Kowalsky betegen is megtöltötte a Pecsát - Még Big Daddy Laca is dalra fakadt: fotókkal

Lezajlott a Szemenszedett igazság lemezbemutatójának második része a Petőfi Csarnokban. Mint azt már korábban megírtuk, két héttel ezelőtt Debrecenben, a Lovardában történt az első akció, most itt a beszámoló a folytatásról.

Az ötéves évforduló, illetve az új anyag bemutatása mellett ezúttal még egy fontos ünnepelnivalóval egészült ki a sor: Tobi szülinapos, és nem utolsó sorban ez volt az utolsó nagy bulija Kowáékkal - a Petőfi Csarnok -, ez pedig elegendő alapot adott jól kikérdezni minderről őt magát (az interjúval hamarosan jelentkezünk).

 

Koncertképekért klikk a fotóra

Voltak előzenekarok, akárcsak Debrecenben. Hasonló időbeosztással, óramű pontossággal kezdett a Frogshow nevezetű csapat. A hajdúsági banda ’98 óta koptatja a színpadokat országszerte, de saját számaikat csak 2003-ban kezdték el gyártani. A grunge stílus magyar szóvivői, külföldi példaképeikkel karöltve szedték híveiket éveken keresztül.

Kígyó-béka a színpadon

Nem véletlenül kerülnek be évről évre akkora rendezvényekre előzenélni, mint ezúttal Kowalsky-ék megakoncertje. Régóta követem a Békák körüli fejleményeket és azt kell, hogy mondjam: nem a súlyos dobtémák vagy a nyakatekert riffek teszik leginkább fülbemászóvá zenéjüket. Amit kiemelnék az nem más, mint az ének terén nyújtott teljesítmény. Meglep viszont, hogy ezek a tiszta dallamok sikeresek voltak például a Jamie Winchester - Hrutka Robi összeállításban, valahogy itt mégsem ismerik fel az igényesség fokát megfelelően a közönség soraiból.

Nem tudom minek köszönhetően – talán a korai kezdés – de nem nyomták szét a falakat az emberek, elszórtan foltokban brekegtünk csak páran a nézőtéren. Lehet, ez eredményezte a rendkívül gyors, pörgős előadásmódot. Mintha a srácok gyorsan túl akartak volna lenni az egészen. Két szám közt egy mosolynyi idő és már megy is a show tovább. Olyan villámtempóban ledarálták a repertoárt, hogy maga a koncert rövidebbnek tűnt, mint a Snakeheartra (második vendégzenekar) való átszerelés.

A békák után jöjjenek a kígyók, nekik is inkább a szívük. A formáció ’95-ben alakult. (Milyen furcsa, hogy mindkét előzenekar évekkel megelőzte a Vegát és mégis ők a ’kis zenekarok’ - gzs). Rengeteg anyaguk látott az évek alatt napvilágot, van egy csini kis oldaluk is, ahol minden infó megtalálható róluk, a technikustól a grafikuson át saját szleng-szótárukig. Azt az előzetes információt kaptam, hogy a banda kicsit hasonlít az Eddára. Na ez egyáltalán nem igaz!

Először is. Ezek a témák rendesen össze voltak rakva. Az énekesnek van hangja és még haja is, nem is kevés. Igaz, inkább klasszikusabb a vonulat, mint numetálos őrület. De ettől még nem Edda. Még én is meglepődtem magamon, ugyanis határozottan tetszett. Sőt, szégyelltem is magam, hogy milyen régen léteznek már, és én eddig nem is hallottam róluk.

A srácok jól mutattak a színpadon, igaz egy kicsit mindenkit tudtam valakihez hasonlítani, de tudjuk ezt be a mély tiszteletnek, amit más zenészek iránt tanúsítanak embereink. A basszer, a System of a Down négyhúrosára, a dobos egy egészen korai Tommy Lee-re, az énekes egy az egyben Mick Jagger-re, a gitáros enyhén a Tóth Tibi által már bekebelezett Good Charlotte-os pengetősre emlékeztetett – magasabb kiadásban. A legegyénibb figura a billentyűk mögött rejtőzött.

Hiába álltak a színpadon a férfiideáljaim, hiába nyomták a pörgős zenéjüket, hiába tanultam meg az első 20 másodpercben a dalszövegeket, valami mégis hiányzott. Hosszas bambulás után felfedeztem, hogy elég szegényes a színpad kinézete a legutóbb látottakhoz képest. Ennek előnye az volt, hogy az előzenekarok cuccai nem voltak egymásba zsúfolva, a színpad rendezettebb képet mutatott. Megőrizték a kis bandák is az egyéniségüket amennyire tudták, nem volt vetésforgószerű, gépies az átszerelés.

Hatalmas köszönetek és némi halk swinges átszerelő zene közben elpucoltak minden nem oda illőt a deszkákról. Közben rájöttem, minél kíváncsibb vagyok, annál több függönyt eresztenek közém és a lényeg közé. Nem kellett sokat szenvednem és elindult a Mátrix-rajongók számára jól ismert zene és intró, eltűnt végre az összes gonosz függöny, és eljött az ideje, hogy jöjjenek a hunok…

De kell a Sóder!

Lehetséges, hogy sokat köszönhet a hatás a crew-nak, de a diszkókirálynők által is irigyelt, csilivilli dob cucc viseli a legjobban az ütlegelést, és hálából kis hazánk talán legpontosabb és legízesebb hangjait adja ki magából.

Régebben mikor még Kerozinnal tankolták (a debreceni formáció dobosa volt egy darabig), nem volt ennyire szembetűnő, hogy mit is tud pontosan verőemberünk, de aki hallott a repülő hajtóanyagoktól bármit, az tudja, hogy az nem is kimondottan arról szólt. Most viszont látványosan jól érzi magát aktuális szerepében és talán nem is ’Sóder’-nek hanem már ’Beton’-nak kellene becéznünk a manapság jellemző stabil, kőkemény masszív teljesítményéért. Én még nem láttam ennyire elemében, mióta a Vega állandó tagja – és hangulatfelelőse.

Beszámolónk a videó után, új oldalon folytatódik.

Megosztom: