A csokigyáros zenész bealtat - tekintélyes (terjedelmű) írás egy tekintélyes CD-ről

CD # 2

Adagio-val nyit

A második lemez Mozart talán legnépszerűbb, vagy legismertebb hegedűversenyének (G-dúr) Adagio tételével kezdődik. Tulajdonképpen egy újabb szerenádzenét hallunk, melyben a zenekar által elkezdett, majd a hegedűvel egy oktávval feljebb megismételt fő témát olykor borongós, már-már tragikus, máskor tánc-szerű elemek színesítik. Ezután annak a szimfóniának a második tételére bóbiskolhatunk tovább, amelyet más oldalról operavállalkozásainak meghiúsulásától emlékezetes párizsi tartózkodása alatt írt. Innen is a mű beceneve, tehát minden ellenkező híresztelés dacára nem a Gépsonka Szimfóniával való rokonsága okán. De ha valaki „Simfonie concertante” néven vette meg ugyanezt a szerzeményt más kiadásban, azt szeretném megnyugtatni, Ő sem a kínai (bolgár, török, ...) CD-hamisítók áldozata.

"Egy kis éji zene"

Természetesen nem lenne teljes az összeállítás a „klasszikusan klasszikus”, vonóskvintettre ír szerenád, a Figaro és Don Giovanni időszakában íródott „Eine kleine Nachtmusik” nélkül. Szerintem ez az a mű amely után a játszási gyakoriság figyelembe vételével a legtöbb jogdíj illetné meg az egyenes ági örökösöket. Az eredetileg 5 tételes darabból (amelyből az egyik menüett valahol elveszett a 18. század forgatagában) ismét második tételt, a dalszerű, érzelmes franciás románcot hallhatjuk, amely rondó formátumban íródott (tehát az első témát közjátékok követik, amelyek után a kezdő szakasz rendre visszatér – vagy ahogy a klasszikus formatankönyvek írnák : iskolapélda a háromtagú főrésszel keretezett triós formára).

A negyedik szerzemény ezen a lemezen az az „Elvira Madigan” zongoraverseny, amely egy 1966-ban készült svéd filmdráma után kapta becenevét, amely azóta annyira elfogadottá vált, hogy gyakran már a szerző nevén kívül csak ezt tüntetik fel egyes kiadványok borítóján. Ez esetben nem így tettek, hanem Köchel-jegyzékszámot is megjelöltek, kis szépséghiba, hogy ezt rosszul tették és K450 szerepel a K467 helyett. A szerenád hangulatú lassú tételt hozzáértők úgy szokták jellemezni, mint amiben a szóló hangszer szellemes virtuozitását hátrahagyva bennsőséges párbeszédbe elegyedik a zenekarra.

Ima a szülővárosból

S akit eddig nem győzte volna meg a kiadvány Mozart sokszínűségéről, ezután meghallgathatja a hat zsoltárból álló, szülővárosában komponált vecsernyéjének a Laudate Dominum imáját („Áldjátok az Urat” vagy más fordítás szerint „Dícsérjétek az Urat).

Az egyházi zenét egy vonósnégyes követi, amely egy a hat darabból álló, és egy bizonyos Haydn úrnak dedikált kvartett-sorozat záró darabja.

Majd pedig történetét tekintve Amadeus mester egyik legérdekesebb műve, a C-dúr oboaverseny szólal meg. A versenyművet a 19. században elveszettnek hitték. A következő század elején a Mozarteum archívumában azonban megtalálták egy addig ismeretlen mű szólamanyagának kéziratos másolatát, amelyről konstatálták, hogy az elsőtől az utolsó hangig egyezik az ismert D-dúr fuvolaversennyel, csupán egy szekunddal lejjebb van. És oboára íródott. (További érdekessége, hogy a záró rondójának dallamát szinte változtatás nélkül halljuk vissza a Szöktetés a szerájból című operában. Hiába: nincs új a nap alatt ...

Talán véletlen, talán tudatos szerkesztői megfontolás, hogy a következő számnak is van némi kapcsolata az imént citált operával. Az A-dúr hegedűverseny, a „Turkish” nevet keleties hangvétele, egzotikus hangzása miatt kapta. A szerző feldolgozta benne (igaz nem a most hallható Adagio, hanem a menüett tételében) egy évekkel korábban írt, török szerájban játszódó táncjátéka egyik témáját is.

A klarinét is bemutatkozik

Csak eddig kellett várnia annak, aki a versenyművek sorából hiányolta a klarinétot. Ezt a fafúvós hangszert nemcsak a zenekarban használta elsők között Mozart, de szólóhangszerként való alkalmazásának lehetőségét is ő fedezte fel. Az A-dúr klarinétversenyt sok hasonszőrű művével egyetemben a bécsi klarinét-virtuóz, Anton Stadler számára írta a zseni. Ez az utolsó hangszeres kompozíciója, élete utolsó évében vetette kottapapírra.

Időben nagyot ugrunk vissza a következőkben, hiszen a gyermekkori szimfónikák egyikének középső, lassú tételét hallhatjuk.

Végül egy újabb egyházi szerzemény, az Oltáriszentséghez szóló verses antifóna zárja az impozáns válogatást. Az „Üdvözlégy, Szent Test” eredetileg az Úrfelmutatás imádsága volt. A gregorián dallam többszólamú feldolgozása gyakran már úgy jelenik meg a hangversenyeken, mint Mozart Requiem-jének „első tétele”. Kristálytiszta dallamai méltó záró akkordját jelentik egy nagyon jól megszerkesztett és nem kevésbé gazdag válogatásnak.

„B” változat

Van egy lakonikus tömörséggel megírt változata is a fenti kritikának, amely majdnem egyenértékű az előbbivel. Ez a verzió így hangzik: A CD tökéletesen megfelel a várakozásoknak. Bárhol kezdtem bele a hallgatásába, két számnál többet nem sikerült ébren végighallgatnom. :) 

Balázs András

[2007.10.18.]