Szép emlékek a sitkei rocfesztiválról - fotókkal

A Hard koncertjének időpontjára már intenzívebben kezdtek ugyan szállingózni a nézők, de még így sem kellett senkit oldalba bökni ahhoz, hogy a headbegelést a színpadhoz támaszkodva adhassák elő az arra vágyó fanatikusok. Ha voltak egyáltalán. Ilyen körülmények között a siker csekély reményével próbálhatta csak meg feladatát és önmagát komolyan venni Kalapács Józsi és örömzenélésre összeált zenekara. Nekem, aki jó néhányszor üvöltöttem rekedtre torkomat több ezres tömeg társaságában a metál-pöröly szavaira replikálva, hogy „mindhalálig rock and roll” nagyon fájó volt nézni ezt a vergődést. És csak remélni tudtam, hogy a színpadon lévő művészek ezt nem így élték meg, hanem számukra a zene eufóriát tudott teremteni ilyen körülmények között is. De még ezt a reményemet is szertefoszlatta, hogy a Hard koncertje nem befejeződött, hanem egyszer csak végetért. A technika talán megkegyelmezett a zenekarnak, amikor nem tette lehetővé az utolsó szám lejátszását.

A Kormoránnak - a leghűségesebb csapatnak Sitke újkori (fesztivál-) történelmében - már minden szempontból nagyobb szerencséje volt. Volt is kiknek játszaniuk és tökéletes technikai körülmények között tehették is azt meg. A Kormorán nagyon jól játszott és nagyon jó hangulatot teremtett a rájuk hangolódott tömeg körében (akik közül jó ha minden második rajongójuk közelítette meg a zenekar életkorát). A gyönyörűvé varázsolt kápolna árnyékában ki is játszhatott volna hitelesebben, mint a Magyar Örökség díjat kapott csapat, akiknek dalai e díj szellemében a Magyar Kultúrális Örökség részét képezik ?!

Még közelebb az ikonhoz

A fokozódó hangulat tetőfokára hágott, amikor néhány órával egy Kalapács távozása után színpadra lépett egy Kovács. A nap legnépesebb nézőserege bizonyította, hogy sokan kizárólag Ákos turnézáró koncertje kedvéért utaztak ide akár az ország legtávolabbi pontjáról is. Akik így tettek, jól tették, hiszen ezúttal sokadszor is még közelebb kerülhettek legkedvesebb ikonjukhoz. Méltó zárása volt ez az este a 18 állomásból álló sorozatnak. Ákosék kitettek magukért, és azért a több mint százezer emberért, akiknek az arcát a helyszínek egyikén-másikán, vagy éppen mindegyikén percek alatt sikerült felragyogtatniuk. És most már tényleg csak néhány nap és a tervek szerint október 5-én megszületik az a tripla DVD, amelynek első lemeze megőrzi a rendkívül sikeres, mintegy 9 hónapon át tartó menetelés jó néhány pillanatát az utókornak.

Egy kicsit ritkultak a sorok a házigazda fellépésére. Legalábbis átrendeződött a terep és sokan frissítő után néztek, vagy hátrébb húzódtak a füves domboldalra, hogy ott pihenjék ki az előző két óra fáradalmait. Egyedül az örökifjú, elnyűhetetlen Tibor bácsi nem pihenhetett, hiszen egy gyors mezcsere után az új csapatban is kezdőként számítottak játékára. És Ő játszott is tovább, könnyed eleganciával, magabiztos technikai tudással és hihetetlen erőnléttel. Fecó sem lett fiatalabb, mióta utoljára láttam, de sem ő, sem dalai nem koptak még el. Ha nem is pörögtem már fel hatásukra teljes fordulatszámra, kellemes nosztalgikus hangulatot teremtettek néhány fesztivál- és nyárbúcsúztató sör elfogyasztásához.

Azon kevesek, akiket állóképességük még ennél is többre hivatott, illetve akik az előző néhány órát mély delíriumban töltve éjfél körül ébredtek öntudatra, levezetésként a Dust formáció produkciójára tombolhattak. Volna. De a színpad előtt inkább csak ilyen-olyan okból tántorgó alakok sziluettjét lehetett felfedezni. A legtöbben visszavonultak, hogy baráti társaságban pótolván az elvesztett kalóriákat summázzák, ez a nap is piros betűkkel íródik az emlékkönyvükbe. És a legtöbben úgy hagytuk el a Hercseg-hegyet, hogy tudtuk, nem utoljára pillantottunk a Felsőbüki Nagy família egykori Kálvária kápolnájára...

Balázs András

[2007.10.03.]

« előző oldal

(2. oldal)