|
…hogyan is kell egy 30. életévébe lépett punk-rock csapatnak muzsikálni. 2008. október 18-án – annak ellenére, hogy a város másik végében az Edda nyomta a talpalávalót -, egy gombostűt sem lehetett leejteni a zsúfolásig megtelt PeCsa-ban. »
|
2671. |
|
Október 22-én igazi csemegét ígér a CAMPUS Party Debrecenben, hiszen a jubiláló Desperado szórakoztatja majd a nagyérdeműt. »
|
2672. |
|
Másfél millió körüli nézettséggel büszkélkedhetnek az országos televíziók zenés műsorai. A Popdaráló és a Megasztár csak a nézettségi lista közepén tanyázik, a celebek térhódítása a múlthéten hatalmas volt. Érdekes, hogy a tv2 két műsora mellett más zenei produkció nem került bele a "top50-be". »
|
2673. |
|
A jól sikerült tavaszi országos turné és a meglehetősen aktív nyári fesztiválszezon után az MR2 - Petőfi Rádió ősszel is házhoz viszi a hallgatók kedvenceit. A turné ezúttal 9+1 állomásosra hízik, és 19 előadót támogat színpadra. Lesz köztük már jól ismert és frissen megismert hazai zenekar egyaránt. »
|
2674. |
|
Egy kerek évfordulón egy kerek pályafutásról beszélgettünk az immáron stabil triónak számító Betti, Zsolti, Zoy! hármassal. A kezdetek előtt még szívták a fogukat, majd beindultak, és meg sem álltak a környező országokig, a távlati tervekben még angol dal(ok) is szerepelnek. Nincs menedzserük, de szerintük bennük van a hiba, így inkább nem is erőltetik a témát, maguk harcolnak ki mindent. A celebpartikon jókat derülnek, természetesen kívülről, mert nem járnak ilyen helyekre. Október 22-én pedig jubileumi koncertjük lesz Debrecenben. (Az interjút három részletben közöljük.) »
|
2675. |
|
A Román Sándor vezette ExperiDance kortárs táncegyüttes Esszencia című műsorát hívták meg október 21-26-ra Sanghajba és Nankingba, valamint Szecsuan tartomány központjába, Csengtuba (Chengdu) jótékonysági estre, a földrengés károsultjainak megsegítésére. »
|
2676. |
|
Hetedik szezonját kezdte meg szeptemberben az ingyenes klubest, a Rémálom a Nyár utcában. Az egykor leginkább a dark-wave, gothic zenék rajongói által látogatott rendezvénysorozat ma már igazi műfajkavalkádot vonultat fel hétről hétre: az alternatívabb, szelídebb zenéktől a dögösebb, füstösebb kocsmazenéken át a legsötétebb és legzúzósabb bandákig szinte mindenféle műfaj képviseli magát az elkövetkező hetekben. »
|
2677. |
|
A gólyabált idén is az ELTE Lágymányosi Campusában rendezik október 17-én. A tavalyi Kosheen-Quimby párost idén az Asian Dub Foundation és a Kispál és a Borz váltja, de kisebb zenekarokból és dj-kből sem lesz hiány. »
|
2678. |
|
Az Ablak A Dubra október 22-én lesz tíz éves, ami azt jelenti, hogy több mint ötszáz szerda estén vannak túl. A kerek évfordulón az angol Peace Division és az Elite Force mellett még az a Hairy és a Chi csapata biztosítja az ünnepi hangulatot. »
|
2679. |
|
»
|
2680. |