Hat év után újra fellépett Budapesten a crossover első és legsikeresebb együttese, az Il Divo. A kilenc év után is töretlen népszerűségnek örvendő négyes fogat koncertje azonban döcögve indult be.
A Slovakian Sinfonietta szimfonikus zenekar kíséretében turnézó Il Divo hat esztendő után visszatért Budapestre, hogy bemutassa legutolsó, 2011 novemberében megjelent, Wicked Game című albumát a crossover hazai szerelmeseinek.
A régi (Adagio, Nella Fantasia, Everytime I Look At You, Unchained Melody, My Way, La Vida Sin Amor, Mama, Hallelujah, Regresa Mi, Pour que tu m’aimes encore, Somewhere) és új slágerek (Dovè l’amore, Te Amore, Don’t Cry For Me Argetina, Senza parole, Melanchonia, Crying/Llorando, Stay, Time To Say Goodbye) jól megszerkesztett sorrendiségben követik egymást, változatos, színes műsorral kedveskedve a közönségnek.
Az összekovácsolódott négy tenor a dalok között felváltva, lazán, humorral fűszerezve konferál, mesél arról, hogyan találkoztak, miként kísérleteztek a zenei stílusokkal, interaktívan bevonva a jelenlévőket. Igazi showmesterek. Titkuk minden bizonnyal a szenvedélyesség, amely leginkább Carlos-ból és Davidből árad.
További képekért kattints!
Az általuk képviselt stílus – jellegéből adódóan – inkább statikus mozgást tesz lehetővé, azonban formációváltásokkal, látványosan megkoreografált szinkronmozgással mégis mozgékonnyá teszik az előadást. A hatást a háttérben vetített, a számokhoz illő hangulatképek fokozzák. Olyan ez, mint amikor a szelíden csörgedező patak fényesre, simára csiszolja az útjába kerülő köveket, mint amikor egy tökéletes szerkezetű hópihe lassan szállingózik, majd megpihen a téli táj egyik ősfájának robosztus ágán.
Az amúgy harmonikus egységet Urs orrhangja bontja meg, amit az időnként érthetetlenségig fajuló, rossz szövegmondás tetőz be. Külön-külön, a szóló részek alatt kitűnnek az apró hangi és technikai hiányosságok, ám egységben előjön belőlük a tőlük megszokott, lehengerlő erő.
A koncert vitathatatlan erőssége a varázslatos melódiák monumentális hangszerelésbe való burkolása. A húsz perces szünet sajnálatos módon megszakítja az első részben a visszafogott tapsokon érezhető, lassan beinduló koncertet. A második részben aztán beindulnak az energiák. Az első igazán magával ragadó tapsvihart a Sébastien vezényletével előadott Céline Dion-sláger, a Pour que tu m’aimes encore aratja.
Az azt követő West Side Story-betét Somewhere viszont arra döbbent rá, hogy a musical világa kevésbé fekszik a csapatnak. A produkció a közönséget is megosztja: többen távoznak az utolsó szám után. Szerencsére a ráadás Time To Say Goodbye méltó búcsúnak bizonyul.
Nézd meg az Il Divo teljes, 2009-es, barcelonai koncertjét!
Az Il Divo legutolsó, Wicked Game című albumáról szóljon a Melanchonia!
Hírek
