Dallamos punk, örök aktuális üzenet, ismerős dalok, és egy kis nosztalgia. Ezek a jelzők jutnak először az ember eszébe, amikor belehallgat a SÜTI muzsikájába. A nem mindennapi punk vurstlit legközelebb március 29-én lehet tetten érni, a belvárosi BARHole Musicban.
Sütő Lajos, vagyis Süti neve ugyanis egyáltalán nem cseng újként a hazai zenei világban: legalább 35 éve, többek között a legendás C.A.F.B.-ben is bizonyítja, hogy neki a fülbemászó punk az ars poeticája. A SÜTI szólóprojectként, az eredeti verzióban hozza el a kilencvenes évek kedvenc trackjeit, az elmúlt évek új nótáival kiegészülve – természetesen ahogy a régi dalokat, mint a Budapest, Édes Élet Motel, Trannsilvania Express, vagy a Valami elveszett, az újakat is Lajos tollából - ahogy tőle megszoktuk, komolyan, de lazán. A hiteles tolmácsolásban pedig egykori és jelenlegi C.A.F.B. tagok lesznek a segítségére.
„Szóval 2024. július, egy nyári délután, egy kör-telefon, mindenki benne van és kész a zenekar. Azt gondoltam ennyi év után lehetek annyira önző, hogy összehozok egy bandát, ahol csak saját nótákat játszom. Ez lett a SÜTI zenekar. (Lehetne Süti és barátai, meg Süti Band, de sokkal jobb így egyszerűen: SÜTI) És ugye voltak-vannak ezek a régebbi-újabb dalok, amelyek ne porosodjanak tovább a polcon. Urbán Lacival olyan régóta vagyunk egy hullámhosszon, hogy nem is volt kérdés ki doboljon. Kova meg szeretett volna "gitárvadulni" egy kicsit, hát nem fosztom meg ennek lehetőségétől. Udo Tibi régi barát, akinek a munkássága méltatlanul elfelejtődött. Ezért hoztuk létre a csapatot a saját- és mindenki örömére, aki szereti ezt a fajta muzsikát, aki szereti ezt a szövegvilágot, ami ma is időszerű és tud szólni a ma emberéhez. A Süti zenekar nem szeretne más zenekar konkurenciája lenni, egyszerűen csak lenni akar.” – fogalmazott Süti, a frontember, és ehhez talán nincs is mit hozzáfűzni már, minden egyértelmű.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.