Bernard Hahn (Nena, Hs7) német zenei producer vezetésével készült el a LNDA zenekar debütáló albuma, a Hajótörött.
A hét számos EP-n megtalálhatóak a közönség által már jól ismert videoklipes dalok, mint a "Még nem", vagy a nyári, legutóbbi Sziget Fesztiválon rögzített, lemez címadó "Hajótörött" vagy a legújabb, extravagáns klip a "Vámpír"
Vámpír klip:
A zenekar az új albumot megtámogatva promóciós fotózáson is járt, amelyből természetesen a szerkesztőségünk is megkapta a legvagányabb képeket, valamint nem maradhatott el a fentebb említett újdonság, amit még egy remek dallal, a Valaki valahol cíművel is megfejeltek.
Valaki valahol:
Az elképesztően aktív zenekar jelenleg is készül a pandémia utáni koncertekre, addig pedig folyamatosan újdonságokkal jelentkeznek terveik szerint.
[2021.04.20.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.