Victor "Metal Hero" Smolski és az Almanac Budapesten

A gitárvirtuóz Victor Smolski és zenekara, az Almanac február hetedikén a Dürer Kertben adott teltházas koncertet.

Amíg az énekesek, Andy B. Franck, David Readman és Jeanette Marchewka, a dobos Michael Kolar és a basszusgitáros Armin Alic a fellépésre készültek, mi leültünk Victorral egy kicsit beszélgetni.

Szia Victor, üdvözöllek ismét Budapesten! Február negyedikén indultatok turnéra a Tsar-al, Budapest a harmadik állomás. Ez az első headliner turnétok?

Igen, most jön a negyedik állomás, Ljubjana. Tulajdonképpen igen, ez az első headliner turnénk… Az elmúlt években sokat turnéztunk, többek között az Orden Ogannal is, és számos fesztiválon játszottunk. Aztán volt egy kis szünet – és mivel még vannak, akik látni szeretnének bennünket mielőtt újra stúdióba mennénk, úgy gondoltuk, csinálunk egy rövid turnét. Meghívtam két zenekart (Lichtgestalt és Gloryful) akik különböző, érdekes stílusban játszanak, hogy csatlakozzanak hozzánk erre a kéthetes turnéra.
Tekintettel a közelgő stúdiómunkára, nagyon jó dolog kis klubokban fellépni. Szinte szünet nélkül játszunk, minden nap egy koncert, a rajongók visszajelzései igazán nagyszerűek.

Mikor alakult meg az Almanac?

2015 áprilisában, egészen pontosan április elsején, mint egy áprilisi tréfa. De már két éve működünk, a lemez éppen egy éve jelent meg. Sokan kérdezik, miért most turnézunk vele, hiszen már nem aktuális. Nagyon egyszerű, azért mert szórakoztató. Ráadásul az élő koncerteken az ember mindig új dolgokat tud kipróbálni. Az év végén tervezzük a következő turnét, akkor már az új lemezzel.

Felléptek a nyári fesztiválokon is?

Talán két vagy három fesztiválon, nem többet. Nem jó, ha túl sokat látnak bennünket, mielőtt valamikor november-december táján az új lemezzel turnézunk.

Ez egy európaturné lesz, vagy távolabbra is mentek?

Még nem tudom, de ez egy nagyon hosszú turné lesz. Az biztos, hogy Oroszországba mindenképpen elmegyünk. Ott nagy sikerrel játszottunk nemrég, és nagyon várnak bennünket vissza.

A turnék általában elég hosszúak, nem?

Nem feltétlenül. Sok mindentől függ. Többek között attól, hogy kivel turnézunk, ki a headliner – mi vagy valaki más…. stb, stb.

Vannak, akik egy lemezzel két évig….

Na igen, de szerintem ez nem feltétlenül jó, nem kell eltúlozni. Életemben már olyan sokat turnéztam! Kétéves turnét nem akarok.

Mióta vagy a zenebizniszben?

Már több, mint 30 éve. Több mint 30 éve gitározok….. Kevés olyan klub van, ahol még nem játszottam. Sok mindent láttam, és szerencsés vagyok, mert megéltem a valóban jó időket. Most már minden egyre nehezebb lesz, egyre kevesebb az öröm. Na de nekem sok örömben volt részem – minden szép volt.

Mit tartasz a személyes karriered csúcspontjának?

Hmmm… azt hiszem, a Roskilde fesztivált, az első zenekarommal. Az volt az első nagy fesztivál, ahol játszottam, hatalmas élmény volt! Szóhoz se tudtam jutni… Az első fesztivál, ahol életemben játszom, és rögtön egy ilyen hatalmas. Akkoriban a Roskilde népszerűbb volt, mint a Wacken. Igazi hippi idők voltak, minden egyszerű volt és nagyon szórakoztató. Az üzlet sem volt olyan komoly és brutális, mint most.

Különösen nem anyagilag.

Igen. És mindenki nyitottabb, lazább volt a színpad előtt és a színpadon is.

Akkoriban nagy dolog volt egy koncert vagy egy fesztivál. Most hatalmas a kínálat.

Pontosan, az emberek telítődtek. Ezt láttuk tegnap Münchenben is. Három nappal előbb volt egy nagy show, és a metal-fanoknak egyszerűen nincs annyi pénzük, sem idejük, hogy minden koncerten ott legyenek, ez egyszerűen túl sok. 
A lemezeladás egyre rosszabbul megy, a lemezkiadók egyre idegesebbek a sok ingyen letöltés miatt, ez rontja az üzletet. A fiatal zenészeknek és az új bandáknak, akik a karrierjük kezdetén vannak, nem lesz egyszerű dolguk a jövőben. Sokuknak nincs lehetősége egy jó stúdióba menni és egy rendes felvételt csinálni. Helyette marad a „home recordings”, ami persze nem úgy szól.

Ez tényleg pénzkérdés…

Naná, minden pénzkérdés. Az is, hogy turnézol, vagy bármit csinálsz. Ráadásul nincs középkategória. Vagy az egészen nagyokhoz tartozol, vagy egészen kicsi vagy.

