Vámpírok a fotelből - remek CD-n a musical dalai

Musical CD-t kiadni kétélű fegyver. Különösen, ha olyan darabról van szó, amelyet szinte állandó teltházzal játszanak a hanghordozó piacra dobásával párhuzamosan.

Persze a lemez eladásából származó bevétel is gyarapítja a családi kasszát, azonban kérdés, hogy nem csökkenti-e azok számát, akik az előadásra (nem ritkán újra) jegyet váltanak. Esetünkben a kockázati tényezőket tovább növeli, hogy a Vámpírok bálja kapcsán olyan felvételről van szó, amely többet nyújt annál, mintsem hogy egyfajta keresztmetszetét mutassa a darabnak.

Ez a dupla CD egy élő – és nem mellékesen igen színvonalasan megénekelt - előadás felvétele. Mi több, a tavalyi, kora őszi - 2007. szept. 1. – este teljes hanganyaga felkerült a korongra (nem képezett kivételt ez alól még a tapsrend sem). Ez már szinte túlmutat a vállalható kockázat szintjén. Legalábbis azok szemében, akik nem látták és nem ismerik a darabot.

Szuvenír

Akik viszont legalább egyszer báloztak már a Magyar Színházban a tavaly június 30-i bemutató óta, azok tudják, a konzervért inni legfeljebb Maxipocak és a Los Vampiros számára lehetett kielégítő megoldás. (És ha felsejlik előttünk a Macskafogó záró jelenete, abban is Lusta Dick mosolya, akkor tudjuk, nekik is csak átmenetileg volt az…)

Egy szó, mint száz, a CD nem helyettesítheti az előadás megtekintését. Leginkább azért, mert a Vámpírok bálja sikeréhez egy átlag musicalnél is nagyobb mértékben hozzájárul a látvány (a díszlet, a jelmezek, a sminkek és persze a mindezeket élettel és értelemmel megtöltő koreográfia).

De a CD még így is kettős funkcionalitással bír. Elsődlegesen egy emléktárgy, amit megtalálunk a színház előcsarnokában a többi vámpíros relikvia társaságában. Azok számára, akik már látták, mi több, ismerik az előadást, a hanganyag - teljessége okán – tökéletesen alkalmas arra, hogy a báli szezonon kívül – vagy mondhatnám úgy is, a vérszegénység érájában – felidézzék segítségével egykori vérfagyasztó/vérforraló élményüket az első perctől az utolsóig.

Elegendő, ha berakják a lejátszóba, majd kényelmesen elhelyezkednek a karosszékben egy pohár vörösborral a kezük ügyében. Én is ezt tettem, és az időutazáson felül új felismerésekhez is jutottam. Elsősorban a szöveg tekintetében. Most végre megértettem rengeteg olyan szövegrészletet, amely bizonytalanul, rosszul, vagy egyszerűen sehogy sem rögzülhetett a helyi akusztikai viszonyok között.

De így, a keverőpult „szűrőjében” teljességgel letisztult, szinte új dimenzióját jelentve a darabnak. Ennél már csak akkor juthattam volna „beljebb”, ha a CD borítójához mellékelt füzetecske nem „csak” az előadás képeit tartalmazza, hanem a szövegkönyvét is. A teljesség igényével. Másfelől azonnal leszögezem, nem gondolom, hogy ennek elmaradását hiányosságként vagy pláne igénytelenségként lehetne aposztrofálni.

Ajánló

A másik – kétségkívül gyengébb – funkciója a CD-nek a figyelem felkeltése. Sokak vásárolhatták meg a lemezt olyan ismerőseiknek, akiknek ajánlani szerették volna a darabot. De biztos voltak és lesznek olyanok is, akik maguknak szerzik be, hogy aztán a hanganyag ismeretében racionálisabb döntést hozhassanak arról, a vaskosabb jegyárakat érdemes-e kigazdálkodniuk fizetésükből, ösztöndíjukból, vagy zsebpénzükből.

Bár utóbbi esetekben nagyon jó tanulmányi eredményekre és/vagy nagyon komoly szülői támogatásra van szüksége a fiataloknak. Jóllehet a borítón található elérhetőségek (pl. jegyrendelés telefonszáma) ez utóbbi funkciót erősíti, én mégis ezt tartom a gyengébbnek.

