Electric Guitarlands - négy fantasztikus rockgitáros egy színpadon
Fantasztikus zenés estet kínál az a négy gitáros, akik a világ legjobb rockzenészei között vannak, és most közösen indulnak turnéra, hogy Electric Guitarlands címmel egy kétórás műsorral nyűgözzék le a hallgatóságot. A budapesti fellépésre május 3-án kerül sor az Analog Music Hallban.
A négyes tagja a Chicagóból indult Michael Angelo Batio, aki szólókarrierje mellett a Nitro zenekar szólógitárosaként vált ismertté, jelenleg pedig a Manowar turnégitárosaként is zenél. Itt lesz a legendás görög gitáros, Gus G is, aki majd egy évtizedig játszott Ozzy Osbourne zenekarában, és a Firewind alapítójaként ismert. Itt lesz még a tehetséges angol gitáros, Rowan Robertson, aki anno 17 évesen került be Ronnie James Dio zenekarába néhány évre. A negyedik fellépő pedig az ismert olasz gitáros, dalszerző és producer, Andy Martongelli, aki többek között David Ellefson saját zenekarában is gitározott.
E négy gitárhős egy olyan programot állít össze, amin mindannyiuk szólókarrierjéből válogat dalokat, és többek között olyan klasszisoktól is eljátszanak néhány számot, mint a Van Halen, a Pantera, a Black Sabbath, a Dio vagy a Megadeth. Természetesen előkerül majd Batio legendás duplanyakú gitárja is egy szóló erejéig. A négyessel együtt érkezik Francesco Caporaletti basszusgitáros (The Gang, Vinnie Moore), Roberto Pirami dobos (Vinnie Moore, Michael Angelo Batio Band) és Riccardo Curzi énekes.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.