"Az örök konfliktus: István, a király" - Interjú Szörényi Leventével és Bródy Jánossal
Mikor 1983. tavaszán-nyarán Budapest-szerte megjelentek azok a rejtélyes, fekete plakátok, rajtuk különös szimbólummal, vélhetően még maguk az alkotók sem gondolták, hogy akkor, abban a társadalmi környezetben egy legenda születik. Később, mikor az 1 előadásra tervezett bemutató kevésnek bizonyult, döbbentek rá az érintettek, hogy itt bizony kiszabadult az a bizonyos szellem az őt hermetikusan őrző palackból.
25 évvel ezelőtt, a városligeti Királydombon mutatták be először azt a kultusszá nemesedett, alapvetésnek számító történelmi rockoperát, melynek minden elképzelést felülmúló sikere széleskörű (és nem kevés) társadalmi vitát gerjesztett. Az István, a király szerzőivel, Szörényi Leventével és Bródy Jánossal beszélgettünk.
– Az Illés 1971-es Fehér albumán már szerepelt egy rock-oratórium, a Human rights, majd következett a Kőműves Kelemenről szóló rock-ballada 1982-ben, rá egy évre pedig az István, a király a Városligetben. Ekkorra már bizonyossá vált, hogy Szörényi Leventének az önkifejezéshez kevés lehet a 3 perces dalok világa?
– Ennyi alkotást maga mögött tudva – ezt nyugodtan mondhatom - már lehet őszintébb az ember! Az Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozatára írt opusunk a későbbi, nagyobb lélegzetű, összefüggő zenedrámák előfutárának, kísérletének fogható fel. A rock-oratórium valamelyest tényleg eltér attól a hagyományos zenei világtól, amit pályatársainkkal együtt akkoriban képviseltünk. Úgy gondolom, hogy a Pink Floyd hangulatvilágához kötődő, - még az Illés intellektuális, értő közönsége számára is kissé nehezen befogadható - zeneművet alkottunk. Arra azonban mindenképpen jó volt, hogy az oratóriumot egy sokkal átgondoltabb dramaturgiai szerkesztéssel és tudatosabb szövegi mondanivalóval tovább fejlesztve, eljuthassunk az István, a királyig, majd a későbbi, „leporellós” rockoperákig. Összességében nézve a lényeg ugyanaz: dalok sora.
– Tini! Az 1973-as diósgyőri rock-fesztivál után, a lakásodon történt házkutatás során – tudomásom szerint - többek között az István, a Király szövegkönyvét (vagy annak részleteit) is lefoglalták. Ekkor már eldöntött tény volt a rockopera jövőbeni bemutatása?
– Nem, nem! Amit akkor nálam megtaláltak, az Boldizsár Miklósnak – az István, a Király alapmű szerzőjének – egy másik darabja volt. Ekkor az István… még csak beszélgetések szintjén merült fel, nem volt leírt formája, legfeljebb néhány ötlet erejéig létezett. De ha erre vagy kíváncsi: folyamatos készülődés mellett lassan kibontakozott, de igazából a ’70-es évek közepe-vége felé kezdett elfogadható formát ölteni. Közös munka eredményeképpen kitaláltunk néhány szereplőt, felvetettünk egy-két lehetséges helyszínt. Valamikor a ’70-es évek végén, aztán Boldizsár Miklós Ezredforduló címmel, opera-prózában megírta a darabot. Ebben már az összes alapkarakter szerepelt, arra viszont, hogy színpadon valaha is bemutatták volna, nem emlékszem. Az 1981-es Illés -koncertfilm nagy sikere után, egy következő zenés film alapjátképezte.
– Hogyan jött létre a film?
– A film Koltay Gábor nevéhez kötődik, miként dicséretes ténykedése nyomán az Illés- együttes újra egyesítése is. Nem mintha annyira, nehezünkre esett volna! – nevet Levente. Gábor mindenképpen filmet akart készíteni, amit Nemeskürty tanár úr, a Budapest Stúdió akkori vezetője is támogatott. Tinivel alaposan átbeszéltük, végül ezen a szálon indultunk el.
– Nemeskürty tanár úr látott ebben fantáziát és megrendelte tőlünk a darabot – veszi át a szót Bródy János. Sokáig nem tudtuk formába önteni, elég nehezen akart kialakulni a forgatókönyv.
– Nem véletlenül! Olyan elképzelések is napvilágot láttak a megrendelők részéről, hogy nagy fekete autókból szállnak ki a főszereplők a Vörösmarty téri ORI székház előtt – hát ez elég elképesztőnek tűnt akkoriban – folytatja nevetve a zeneszerző.
– Több, egymásnak ellentmondó változat is készült „forgatókönny” címén, amiből tényleg nehéz volt kiindulni - nevet Tini is. Aztán Leventével megegyeztünk, hogy mi eddig is lemezeket készítettünk, ezen a szokásunkon most se változtassunk!
– Így történt – erősíti meg Levente – Nemeskürty tanár úrnál döntöttük el a kérdést. „Szent István dalra fakad?” – idézte a Stúdió vezetőjét – „ez akkora képtelenség, hogy csak zseniális lehet!” Több mindent végig kellett gondolnunk: például azt is, hogy egy bakelit lemez időtartama maximum 45 perc. Azért lett az István, a király másfél óra, mert a dupla albumra ennyi fért föl – emlékezik nevetve Szörényi Levente.
– Feltételezem, hogy Nemeskürty tanár úr segítségén túl, nektek is meg kellett vívni a harcot a mű elfogadtatásáért.
– Utólag visszagondolva, azért kicsit más a perspektíva – gondolkodik el Tini. Valóban komoly vihart és véleménykülönbséget eredményezett a rockopera, melyet születésekor még senki nem tartott fontos és jelentős alkotásnak. Afféle kísérleti jellegű próbálkozásként fogták fel, mellyel szemben - vagy amellett - erős érvek nem hangzottak el.
– Én két dologra emlékszem – veti közbe Levente – még januárban (1983. – a szerk.) leültünk tárgyalni a Hanglemezgyár vezetőségével, a stúdióidőkről, megjelenésről, stb. Akkor eléggé nagyképűen, arrogánsan álltak hozzá az egész kérdéshez, - abszolút nem bíztak a sikerben. Az augusztusi bemutató után végül olyannyira beindult a lemezeladás, hogy a vállalat egész évi büdzséjét az István… elképesztő mennyiségben eladott példányszáma hozta rendbe. Persze Bors Jenő igazgató elvtárs – aki addig kifejezetten lekezelően nyilatkozott a produkcióról – az adatokat látva, már szélesen vigyorgott.
[2008.06.15.]