Trágár dalszöveggel hódítanak a csajok? Itt a Baby Dolls: Nekem nŐ kell!

Az biztos, hogy kis hazánkban nem minden rock-bokorban terem olyan hangzóanyag, amit csupa lányok játszanak fel és énekelnek, ráadásul szavaikat sem igen válogatják meg. S mindezt még fűszerezik nemi identitásukat kendőzetlenül vállaló sajtóbeli kijelentéseikkel… hát ember (vagy leányzó) legyen a talpán, aki ennek hallatán ne rohanna megvásárolni a Baby Dolls debütáló CD-jét.

A rózsaszín-pink árnyalatban játszó borítón négy fiatal, szexis lány fotója néz farkasszemet a lemezvásárlóval. További információként megtudhatjuk, hogy hazánk frissen alakult punk-rock csapatát egy énekes, szóló- és basszusgitáros, valamint egy dobos alkotja. Ahogy az minden valamire való, ilyen stílusú formációnál hosszú idők óta rendszeresítve vagyon.

Már a lemezcím is sokat mondó: Nekem nŐ kell! Ebből – no és a borítón elhelyezett figyelmeztető szövegből – kristálytisztán lehet következtetni a tartalomra; nem is okoz „csalódást!” Ami viszont a fentiek ismeretében váratlanul ér; fittyet hányva a punk-rock íratlan szabályainak, a lemezen sorakozó tizenegy tétel mindegyike fülbemászó slágeres melódia, kemény alapokkal fűszerezve.

Pancsoló kislány új köntösben?

Sem a dallamvezetés, sem a ritmusszekció nem túl bonyolult, de a szólógitáros Dexi időnként azért felhívja magára a figyelmet – s nem csak külsejével. Pinky, az énekes, szexis színezetű orgánuma sokat sejtető, sokat ígérő.

Gyermekkorunkból ismerős lehet az Icipici kis mese c. szösszenet, melyet a Beatrice nyomdokain haladva (Pancsoló kislány) ügyes körítéssel tálalnak. A hangsúly azonban – minden kétséget kizáróan – a dalszövegeken van.

A szókimondónak titulált, egyértelműen trágár kifejezéseket ki-ki úgy helyezi el magában, ahogy vérmérséklete, habitusa diktálja. Nyilvánvalóan lesznek olyanok - akik jót mulatva rajta -, leragadnak egyes kifejezéseknél. Egyébként a zenekarra az vesse az első követ, aki még nem hallotta a Blues Companyt!

Rakás baromság
 
Meglepetésre azonban a figyelmes hallgató a sorok között trágárságba csomagolt mögöttes tartalmat fedezhet fel. Az egyéjszakás kalandokat kedvelő, triviális tulajdonságokkal felruházott férfiaknak ad egy kis fricskát a Ha 1 napra férfi lehetnék…; a maga módján igazságos, kemény kritikát fogalmaz meg a Rakás baromság, és az Emberállatok.

Persze az ellenpélda is éppúgy megtalálható: a devianciát hirdető, címadó Nekem nŐ kell, vagy a Lóf…szság a házasság című „opuszok” eszmei mondanivalója nem tartozik éppen az emelkedett himnuszok sorába. Ma, amikor a kereskedelmi TV-kből dől a trágárság, az erőszak, sőt lassan egy – modernnek mondott - színházi előadást is képtelenség végignézni minimum sikamlós, de inkább durva káromkodások nélkül; e kifejezési eszközök közel sem vágnak úgy mellbe, mint – mondjuk – húsz évvel ezelőtt.

Könnyen elképzelhető, hogy a Baby Dolls, dalszövegei alapján, aligha tarthat igényt az irodalmi Nobel-díjra, de még az egykori „Édes anyanyelvünk” sorozatának sem lehetne etalonja. Mint ahogy – progresszivitását tekintve – a Colosseum, vagy a Pink Floyd babérjaira sem pályázhatna sikerrel.

Ám, ha megmosolyogva a „szókimondó” megfogalmazásokat, csak egyszerűen kikapcsolódásra, szórakozásra vágyunk, ezt az óhajunkat örömmel teljesíti a Baby Dolls Nekem nŐ kell című vadonatúj lemeze.

-Hegedűs István -

[2009.01.09.]