Így aztán egyre nehezebb az elképzeléseket valóra váltani.

Igen. De nagyon fontos, hogy minden kompromisszum ellenére, amit az ember kénytelen megtenni a sikerért, ne veszítse el a jókedvét. Az életemben sokszor rá kellett jönnöm, hogy ez a jókedv segít a pályán maradni. Túl sok rutin és üzlet – ez nekem nem megy! Én nem akarok a zenéből meggazdagodni, nekem más céljaim, elképzeléseim vannak. Ezt persze sokan nem értik. „Olyan jól megy, minden stabil, bla-bla-bla!” Nekem a zene szórakozás, nagyszerű emberekkel a színpadon állni, improvizálni, zenét szerezni, és megkísérelni önmagam egyre jobbá tenni.

Apropó kísérletezés. Volt egy Lingua Mortis…

Lingua Mortis lesz ma este is. Nem csak Almanacot játszunk, hanem néhány régi dalt is. Egy kicsit végigjárjuk az én zenei történelmemet. Néhány régi dal, néhány új… egy színes válogatás. Igen, írtam sok brutális heavy dalt, és néhány zenekari dolgot is. Ez változatos, örömet okoz, és az ember nem lesz a rutin rabja. Így soha nem lesz unalmas.

Az Almanac jelenlegi felállása a három énekessel szintén egy kísérlet?

Többek között ez is olyan, ami a kísérletek során kristályosodott ki. A Lingua Mortis Orchestra-val már kipróbáltam, ott négy énekes volt. Jeanette már akkor is ott volt, aztán Dana Harnge, Henning Basse és Peavy Wagner. Ez most háromra csökkent és tökéletesen működik. A hangzás három élő hanggal valami egészen különleges, speciális.
Röviden még a szimfonikus zenekari hangzásról. Sokan elérik ezt zongorával, de ez nem olyan élő, eleven, mint a zenekar. Persze, zongorával mindent el lehet játszani, de egy szimfonikus zenekar sokkal dinamikusabb. Sokan összekapcsolják a klasszikusokkal, pedig ez nem feltétlenül van így. Sok zenekari ember, akivel eddig dolgoztam, metálos, csak éppen más hangszeren játszik.

Hogy jött egyáltalán az ötlet, rockot játszani szimfonikus zenekarral?

Én játszom csellón is, zongorán is, és szerintem szimfonikus zenekarral is lehet rockot játszani. Ez attól függ, ki játszik és hogyan. Sok embernek van egy komikus, konzervatív véleménye, hogy a klasszikus valami különleges dolog. Holott a klasszikusok között is van sok ócska, szemét, rosszul játszott, rosszul megírt darab éppúgy, mint a metálban vagy bármely más műfajban. Ez a dinamikus együttműködés egy nagy szimfonikus zenekarral engem mindig lenyűgöz.
Már hat évesen elkezdődött a klasszikus képzésem, csellóval és zongorával, és csak valamikor később váltottam gitárra. Szeretem mind a két világot. Egy csellóval pont ugyanolyan kemény riffeket lehet játszani, mint egy gitárral, ha egy erősítőre kötöd. Például amit az Apocalyptica csinál, annak semmi köze a klasszikus zenéhez, pedig ugyanazokat a hangszereket használják.

Térjünk vissza a jelenbe, az Almanac-hoz. Honnan ez a név?

Nos, az Almanac szónak több jelentése is van, és szinte minden kultúrában ismerik. Egy almanach nem csak egy egyszerű naptár, mint sokan gondolják. Gondolj például az asztronómiai naptárra, ez is egy almanach. És azt hiszem, mindnyájunknak van egy személyes naptárja, határidőnaplója, egyéni almanachja.
Nekünk, zenészeknek különösen fontos a naptárunkat, „almanachunkat” mindig magunknál tartani. Időpontok, időpontok, időpontok…, ez összekapcsol minket egymással, a rajongóinkkal. Amikor az időpontok valóságosak lesznek, amikor a dolgok működnek, és amikor a rajongók megnézik a saját naptárjukat…. aha, most játszanak itt… na, ez az „Almanac” az, ami bennünket összeköt.

Hogyan határoznád meg az Almanac stílusát?

Ez nehéz. Ez alapjában véve valahol szimfonikus power metal, amihez különböző elemek jönnek még. Andy az abszolút power metal énekes, David a hard rock világából jött, és gyakran lehet beépíteni akár pop elemeket is. Gyakran játszunk nagyon kemény, modern riffeket.  Nagyjából power metalnak nevezném, de ez így nem egészen pontos. Különben is, a zenét hallgatni kell és nem beszélni róla. Nem szeretek egy bandát beskatulyázni valahová. Lemmy (Kilmister) mondta nekem egyszer erről: „Mi egyszerűen csak Rock ’n’ Roll-t játszunk!”

Tökéletes végszó, itt el is köszöntünk. Ők mentek a színpadra, én a nézőtérre és innen kezdve nem volt más „csak Rock ’n’ Roll”

Barta-Liener Éva
 

[0017.03.01.]