Ízléssel és mértékkel: István, a király 2015 - Királydomb
A főbb szerepekben rajtuk kívül – a realitásokat figyelembe véve – ott volt Varga Miklós Istvánként,
Nagy Feró pedig Laborcként. Aki toronyugrásra ugyan nem vállalkozott, gondolom, nem is várták el tőle, ám torony sem volt: a lényeg, hogy megbízhatóan, szépen hozta, ami tőle elvárható.
Deák Bill a táltos, maradt, aki volt: korosodóan is a bömbölő bika, a jellegzetesen karakteres blueskirály, akinek ez a kabát sem nagy. Láttunk még egy töprengő, kitűnő mimikájú, letisztult, „férfivá” (államférfivá) érett Istvánt, akinek orgánumából (talán ez alkalomra?) eltűnt a karcosság, a rock jellegzetes hanghordozása; lett helyette egy a musicalénekléshez közelálló, profin képzett hang.
Amitől féltem - Koppány szerepe. Vikidál Gyula igencsak magasra tette a lécet anno, személye, mondhatni, pótolhatatlan. Ám
Feke Pál, aki a Társulat óta szinte odatapadt a rockoperához – igaz akkor még Istvánként – jelesre vizsgázott a szerepből. Az egyéniségét adta.
Jeles költőnket, drámaírónkat idézve: „Nem adhatok mást, mi lényegem!” Feke mosolygós, jókedvű attitűdjét nemigen tudta-akarta függetleníteni az általa megformált lázadó vezér alakjától. Ahogy Varga a bölcsebb, gondolkodóbb, érettebb, államférfi Istvánt hozta, úgy a vele szemben álló Feke sem a kérlelhetetlen Koppány keményebbik odalát domborította.
Egyébként nem lehetett panasz a szereposztásra: a fiatal, tehetségkutatókon edződött
Danics Dóra, mint Gizella, nekem kissé idegennek tűnt ugyan, ám
Radics Gigi Rékaként,
Kocsis Tibor Vacelinként egyaránt emelték az előadás színvonalát. Karakterében utolérhetetlen a bő három évtizeddel korábbi Asztrik főpap – Victor Máté párosítás: a kenetteljes „kántor orgánumot” nem hinném, hogy a kiváló zeneszerző-muzsikuson kívül, bárki produkálni tudná. Ám fogadjuk el, hogy a kevésbé markáns
Aradi Imre is lehet nagyon jó „egyházi” - gregorián hang! Kitűnő választásnak bizonyult a három, köpönyegforgató magyar úr, akik fiatalosságukkal, frissességükkel, manírjaikkal felülírták az eredeti, meglehetősen vérszegény énekkel feljátszott szerepet.
Alapvető különbség az eredeti és a jelenlegi előadás között, hogy a zene (az ének is!) teljesen élőben, koncertszerűen szólalt meg. A szimfonikus és a rockzenekar, amelyet a korábbi Zikkurat-produkciókból jól ismerhetünk, a díszletemelvény alatt kapott helyet, a nagy létszámú vegyes kórussal egyetemben. Profin megszólaló, a nyers rocktól kilúgozott (hiszen a műfaj az akkori klasszikus formájában mára kikerült a fősodorból), laboratóriumi precízséggel előadott, milliméter pontossággal kiszámított zenei kíséret, amellyel művészileg úgyszintén semmi bajom. Más dolgok azonban az érzelmek…
El kell fogadnunk, hogy 1983 semmilyen szempontból nem lehet azonos 2015-tel. Aki netán nosztalgiázni ment a Városligetbe, vélhetően csalódottan távozott a kétórás produkcióról. Aki a régi értékek, mondanivaló megtartása mellett, egy pátosztól ízléssel és mértékkel letisztított nemzeti rockoperára volt kíváncsi, azt gondolom, elégedetten gondolhat vissza a 2015-ös Királydombra. Az előbbieknek szól Szörényi Levente üzenete egy vele készített korábbi interjúmból: „aki az eredeti István, a Királyra kíváncsi, vegye meg a lemezt, vagy a DVD-t”.
- Hegedűs István -
A képekért klikk a kvetkező oldalra.
[2015.08.23.]
Hírek
