Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
A tavaly Nagy-Britanniában ’Az Év Blues Zenekara’ címet elnyerő formáció végre fővárosunkba érkezik. 2024 januárjában megjelent Almost Exactly című albuma óta a Cinelli Brothers megállíthatatlanul töri be Európa-szerte az igényes zenére fogékony klubok ajtajait. Május 21-én először látogat el Budapestre az olasz testvérpár vezette csapat.
A Cinelli Brothers egy négytagú, hangzásában a soult és a bluest egy kortárs csavarral keverő formáció, amelyen tapintani lehet mások mellett a The Beatles és Stevie Wonder hatását. A 60-as és 70-es évek chicagói és texasi blues iránti szenvedélyük által vezérelve döntöttek úgy, hogy egy eredeti repertoárt állítanak össze a Chess, Stax és Motown stílusában. A mára londoni székhelyű zenekar alapját az olasz testvérpár, Alessandro és Marco Cinelli alkotja. Eleinte Marco Cinelli & Friends néven kezdtek el koncertezni. Idővel állandó társakra találtak, Tom Julian-Jones szájharmonikán, gitáron és éneken, Stephen Giry basszusgitáron, gitáron és éneken csatlakozott hozzájuk. Azóta számos szakmai siker és egyre nagyobb nemzetközi érdeklődés övezi munkásságukat.
A Róma és Nápoly között nagyjából félúton, Latina városában született Cinelli testvérpár évekig álmodozott arról, hogy egyszer igazi turnéra indulnak majd, és minden este más városban lépnek fel saját blues ’n’ soul dalaikkal. Aztán ez egyszer csak valósággá vált. Legújabb turnéjuk során a budapesti Analog Music Hallt is érintik a LOTS Music szervezésében.
„Repülni a világ körül… Most végre eljött az ideje, és tényleg minden percét élvezzük. Nagyon különleges érzés, hogy ennyi ember hisz bennünk és teszi ezzel lehetővé számunkra. A sok utazás és a kevés alvás néha kemény, de a koncertek ellensúlyozzák ezt” – mondta el a fiatalabbik testvér, Alessandro a holland Blues Magazine-nak, mikor 2024-ben megjelent negyedik, új zenei irányt kijelölő Almost Exactly című lemezük.
Ellenállhatatlan blues műsorukat most Budapestre is elhozzák tavaszi turnéjuk során. Az Egyesült Királyság, Németország, Ausztria és Svájc mellett május 21-én Magyarországra is visszatérnek a 2023-as Veszprém Blues Fesztiválon adott koncertjeik után – végre Budapesten is látható a kiváló blues ’n’ soul zenekar!
THE CINELLI BROTHERS (UK)
European Tour 2025 Május 21., szerda 20:00
Analog Music Hall, 1116 Budapest, Kondorfa utca 8.
kapunyitás - 19:00
[2025.05.06.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.