Ákos albumainak megjelenését mindig nagy várakozás előzi meg. Idén sincs ez másképp, különös tekintettel arra, hogy legutóbbi, új dalokat tartalmazó anyaga, az "Új törvény" 2002 őszén - tehát már négy éve - jelent meg. »
|
3971. |
Ezúttal a brit kis- és nagylemezlistát vesszük nagyító alá. »
|
3972. |
Musical, jazz, vígjáték és tánc az első napok kínálatában. A főpróbán fotosunk is jelen volt. »
|
3973. |
Három héten belül három közönségdíjat vehetett át Lola. Az egyik tinimagazin elismerése és a Comet-díj után ezúttal egy rajzfilmcsatorna szavazásán kapta a legtöbb szavazatot és ismét díjjal tért haza az ifjú énekesnő. »
|
3974. |
Nem árt, ha két kerékkel több van , a ROLLER vízre száll… »
|
3975. |
Immár harmadszorra állíthatjuk teljes biztonsággal, hogy Shakira elkészítette a nyár slágerét. »
|
3976. |
DJ Szatmári soha nem unatkozik, mindig van teendője. Kíváncsiak voltunk hogyan néz ki a népszerű lemezlovas heti programja? Szatmári megengedte, hogy belekukkantsunk a naptárjába, mi pedig ezt megosztjuk veletek. »
|
3977. |
A Szenes-turné döntőjét a 18 év felettiek 12,7 százaléka, azaz közel 1 millió néző kísérte figyelemmel. Az – ezúttal 20 órakor kezdődő - 100 perces műsor kedvéért a televíziózó felnőttek 22,6 százaléka kapcsolt az m1-re. »
|
3978. |
Az est a magyarországi latin zene kiválóságainak műsorából kínál színes „csokrot”, de a B. Bíró Zoltán által vezetett Latin Combo és a Fiesta együttes mellett a latin muzsika szülőföldjéről érkezett zenészek is fellépnek. »
|
3979. |
Zene.hu 2006 22. heti slágerlistája »
|
3980. |