20 éves jubileumi turnéján sem hagyja ki Budapestet az Il Divo
Két évtizedes életművét foglalja össze, és egy friss jubileumi dalcsokrot is bemutat szeptember 24-én Budapesten az Il Divo. A többnemzetiségű, klasszikus zenei alapokon alkotó énekegyüttes a Papp László Budapest Sportarénába várja az ünnepelni vágyó hazai rajongókat.
2004-ben négy markánsan különböző személyiséggel és orgánummal bíró férfiú állt össze azzal a céllal, hogy beírja azIl Divo nevet a zene és a kultúra történetébe. Erőfeszítéseiket siker koronázta, hiszen addig nem látott elismerést értek el műfajokon átívelő stílusú dalaikkal, sok milliós követőtáboruk pedig többszörös platinalemezt érő mennyiségben vásárolta meg kiadványaikat.
Lehetőségük volt már fellépni nyári olimpián, Toni Braxton mellett ők írták a 2006-os foci-vb hivatalos dalát, de szerepeltek II. Erzsébet királynő gyémánt jubileumi ünnepségén is. Ismertségüket olyan slágereknek köszönhetik, mint az első lemezükön megjelent Regresa a Mí, ami Tony Braxton Unbreak My Heart című dalának átdolgozott változata, és több mint 180 millió megtekintésnél jár a Youtube-on.
A spanyol, olasz, francia, portugál, angol, japán vagy éppen latin nyelven előadott dalok világszerte több mint 30 millió eladott lemezt értek 35 különböző országban, valamint 50 slágerlista első helyezést, 160 arany és platinalemezes minősítést.
Idén az Il Divo fennállásának 20 évfordulóját ünnepli: az amerikai David Miller (tenor), a svájci Urs Bühler (tenor), a francia Sébastien Izambard (tenor) és – a Carlos Marín Covid-19 fertőzés miatti halálát követően csatlakozott – amerikai Steven LaBrie (bariton) XX címen jubileumi albumot adott ki. Turnéra is indultak: Budapesten szeptember 24-én, a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel.
a Livesounds bemutatja: Il Divo – 20th Anniversary Tour
2024. szeptember 24., kedd
Papp László Budapest Sportaréna
Il Divo koncert
Belépő: ülőjegyek 15.900 – 43.900 Ft. A jegyértékesítés április 25-én, 16 órakor indul. Jegyek
[2024.04.30.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.