Az idei Sziget nyitó napjának sztárja, a skót Franz Ferdinand is szerepel egy új, kizárólag gyerekdalokat tartalmazó válogatáslemezen, mely a brit Save The Children alapítvány számára jött létre és októberben kerül majd a boltok polcaira. »
|
3941. |
Avagy Legalja Szesztigyál, ahogy többen hívják, és ahogy idén a Shopban árult pólók is hirdették. Bár az idei nagy ár- és belvízveszély miatt sokan azt a rémhírt terjesztették, hogy elmarad a fesztivál, a szervezők igencsak kitettek magukért, hogy idén hetedszer is megnyithassa kapuit ez a zenei (de ugyanannyira kultúrális) rendezvény, s ismét elmondhassuk, hogy Tokajban a part szabad! »
|
3942. |
Július 22-én, szombaton este 7 órakor kezdődik a Nemzeti Filharmonikusok hagyományos martonvásári Beethoven-estjeinek első hangversenye. »
|
3943. |
Egy igazán különleges koncerttel folytatódik a 2004-ben indult "Sziget utáni veszedelem" elnevezésű rendezvénysorozat. »
|
3944. |
Megnyitotta kapuit az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT). Bár déltől hirdették a szervezők a beköltözést, 11 óra óta folyamatosan költözhetnek be az EFOTT-lakók Zamárdiban. »
|
3945. |
»
|
3946. |
Elérkezett az idő, hogy kiderüljön melyik dal áll a friss Dance lista élén. Ez nem más, mint Bob Sinclar szerzeménye a World Hold On. »
|
3947. |
Közel húsz országból – többek között a Dél-afrikai Köztársaságból, az Egyesült Államokból, Kínából, Mexikóból és Svédországból – érkeznek kórusok július 26. és 31-e között a Bartók Béla XXII. Nemzetközi Kórusversenyre Debrecenbe. »
|
3948. |
A Re-Tech két tagja is úgy döntött, hogy elindítja webnaplóját! »
|
3949. |
„Kell-e dal, szép és varázsló, / Kell-e szép rege, / Vészbe játszó és derűbe, / Mint hazánk ege?” (Vörösmarty) »
|
3950. |