Punkmellény ment cicaotthont: Greg jótékonysága a Dürerben!
Szakácsi Greg, a C.A.F.B. punkikonja érzelmeset csavar a március 7-i Retro PUNK bulira: a Dürer Kertben viselt exkluzív mellényét árverezni fogja hajléktalan macskák menhelye javára. Ez a gesztus cáfolja a punk rideg klisét, miközben 20 zenekar nosztalgiázik a '90-es évekből.
Még hogy a punkok nem érzelmesek? Szakácsi Greg, a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb hazai formációjának az énekese erősen rácáfol erre. Ugyanis nem mások, mint árva cicák javára árverezi el a március 7-i Retro PUNK Bulin viselt mellényét. Na de nézzük a részleteket!
„..Egy ilyen sokfellépős, kvázi nosztalgia buli nekünk, az idősebb generációnak is eléggé jót tesz, ez egy örök közös pont az undergroundban. Ráadásul idén valami egészen személyeset is hozzátennék az eseményhez: egy még sosem hordott mellényemet szeretném licitre felajánlani, ezt most a koncerten fogom először és egyben utoljára viselni, az összegyűlt pénzt pedig egy előre kiválasztott magyar macskamenhely kapja..” – ajánlja Greg a március 7-i bulit, ahol a nemrég friss bakelittel jelentkező csapat mellett (a Memorandum lemez amúgy a Dürerben is kapható lesz!) közel 20 másik punkzenekar is, többek között a Prosectura, a Macskanadrág, a Kretens és a Necropsia is színpadra lép majd, hogy felelevenítsék a legendás kilencvenes éveket..
További infó: https://www.facebook.com/CxAxFxB
Jegyek: https://www.facebook.com/events/847065771219689
[2026.02.27.]