Meddig lehet követni a bulvármédia mélységeit?

Mint arról hírt adtunk, négy komoly, közérdeklődésre számot tartó kiadvány megjelenése kapcsán tartottak sajtótájékoztatót a Club 66 – Harley Davidson klubban. A kereskedelmi média képviselői visszautasították a meghívást arra hivatkozva, hogy olyan eseményre nem mennek el, amelyen nem vesznek részt ismert emberek… Horváth Attilát kértük meg, hogy fejtse ki véleményét egyes sajtóorgánumok hozzáállásáról.

- A jövőre 40 éves jubileumát tartó P.Mobil egykori, a Mobilmánia jelenlegi tagjai - köztük a nemrég tragikus körülmények között elhunyt Tunyogi Péterrel -, a lassan ugyanennyi ideje pályán lévő Horváth Attila, a kereskedelmi média szerint megméretett és könnyűnek találtatott.
- Nem ez az érdekes. Nem a mi személyünk. Hanem egy felfogás, egy értékrend, ami eredetileg a bulvársajtó, a pletykalapok sajátja volt. Azután átvette a kereskedelmi média és egyeduralkodóvá tette, mára már szinte minden területen. Hiszen velük versenyezni, pontosabban egyáltalán életben maradni az általuk uralt piacon – valamilyen téves elképzelés alapján – csak hozzájuk hasonulva lehet.
Hogy ebben az ügyben egyáltalán megszólaltam, azt nem az említett sajtótájékoztató váltotta ki, az már inkább csak egy utolsó csepp volt. Az igazán megdöbbentő történet korábban zajlott. Tunyogi Péter – aki legalább három generációt szolgált hangjával, tudásával, személyiségével –, a közelmúltban tragikus balesetet szenvedett, sérüléseibe néhány nap múlva belehalt. Több ezren búcsúztattuk el.

- Ha jól emlékszem, csak az m1, valamint a HírTV áldozott mindösszesen egy – írd és mondd: egy – mondatot Tunyó tragédiájának. Ez még mindig csak elkeserítő volt, minősíthetetlenné akkor vált, amikor a temetés előtti napon Zeffer Andrist (a Mobilmánia, Tunyó legújabb zenekarának vezetője) felhívta egy újságíró és megkérdezte, várhatóan kik vesznek részt a temetésen. Zefi felsorolta tulajdonképpen az egész rock-névsort, Billtől Nagy Feróig, Závodi Janótól Charlie-ig. Ezek után az újságíró konkrétan rákérdezett két névre, mondván, ha ők ott lesznek, akkor tudósítaniuk kell a temetésről, ha nem, akkor viszont nem ér meg egy tudósítást a dolog. Én ezt már nem tudom ép elmével feldolgozni.

- Nevén tudjuk nevezni azokat a kereskedelmi rádió-, ill. televízióadókat, akik visszautasították a meghívást?
- Még egyszer mondom, nem egyes adókat vagy lapokat szeretnék pellengérre állítani, hanem a felfogástól van hányingerem. Egyébként könnyű (pontosabban a lista hosszúsága miatt nehéz) felsorolni, kikre gondolok: akik nem adtak hírt sem Tunyó tragédiájáról, sem a Mobilmánia lemezének, sem a Horváth Attila Életmű válogatás négy lemezes, díszdobozos kiadványnak a megjelenéséről.
Ha megmérjük, milyen teljesítmény van a zenekar tagjai – Tunyogi Péter, Vikidál Gyula, Rudán Joe, Zeffer András, Kékesi Bajnok László – mögött, akkor összességében kétszáz év zenéről, sok tízezer koncertről, sok száz dalról beszélünk.

Ha összeszámolnánk, összesen hányan voltak „fogyasztói” a koncerteknek, lemezeknek – természetesen azzal a logikával, hogy két tízezres koncert az húszezres közönséget jelent akkor is, ha ugyanaz a tízezer ember váltott jegyet mindkettőre -, több tízmilliós eredményre jutnánk. Az általam írott lemezekből is több millió példány kelt el pályafutásom során. De ezek csak számok, azt nem mutathatják, mennyi embernek, milyen – esetleg életre szóló, esetleg a gyerekeinek is továbbadható – élményeket adtunk, és remélem, adni tudunk még ma is. Akkor is, ha a média ezt lesz**ja.

- Mennyire általánosítható jelenség ez ma Magyarországon?
- Teljesen. Van egy kb. százas lista, amin azok a személyek szerepelnek, akik a bulvár szerint valamiért – és természetesen nem az általuk felmutatott értékek alapján – érdeklik a nagyközönséget. Nekik kell szerepelniük mindig és mindenhol, mert általuk látják biztosítottnak a folyamatos üzletmenetet. A nézettséget, az olvasottságot, a hallgatottságot – mert mindezek azonnal összegekre lefordítható mutatók. És mindez nagyon egyirányba mutat. Szánalmas és szégyenletes.

- A rendszerváltozás után közel húsz évvel még mindig tart a rockzene iránti előítélet?
- Ez nem előítélet. Nem a rockzenével van a baj, hanem paradox módon éppen a rock életképessége, ereje, hatása és népszerűsége okozza a problémát. Hogy most már legalább négy-öt generáció számára jelent újra és újra kapaszkodót, eligazodást, azonosulást, értéket. Emiatt a rock célközönsége a mindenható hirdetők számára nem behatárolható, túl nagy a szóródás. A reklámszakemberek minden termék felfuttatásakor igyekeznek meghatározni egy megbombázandó, konkrét célcsoportot. Ha fiatalokat megcélzó terméket akarnak eladni, akkor mindig a fiatalok között legdivatosabb irányzatokat használják fel. Ha luxusautót, vagy hallókészüléket akarnak reklámozni, akkor azok reménybeli fogyasztóit fogják megtalálni valamivel.

- Kevés olyan termék van, amelyik tizennégytől hetvenig, több korosztályt is egyformán érdekelne. A rock közönsége a rockon kívül senkinek és semminek nem célcsoportja.
- Az egyetlen fórum, amelyik a rockot még egyértelműen képviselte a magyar médiában, a Pont FM rádió, hiába mutatta fel a nagy országos adók mögött a legmagasabb hallgatottságot, január elsejétől megszűnik, eltűnik finanszírozási problémák miatt. A helyén meg fog szólalni a századik, kizárólag napi divatzenéket sugárzó adó.

- Látsz ebből a helyzetből valamiféle kiutat, vagy bele kell törődnünk abba, hogy a média „jóvoltából” továbbra is a periférián mozog a rock-szakma?
- Ebből a rocknak nincs kiútja. Ahogy az egyik dalomban írtam: „Úton lenni – semmi. Útnak kéne lenni legalább”. Maga a rock a kiút. Mindig is ellenkultúra volt. Nyugaton éppen azért született, mert ott akkoriban váltott ki korosztályos-kulturális lázadást mindaz, amit mi ma itt tapasztalunk meg több évtizedes késéssel. Mi akkor a mi lázadásunk közben nem értettük, nekik mi bajuk, hiszen szabadok, jól élnek, mindenük adott, amire mi csak áhítozunk. Ma már pontosan tudjuk. A magunk bőrén érezzük.

Azt viszont sokunk nevében határozottan megígérem, hogy továbbra is csak a rockot, a zenét fogjuk képviselni. Nem fogunk senki és semmi kedvéért sem nyilvánosan farkat verni, sem bogarat enni, sem pártnagyságok magasságaiba süllyedni.

Olvasd el ezt is: Megszűnik a népszerű rádió?

-Hegedűs István-

[2008.12.22.]