Egy értékelhetetlen koncert: Terje Rypdal a Millenárison

Múlt szerdán történt mindez. Eddig rágódtam, hogy mit is írjak, de végülis sajnos ez az igazság. Terje Rypdal a Skywards nevű triójával lépett fel nálunk. Bár ne tette volna...

Elismerésre méltó életpálya

Már a beharangozónkban leírtuk, hogy ő a kortárs jazz egyik megkerülhetetlen alakja. Játszott már Jan Garbarekkel, George Russell-lel, Lester Bowie-val, hogy csak néhány nevet ragadjunk ki az életművéből. Írt szimfónikus műveket, modern jazz darabokat is. Ezek alapján joggal vártunk egy jól felépített, kiforrott, virtuóz koncertet.

A szomorú valóság

Ezzel szemben szörnyű volt amit kaptunk. A színpadra úgy támogatták be. Ez még nem lett volna baj, hiszen, ha valakinek egészségügyi problémái vannak, és így is elvállalja a koncertet, akkor csak nő a szemünkben. Ekkor még mi sem gyanakodtunk. Úgy kezdte a koncertet, hogy elnézést, hogy ülnie kell, de decemberben műtik a lábát, és hát ez van. Ezután viszont ahelyett, hogy elkezdődött volna a koncert, elkezdett a gitárkütyüjeivel matatni, nem tudta rendesen még a dugót sem bedugni. Szegény technikus próbált segíteni, de valami mindig rossz volt. A dobos (Paolo Vinaccia) és a billentyűs-hammondos (Stale Storlokken) próbálta menteni a menthetőt, ők odatették magukat, játszottak, ahogy kell.

Kínos percek

Viszont a gitárhang csak nem akart összeállni. A kábel már megvolt, de a játék... az nagyon hiányzott. Olyan volt, mintha nem találná a hangokat. Nem tudott lefogni szinte egy akkordot sem, illetve nem tudott egy normális hangot sem produkálni a játéka alatt. Ismertem, tudtam, hogy nem az a nagyon pörgős koncert lesz, hanem inkább úgymond elvont, elszállt hangzás, jó kis Leslie effekt-tel, rockosabb, viszhangosabb, tremolókarral elnyújtott hangokkal. Hát ebből semmi nem lett.

Már az első 10 perc után kezdtek kifelé szállingózni az emberek. Én gondoltam még maradok, adok esélyt neki a részemről, hiszen ő tett már le annyit az asztalra, hogy ez csak egy kis kisiklás lehetett. Nem így történt. Volt olyan rész, amikor mint aki jól végezte dolgát, levette a gitárt a nyakából, letette maga mellé és elkezdte hallgatni a dobost és a billentyűst. Úgy, hogy közben még egy pillanatot sem játszott rendesen. Itt most abbahagynám a koncert leírását, mert nem igazán ildomos mégjobban lehúzni egy ilyen tiszteletre méltó életművel rendelkező ember produkcióját egy szimpla zenerajongónak. Mi 50 perc után távoztunk, sokadmagunkkal.

Érthetetlen döntés

Két verzió kering, hogy mi volt ez az egész. Az egyik, hogy a művész annyira ittas volt, hogy csak ennyire volt képes. Akkor mi értelme volt felengedni a színpadra? A másik, hogy a betegsége miatt következett be mindez. Mint azt máshol leírták, az a kis műtét annyira nem is lesz kicsi, állítólag a bal lábát amputálni fogják, és ő ragaszkodott ahhoz, hogy játszon. Ebben az esetben sem értem a döntést. A legrosszabb ennek a kettőnek a kombinációja (szóval akkor három lehetőség van), ami félek, hogy a legközelebb áll az igazsághoz. Mindenestrte segítettek lerombolni egy nagyon jó gitárosról kialakult képet.

-Aretuska-

[2007.10.26.]