Ha emlékről beszélünk, kimondottan előny, hogy teljes hanganyagról van szó, mert segítségével percről percre visszaidézhető minden poén, ötlet, hangulat és szépség az előadásból. Ugyanez a teljesség hátrányt jelenthet azonban azok számára, akik nem tudják mihez kötni és így a legtöbbször mire vélni az egyes számok között hallható prózai részeket és/vagy színpadi neszeket.

Az Ő számukra a „kevesebb több lenne”, és valószínűleg többször is nyúlnak a léptetés gomb felé a száznegyvenegynéhány percnyi anyag (+ majdnem egy negyed óra bónusz) meghallgatása során, mint az előadás ismerői. Bár utóbbiak is inkább a kuriózumot értékelik a teljes felvételben és szinte biztos vagyok benne, hogy a legritkábban – illetve csak a leghosszabb és legridegebb téli estéken – hallgatják azt végig hangról hangra.

Az imént említett bónusz felvételeken egyébként a másik szereposztás előadásban hallhatunk 4 kedvencet az ennél lényegesen nagyobb számosságú „legkedvencebb” dal közül. Az ötlet nagyon jó, és a kiválasztott 4 szám nagy átfedést mutat az én értékítéletemmel. Azonban kicsit szerencsétlennek tartom, hogy az első felvonást tartalmazó, 1. CD végére tették fel – nyilván technikai okokból – ezeket a dalokat, ezzel kicsit megszakítva az előadás fonalát.

Másrészt némi hiányérzet is kialakult bennem a ráadás számok tekintetében, nevezetesen az, hogy nincs közöttük olyan, amelyet Krolock énekel. Nem mintha Egyházi Géza előadása nem lenne egyébiránt teljes és minden igényemet kielégítő, de ha már csemegézünk, akkor a gróf úr alteregóinak is lehetett/illett volna teret (vagy még inkább időt) adni.

Az ördög a részletekben…

De ha már illendőségről beszéltem, örömmel konstatáltam, hogy a borító készítői nagyon figyelmesek voltak. És kivételesen nem csak a szponzorok tekintetében, akik megkapták a nekik járó helyet a hátlapon. A kiadvány minden szempontból meglehetősen informatív. Ritkaság, de szép gesztus, hogy valamennyi előadó megemlítésre kerül a lapokon, akinek köze van a darabhoz, még abban az esetben is, ha a felvétel alapját képező előadáson éppen nem ők játszottak, vagy ha táncosokról van szó, akiknek legfeljebb lépteik „zaját” fedezhetjük fel a korongon. Bár ez utóbbi felfedezéshez kis túlzással a NASA műszerparkjára lenne szükség.

Jóleső érzéssel konstatáltam azt is, hogy a kiadványban megtalálható füzetecske lapjain nem csak az érintett előadáson készült fényképek láthatók, hanem több szereposztás keveredik. De ha már így van, én az egyes képeken megjelenítettem volna a szereplők nevét is. Persze ahhoz, hogy ezek a nevek még olvashatóak is legyenek, egy kicsivel még jobb minőségű fotók és/vagy papír felhasználása kellett volna.

Nem mintha jelen kivitelükben nem lennének élvezhetőek a képek, de azért egyikük-másikuk opálos itt-ott. (Egyébként, ha már a külsőségekről beszélünk megemlítem, hogy az lenne a zseniális, ha a változásokat is nyomon követné a borító. Ez persze utópia, de ha aktualizálnák a színlapot és az újonnan belépő szereplők is felsorolásra kerülnének, akkor egy-egy CD arról is árulkodna, hogy gazdája a darab érettségének mely fokán vásárolta meg a hanghordozót.)

Summázásként elmondhatom, hogy a kiadvány stílusában és minőségében abszolút illeszkedik a Vámpírok bálja vérvonalába. Ár-érték arányban nálam mindenképp ez viszi a prímet a szuvenírek között.

Még ha nem is fogom rojtosra hallgatni (talán csak a belőle készített és zanzásított „biztonsági másolatot”), tisztes helye lesz a relikviák között. Hogy aztán sok-sok év múlva egy hideg téli estén magam köré gyűjtsem a szánkózásban megfáradt unokákat, forró teával és fokhagymás lángossal kínáljam őket és betegyem az első korongot a lejátszóba…

-Balázs András-

[2008.08.13.]