Milyen Ez a mánia? - Tunyó már nem élhette meg az új Mobilmánia lemezt

A Mobilmánia zenészei tizenegy vadonatúj szerzeményt tartalmazó hangzóanyagot tettek a rock karácsonyfája alá. A Vikidál Gyula, Rudán Joe, Zeffer András és Kékesi „Bajnok” László nevével fémjelzett csapat rekord gyorsasággal öntötte formába és rögzítette a dalokat, ám valamiben az Idő mégis csak megelőzte őket…

Bevallom, féltem egy kicsit ettől a lemeztől. A Mobil egykori frontemberei, prominens hangszeresei, akik hosszú évekre meghatározták az „anyazenekar” arcát, imázsát, vajon mennyire képesek függetleníteni magukat a „régi” P.Mobiltól? Egyáltalán kell-e magukat függetleníteni? A régi-új rajongótábor nem azt várja majd el tőlük, hogy e formációval valamilyen szinten csempésszék vissza az aranykorszakot?

Éppen ezért, e muzsikusokkal egy vadonatúj anyag felvétele alattomos csapdák sokaságát rejti magában. Hiszen a koncerteken telt házak előtt csendülnek fel az évtizedes Mobil-himnuszok, a tomboló siker akár előre borítékolható. A jórészt Bencsik-korszak alatt fogant, a fülbe-lélekbe-agyba beleivódott darabok magasra tették a lécet. Sorsszerű találkozások sorozataként kerültek napvilágra annak idején - éppen jó időben, éppen jókor.

2008-ban - egy egész más emberi-társadalmi közegben - a feladat tehát adott, emellett a név is kötelez: olyan nótákkal kell és szabad előrukkolni, melyek amellett, hogy őrzik a régi idők szellemiségét, a mai kor művészi-technikai követelményeinek megfelelő színvonalon továbblépve teljesítsék az igényes rock elkötelezett hívei által támasztott elvárásokat.

Féltem egy kicsit ettől a lemeztől - már csak azért is -, mert a tíz éve létező, és azóta önálló arculatot kialakító TRB vajon milyen mértékben hagyja rajta lenyomatát az új Mobilmánia-albumon?

Válasz a kérdésekre

A kérdésekre könnyűszerrel adja meg a választ a lemezindító Zefi szerzemény. Az Ez a mánia riffelős, sodró lendületű, dallamos tétele, a „Még ne búcsúzz el” Hammonddal dúsított, majdhogynem rock and roll, melynek nem minden asszociációtól mentes, lírai mondanivalója szöges ellentétben áll a dal tempójával: „egymás mellett élünk/tudod nem egymás helyett/de jó, ha együtt/ jó, amíg lehet”.

A közelmúltban lezajlott tragikus halálesetre nemcsak a fenti sorok utalnak; fájdalmas emlékezés Tunyogi Péter szerzeménye, a „Boldog és szomorú”, mely Rudán Joe hangján szólal meg. Mindössze egy sikolyt sikerült megmenteni, és a bevezető részbe illeszteni az elhunyt énekessel (is) készült demo-felvételből. A „Lázadó ima” Vikidál Gyula alkatára szabott, valamint Kékesi Bajnok László jellegzetes hangvételű „Szeptember babám” opuszai a jól bevált stíluselemeket felhasználva kalauzolnak bennünket az újragondolt rock világába.

Akinek fontos a mondanivaló, régóta figyelemmel kísérheti Horváth Attila gondolatébresztő témaválasztásait. Mint már annyiszor, most is mély beleérzéssel nyúlt mind a tizenegy szám emberközpontú és emberközeli dalszövegeihez. A Mobilmánia ötödik – örökös – tagjának szentelik a lemez két záródarabját, hisz: „Hány dal, hány történet/még nincs megírva/úgy szakadt félbe” (Messziről jövünk); de a régi barát, zenésztárs elvesztése szent fogadalomra is kötelez egyben: „Velünk leszel mindig, és hozzánk tartozol/bárhová visz bármilyen folyó/és ez így lesz jó”.

A „Velünk leszel mindig” négy énekesre osztva, egy szál zongora kíséretével segíti kibontani azokat a valamennyiünk lelkében feszülő érzéseket, melyet Vikidál Gyula öntött dalba, és Horváth Attila fogalmazott meg: amellett, hogy bennünk tovább él, az egyre lassuló, fokozatosan ritkuló zongorahangokkal a végtelenbe vesznek emlékeink…

Meddig lehet követni a bulvármédia mélységeit? - interjú Hotváth Attilával?

-Hegedűs István-

[2009.01.07.]