Eladósorba került a Zene.hu. Komoly érdeklődők: klikk a részletekért.
2017. október 21. | szombat | Orsolya nevenapja
    Zene.lap.hu
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
Polarisol
 
Oldal.info


Fabrik
 
 
Képgalériák
MozArt Group koncerten Pécsett
Kapcsolatok
MozART Group

Játékos muzsika (tízszer) tíz percben - MozArt Group koncert Pécsett 

Tudták, hogy a rock and roll az 50-es években született? Igen ám, de melyik évszázadban? Természetesen a tizennyolcadikban! És azt tudták vajon, hogy a hegedű legnagyobb ellensége a termesz? Nem? Na és azt, hogy hogyan nyűgözzünk le könnyűszerrel egy nőt? Nos, mivel mással, mint egy ismert ragtime-nóta elpingpongozásával vagy egy Elvis-dal luftballonnal való elsípolásával…  Nincs azonban semmi szégyenkezni valójuk, ha mindezekkel eddig nem voltak tisztában, e fontos információkat jómagam is (több-száz nézőtársammal együtt) csak ezen a kiváló hangulatú koncerten tudtam meg. 

A lengyel vonósnégyes lenyűgöző, szinte az egész világot bejáró turnéja során jutott el Pécsre is. Műsorukban felsejlett Mozart remekművein kívül többek között Beethoven, Vivaldi, Gershwin, a Monti csárdás  - de még a Gyöngyhajú lány is. Megfért a repertoárban a Beatles, a Tequila, a Speedy Gonzales és a La Bamba mellett a Peer Gynt – egy jóízű zenei gombóccá összegyúrva. Vadludak húztak el felettünk, egy egész baromfiudvar éledt fel a visító cselló nyomán. Volt tenger, sirály… (király!)  Elhangzott a Für Elise is, kifejezetten félkarú cowboyokra hangszerelve. A jókedélyű úriemberek pedig zseniálisan rázták ki kisujjukból – akár fél kézzel - egymás után a gyönyörű zenedarabokat. Ilyenformán el is évült a „vonós” terminus, hiszen időről-időre vonótlanul muzsikáltak hangszerükön.

Volt ezen a koncerten hardcore hegedülés, kottaállvány felrugdosása, nézőre üvöltés… vagyis minden, ami kell. Vagy talán mégsem ezt szoktuk meg egy illedelmes vonósnégyestől?

Az este nagyon is konszolidáltan kezdődött: egy kis jódli itt, egy kis country ott, némi tangó amott - egy kalap alatt. Klasszikus medley-k pörögtek felturbózva, zenei stílusok sorakoztak fel ebben a gyorstalpaló zeneirodalmi (másfél) órában. Persze sejteni lehetett már az elejétől fogva, hogy rendhagyó lesz ez a „komolyzenei” koncert: a későnérő csellista, a füstölgő vonók, a spanyol gitárrá változtatott hangszerek és a tütübe öltöztetett hegedű mind erre utaltak. Pantomim-körítés kísérte az egyes számokat, klasszikus „balhés” zenészek jelentek meg előttünk Filip Jaślar, Michał Sikorski, Paweł Kowaluk és Bolesław (Bolek) Błaszczyk személyében. Ezek a virtuóz vitézek tudtak persze komolyak is lenni, ha nagyon kellett (volna…).

Azt, hogy hogyan jutottunk el Mozarttól a hegedűshöz a háztetőre – senki se tudja már. Aztán egyszer csak a süllyedő Titanicon találtuk magunkat, a hősiesen a végsőkig kitartó zenekar társaságában. (Kate Winsletet még soha nem jelenítette meg ilyen snájdig lengyel fiatalember, az egyszer biztos.) Abba pedig, hogy country-muzsikával mulató cowboyoktól hogyan jutottunk el a Je t’ aime-ig, már bele se merek gondolni. Az azonban belátható, hogy lovaglás közben, indiánokkal a nyomukban igazán nem lehetett könnyű hegedűt vonni. Le a kalappal – újra és újra.

Jött a Bolero – eltopogva, az Éj királynője  - elfütyülve, Michael Jackson Beat it-je zseniálisan moonwalking-olva, a  Dancing queen elkorcsolyázva, majd diszkó.  És azt gondolhattuk: itt a vég. Vagy a csúcs?... A pisztolyokból hegesztett pánsípnál már valóban nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek.

Cirkusz volt ez a köbön, bohóckodás magas fokon – de a javából. Eltöprengtem: klasszikus zenészként mennyi esélyük lehetne ezeknek a kiváló muzsikusoknak világító görkorcsolyában száguldozni a színpadon, miközben persze veszettül fűrészelik a hegedűt és egyetlen hangot se rontanak el? És vajon valaha meg tudnának-e nevettetni megannyi embert, ennyi önfeledt pillanatot okozva nekik, ha megmaradnak a klasszikus klasszikusoknál? Azt gondolom, a globalizáció, az uniszex és a műfajkeveredések korában miért is kellene csak egy valamire szakosodniuk a zenészeknek?  Tény: klasszikusabb haknit valószínűleg még nem látott a Kodály Központ nagyterme. Ám ne feledjük: csak az tud így játszani a zenével, akinek a kisujjában van az. Sőt: akinek az egész lénye az.

Végezetül íme, az együttes ars poetica-ja: „Mi a hatalmas koncerttermek józan külsőségei, a komolyzenészek unalmas élete, a klasszikus zene fanatikus rajongói és azon rock-, rap- és poprajongók ellenére létezünk, akik félnek a komolyzenétől. Múzsánkkal humoros iróniával bánunk – és biztosak vagyunk benne, hogy ez egyáltalán nincs ellenére.” (Forrás: www.mozartgroup.net)

Azért bevallom, nekem a stage diving kicsit hiányzott.

– Zsenilia –    
Fotó: Budai Bernadett

[2017.01.18.]

Megosztom: Megosztom az iWiW-en

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
Cort yorktown jazzgitár hangszer [2017.10.19.]
sorinrebecca szolgáltatás [2017.10.09.]
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu
Zene.hu

Szívbemarkoló felnőtt mese lett A Notre Dame-i toronyőr történetéből
Végre Budapesten is...

Jubileumi ünnepséggel emlékeztek a Budapesti Operettszínházban
100 éve született jelenkori...

Élményszüret volt Siklóson - fogadalmat tettek az énekesek
beszámolók még