Ha jól értesültünk most jelenik meg az első nagylemezed, mondanál pár szót erről?
- Eddig is voltak kis-lemezeim online, de ez az első nagy és kézzel fogható korong, ami megjelenik. Kb. 2014-ben kezdtük el csinálni, 2015 végére elkészült az összes zene rá, 2016-ra pedig sok-sok csúszással, de sikerült legyártatni is.
Mi tartott ennyi ideig? Gondolom nem csak a lemezzel voltál elfoglalva.
- Így igaz, amellett rengeteg minden mással is foglalkoztam. Építettem a háttérben a dolgokat, már készül a második nagylemezem is például. Elkészült a hivatalos weblapom is, emellé társult a VMXBolt, plusz még rengeteg dolgot intéztem, amik majd a jövőben jutnak el az emberekhez.
Azt mondtad a jövőben jutnak el majd ezek a dolgok hozzánk, mégis mikor lesz ez?
- Augusztusban kiadok magamból mindent. Érkezik a lemez, ennek lesz premierje, érkezik az 5. Music Channel interjúm a youtube csatornámra, lesz egy "Nincs baj" című dal megjelenés is, emellet még ha ez kevés lenne, debütál a weblapom és a webshopom is. De persze úgyis minden a lemez körül fog forogni. Ha pedig valamit kihagytam, az is érkezik hamarosan... :-)
Ezen a lenti linken csatlakozhatsz VMX nagyszabású augusztusi rendezvényéhez, a Youtube videóra kattintva pedig bele hallgathatsz a lemez tartalmába.
- Igenis létezik a siker képlete, vagy receptje. Ki minek hívja. Ha...
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.