"Köszönjük szépen!" - a harmadikra készül a Mohikán
Két kiváló klippel hangolódik 2020-ra a Mohikán zenekar!
Az idén 5 éves együttes a közelmúltban két kisfilmmel is jelentkezett!
Komoly tervekkel, célokkal vág neki a 2020-as évnek a számos hazai és határontúli városhoz is erősen köthető Mohikán zenekar. Az elmúlt hónapokban, amellett, hogy rendszeresen koncerteztek országszerte, két videóklippel is megörvendeztették a rajongóikat.
A kisfilmek már láthatóak a Youtube-on, a zenekar pedig egyre többet feltűnik a rádiókban és a televízióban egyaránt.
A "Valaki" és az "Aki bújt, aki nem" című slágergyanús szerzeményeket, hamarosan egy újabb nagylemez követi majd. A "Köszönjük szépen!" munkacímű album, a Mohikán zenekar harmadik sorlemeze a GrundRecords gondozásában jelenik majd meg.
Az idei tervekről a zenekar frontembere, Nagy Tibor István nyilatkozott nekünk:
„Ahogyan minden alkotó embernek, nekünk is az a célunk, hogy minél nagyobb közönségnek és minél több helyen tolmácsoljuk azt, amit létrehozunk. Hisszük, hogy ebben a felhígult világban, az a zenei érték, amit képviselni igyekszünk, mégis utat tör magának és bízunk a közönség szeretetében és megtartó erejében. Célunk 2020-ban, az új anyaggal minél többet koncertezni és találkozni azokkal, akik szeretnek minket. Lehet ennél nagyobb célkitűzése egy zenekarnak?“
Egy biztos, nem kell már sokat várni az új Mohikán-lemezre és a koncertekre sem!
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.