Vadonatúj dallal, és a hozzá készített videoklippel jelentkezett az Ossian - A Továbblépni című szerzemény az első előfutára a már készülő, és a tervek szerint 2024-ben megjelenő új Ossian nagylemeznek. A dal a legfelkapottabb zenék élbolyában szerepel megjelenése óta.
Paksi Endre a dal megszületéséről: “Két és fél év után új dallal és videoklippel jelentkezünk, amely a jövő év elején megjelenő új albumunk egyik első elkészült száma. A klipet Nagy Viktor és stábja, a Mihaszna Film készítette, és egy remek kis sztorit raktak össze. A főszereplő biciklis futár srác, akit Zielinski Krisztián alakít - aki egyébként szintén nagy Ossianos -, az utakat járva szembesül a legkülönfélébb helyzetű emberekkel, akik közül gyakran pont azok viselkednek a legkicsinyesebben, akiknek a legtöbbet adott az Élet. A kis történet tanulsága az, hogy nem érdemes elszállni, mert néha pont azoktól kaphatsz segítséget és Emberséget, akiknél többre tartod magadat. Nagy örömünkre ismét velünk volt a Trüffel Vonós Quartet, akik a ‘Gyönyörű Bolond’-ban már szerepeltek velünk, és most egy lendületes dalban is odatették magukat. Mi is és ők is nagyon élvezték a közös munkát!!! A dalt a szeptember 9-i Barba Negrás nagykoncerten már játszani fogjuk!!!”
Az Ossian őszi turnéra indul, az alábbi helyszíneken lehet találkozni a zenekarral:
10.06-07. Miskolc / Ady Endre Művelődési Ház 10.13. Pásztó / Művelődési Ház 10.21. Törökszentmiklós / Művelődési Ház 10.22. Szombathely / Aréna Savaria 11.04. Békéscsaba / Csabagyöngye Kulturális Központ 11.11. Solt / Sportcsarnok 11.25. Pécs / Expo Center 12.09. Debrecen / Lovarda 12.15. Szeged / IH 12.29. Tatabánya / Sportcsarnok
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.