményeiből állt össze. Réka, a basszusgitáros a tavalyi Hegyalján debütált, őt a rockosabb zenét kedvelők a Fresh Fabrikból ismerhetik, de már szerencsére a mi csapatunkat erősíti.

- Elcsábítottátok?
- Nem, nem, ő már akkor épp nem zenélt ott, és nagyon ráért, a felkérésünket pedig örömmel vállalta. Mi is kacérkodunk a zúzósabb dolgokkal, és abszolút beleillett a képbe. Számomra külön jó az érkezése, mert egy kicsit erősíti a női szakaszt a bandában, a vokáljait pedig nagyon szeretem.

- A leginkább friss hús a zenekarban Koller Márk. Pár hónappal ezelőtt egy kedves ismerősöm telefonált, hogy van itt egy srác, nagyon fiatal és nagyon ügyes és meg kell hallgatnunk. Mivel nem volt állandó dobos, folyton keresgéltem, próbálgattam újabb és újabb emberekkel, így találkoztunk vele és nagyon megtetszett a játéka. Márk egy csiszolatlan gyémánt, gimis, szóval tényleg ifjonc, de az a fajta hozzáállás, amit ő képvisel, az példaértékű.

- Akkor van még hely a csapatban?
- Hely? Persze, mindig gondolkodunk, nyitottak vagyunk. Jó lenne, ha jönne még egy billentyűs, vagy akár egy olyan ember, aki szkreccselgetne is itt-ott. Nehéz olyan embert találni, aki nagybetűs zenész, nem egy hangszeres, hanem aki bármi mögé beállítható, aki univerzális. A hozzáállás, az alkotni, együttzenélni vágyás a legfőbb. Az, hogy ki mikor milyen hangszeren játszik, csak szituáció, elhatározás kérdése, számomra az ember, és az ő szíve a fontos, nem a tanszakon szerzett érdemjegyek. A nyitottság alapvető nálunk, nem véletlen, hogy nagyon szeretem a kollaborációkat is. A „Barkácsklub…”-on is sok vendégszereplő van, például Grencsó István, aki a kortárs jazz egyik meghatározó alakja, vagy például a PASO fúvósbrigádja. 

Mivel koncert után beszélgettünk, ezért…

- Nem volt sok időtök, milyen érzés fél óra után lejönni a színpadról?
- Nem értem a fesztivál szervezőinek koncepcióját. Elég furcsa, a 35 perc pont annyi, hogy bemelegedsz, már jöhetsz is lefelé. Kell egy kis idő, amíg megtalálod a kapcsolatot a nézőkkel, végre elkezded látni a szemeket, visszamosolyognak rád, elindul az a bizonyos nagyon pozitív adok-kapok, együtt belejövünk valamibe, aztán bamm, vége. Ha nem jössz le a színpadról a megadott időpontban, bünti vár rád.

- 70-en voltak az elején, aztán 5-600-an voltak. Elégedett vagy a létszámmal?
- Teljesen, nem is számítottam rá, hogy délután ennyien odajönnek a bulinkra, az meg, hogy egyre csak jöttek és jöttek különösen pozitív. Ez egy rockosabbnak kitalált fesztivál, ezért külön örülök ennek a tömegnek. Úgy döntöttünk, ha csak 35 perc, kapják meg a magukét, zúztunk nekik, a partisabb „Be infected” és más elektronikus hangzású számok szóba sem jöttek.

- Egyébként pedig nem a létszám a legfontosabb, nemrég volt egy koncertünk egy olyan klubban, ahol úgy alakult, hogy 30-an voltak és hihetetlenül jó buli volt. A végén már Petivel a nézők soraiban tomboltunk, visított mindenki, nagyon élvezte mindkét fél a dolgot, szóval szerintem ugyanolyan jó lehet 30 emberrel is, mint 300-al. A lényeg, hogy „együtt legyünk”, hogy mindenki jól szórakozzon.

-Fábián Tamás-

[2008.07.20.]