"Az örök konfliktus: István, a király" - Interjú Szörényi Leventével és Bródy Jánossal
–
Hogyan nyerte el végső formáját a darab?
– Ahogy Levente mondta: törekvéseinket jelentősen meghatározta, hogy dupla nagylemezt akartunk elkészíteni. Ennek megfelelően, viszonylag hamar meg is írtuk a művet. Az alapokat a Főnix stúdióban a Fonográffal vettük fel, majd folytattuk a munkát a törökbálinti stúdióban. Eközben kerestük a megfelelő szereplőket, akik szintén nem gondolták akkor, hogy ilyen jelentőségű darabhoz adják a nevüket, tehetségüket. Ezért most is hálás vagyok nekik; utólag is köszönöm áldozatos munkájukat!
– Hadd tegyem hozzá: lelkileg és emberileg úgy éreztem, hogy szükség van arra a szakmai összefogásra, ami összehozza a periférián lévő ún. „Fekete Bárányokat” az „államilag” elfogadott színészekkel, zenészekkel. Egyébként a rock-zenészek, Vikidáltól-Nagy Feróig, örömmel vállalták a feladatot – összegzi Szörényi Levente.
– A szereplők kiválasztása nagymértékben hozzájárult a dalmű sikeréhez. Milyen szempontokat kellett ehhez figyelembe venni?
– Tulajdonképpen a véletlenszerűség is közrejátszott abban, hogy kinek melyik szerep jutott. Pl. Varga Mikire - a Safari-együttes akkori énekesére - egy tehetségkutató verseny zsűritagjaként figyeltem fel, és ajánlottam Levente figyelmébe – idézi fel Bródy János.
Utólag már nagyon bánom, hogy hallgattam Gáborra, aki nem merte Miklós arcát és személyiségét felvállalni a filmben. Így eleinte „csak” a hangját kölcsönözte a szerephez, később pedig hozzá öregedett István karakteréhez – teszi hozzá Levente.
– A darab annak a Boldizsár Miklósnak az Ezredforduló c. drámája felhasználásával készült, aki akkoriban Koncz Zsuzsa férje volt. Kézenfekvő lett volna, ha az egyik szerepet (mondjuk Gizella királyné) az énekesnőre osztják…
Mostanában más énekesnő is megpendítette ezt a húrt, de én úgy emlékszem, hogy erről nem volt szó – állítja Tini.
– Tininek olyan mértékben van igaza, - siet segítségére Levente - hogy ez a kérdés még csak fel sem merült!
Bródy János szövegírói zsenialitása – többek között – abban rejlik, hogy a Himnusz akkordjainak lecsengésével a néző semminemű gyűlöletet, vagy elégtételt nem érez Koppány vezér felnégyelésével kapcsolatban, miközben egyértelműen István törekvései mellett teszi le voksát. A konfliktus mindvégig a darab keretei között marad: Egyetértesz a megállapítással Tini?
– Természetes dolog, ha valaki világnézete, netán vérmérséklete szerint ítéli meg a két főhős iránt érzett szimpátiáját; ez mindig változó. Kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy az István… igazi dráma legyen. A darabban két hasonló nagyságrendű személyiség, és két hasonló nagyságrendű igazság konfliktusáról, összeütközéséről beszélhetünk.
– Ki kell mondanunk, hogy a magyar ember ősidők óta tüskéket, sérelmeket hordoz magában – állítja Levente. Amit te mondtál, hogy senki nem örült Koppány bukásának, pontosan erre a sértettségre vezethető vissza; ez az érzés mind a mai napig benne maradt az emberekben! Nem tudatosan, de azért benne van! Ez a tüske aztán bizonyos kihívások esetén manifesztálódik. Ilyen kihívás volt az István, a Király.
– Hogyan ítélitek meg e két figura történelmi szerepét?
– A történelmi tudatban Koppány akkor még nagyon halványan szerepelt…- kezdi a szövegíró.
– Markánsabban fogalmazva – veszi át a szót Szörényi Levente – az egyház mindent megtett annak érdekében, hogy - az egyébként létező történelmi szereplő - háttérbe szoruljon. Történészek által bizonyított tény, – ami a darabban is elhangzik – hogy Koppánynak joga volt a trónra. Mi rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy ezt az ún. „Koppányságot” - vagyis a vezér történelmi jelentőségét méltatva – előhozzuk ebből a szürke homályból.
[2008.06.15.]
Hírek
