Igazi rockbuli volt a The Hellacopters koncert

Sokan mondják és ebben van is valami, hogy a Guns’n Roses óta nincs az az igazi pörgős, szólóval teli klasszikus, laza rock zene. Ennek ellenére örömmel jelenthetem be, hogy a The Hellacopters igenis rácáfol erre a rémhírre.

Az a svéd banda lépett fel a Sziget Fesztivál 5. napján a Wan2 színpadon és 9-kor bele is csaptak a húrok közé. A kis sátorba lassan áramlottak be az emberek és mivel ez kisebb mint a nagyszínpad valahogy olyan családiasabbnak is tűnt az egész. A sátor azért teljesen nem volt megtöltve, de ez valószínűleg azért volt, mert nem sokkal később kezdődött a Franz Ferdinand a Nagyszínpadon. Ezt onnan is tudom, hogy volt szerencsém beszélni ott egy angol leányzóval, aki mondta, hogy hát egy kicsit hallgatja a Hellacopterst, de aztán siet a Franz Ferdinand koncertre… pedig szerintem azért a Hellacoptersnél nem jobb, de azért érthető mégiscsak most, mint új felfedezettek, nagy a rajongótáboruk. No, meg nyílván aki angol, megnézi a szülőhazája zenekarát.
 
Na, de visszatérve a koncertre, ismételten bementem oda, ahol a legnagyobb lesz a hangulat, vagyis legelőre. 
Én naiv azt hittem, hogy erre a zenére majd ilyen kis laza ugrálás és a legdurvább esetben egy-két durvább arc majd headbangelni fog, elvégre élőben sose láttam őket. Hát mit, mondjak tévedtem…

Ahogy az első számba belekezdtek, elől halálos pogó kezdődött. Természetesen a „tánc” résztvevői úgy egy fejjel voltak magasabbak mint én és kétszer olyan szélesek, tehát én inkább az életemért küzdöttem. Egyébként, ha belegondolok, az egész dolog érthető, mert élőben tényleg sokkal dinamikusabb a hangzás, mint amikor otthon szól a magnóból, másrészt meg, elvégre este 9 volt: az emberek legalább 6 órája ittak…

Igazából nagyon megosztott volt a közönség, vagyis miközben hátrébb mindenki átszellemülten hallgatta a zenét, elől, hát ment a kézzel lábbal, de azért ők is korrekt, rendes arcok voltak.
 
Maga a zene lenyűgöző volt. Az a lazaság, ami egész koncert alatt sugárzott a bandáról, igencsak jó volt. A hihetetlen jó, dinamikus szólók, amiket Robert Dahlqvist (ember legyen a talpán, aki ezt ki tudja ejteni) adott elő, bámulatos volt. Mondjuk ilyenkor volt a legveszélyesebb elől tartózkodni.
Talán a legismertebb számaik amit a koncerten játszottak azok a Better than you, Baby borderlin, de ezek közül is kiemelkedett a By the grace of god és a Toys and flavours, melyeknek ha a  teljes szövegét nem is, de a refrénjüket mindenki kajabálta! Sok olyan nótát játszottak, amik számomra ismeretlenek voltak, de ez azért lehet, mert idén nyáron jött ki az új lemezük (Rock & Roll is dead), amivel sajnos még nem volt szerencsém találkozni.
 
A koncert egy élmény volt, igaz, mikor kimentem a sátorból mindenem sajgott és annyi zúzódást szereztem, amennyit még soha, de én azt mondom akkor is megérte. Ez a zenekar nem más mint egy időgép, ami felidézi a régi igazi jó rockot, mint amilyen például a Rolling stones volt. Végeredményben ezzel csak azt akartam mondani, hogy a The Hellacopters minden rock rajongónak kötelező együttes!

Magó Ádám

[2005.08.15.]