Pinyó csodálatos időutazása a Petőfi Csarnokban - képekben

Több mint három óra tiszta zene, öt zenekar, fantasztikus hangulat; nagyjából így foglalható össze Köves „Pinyó” Miklós 60. születésnapjára rendezett ünnepi koncert a Petőfi Csarnokban.

A legalább 30 éve megírt, mostanság különös aktualitással bíró Kolduskirály reménytelen üzenete ellenére előrevetített valamit abból a feelingből, ami Pinyó csodálatos időutazásán várt ránk. Az immár hattagúra bővült Mini (a négy „ősleleten” kívül: Török Péter-gitár és Horváth Misi-herfli) rövid blokkja betöltötte küldetését; ösvényt vágott a rengetegben, hogy teret engedjen a ’70-es évek egyik intellektuális formációjának, a Non-Stop társulatának.

A markáns orgánumú Turai Tamás énekes, a sokoldalú Victor Máté billentyűs és az örökifjú Vágó Pál gitáros, az Én jussak el és a Lélegző furcsa hajnalon tételeivel repítettek vissza az időben, megidézve a régi klubok hangulatát. Későbbi második felállásukban Somló Tamás már a Fekete csendről, a Szép Margitról és a Vad viharról énekelt, Závodi János jellegzetes gitársound-támogatásával. A rég hallott nóták, és a rég látott előadók bőven feledtették az előadás apróbb hiányosságait.

A Piramis 3:2 arányban képviseltette magát az eredeti formációhoz képest. Som Lajos, aki súlyos betegségéből épphogy lábadozik; és a jó egészségnek örvendő, de a többiekkel közösséget már nem vállaló Révész Sándor helyett a jolly joker Paróczai „Tacskó” Attila (ő le sem jött eddig a színpadról) állt helyt a basszusgitárnál; míg a nem éppen hálás frontemberi státust, ez alkalommal az Iron Maidnem torka, a jórészt még ismeretlen Kiss Zoltán töltötte be.

Az amúgy kitűnő adottságokkal rendelkező dalnok minden tehetségét latba vetve igyekezett megfelelni a feladatnak. Nem rajta múlott. Gallai Péter – valószínűsíthetően életmód változtatásának köszönhetően -, a Szállj fel magasra interpretációjában visszatért jóval korábbi önmagához. A 2006-os Aréna megabulihoz képest éneke és billentyűjátéka 180 fokos fordulatot vett – pozitív irányba.

Rövid köszöntés a szünet előtt: torta és pezsgő; kollégák és barátok; ahogy egy rendkívül fiatalos és energikus hatvanasnak kijár!

Pajzán gondolatok

A második felvonás a progresszív muzsikáé; a zseniális szaxofonos Muck Feri és népes csapata (Besenyő Blues Brass) a Nyitány és a Köszönet után belecsap a Spencer Davies Group örökzöldjébe – Gimme Some A Lovin’. Az öt fúvóson kívül, új emberek tűnnek föl a deszkákon: Csorba Péter a Les Paul Gibsont veszi kezelésbe, vele párban a négyhúroson egy igazi legenda hozza a precíz alapokat: Zsoldos Tamás.

S hogy a nem akármilyen ritmusszekció mire is képes, hamarosan kiderül; a pajzán gondolatokat ébresztő Öreg járgány szivatóval indulása után Pinyó éjszakai repülésében előbb egy kis dob-, majd rövid, de velős basszusszólóval bizonyítják képességeiket az érintettek. Hihetetlenül Nagy F. – vajon kire érthette a vendégként színpadra lépő Török bácsi e kitételt? Fuvolaszólójából és énekéből mindenesetre nem derült ki.

Szinte észrevétlenül csúszunk át a 90-es évek egyik meghatározó progresszív formációja, a RABB-ocskák reinkarnációjába. Két gitáros, Mohai Tamás és Závodi Janó, Muck Feri és Zsoldos Tamás, Németh Karcsi billentyűs és Török Ádám – túlzás nélkül – nyugat-európai színvonalú produkciójukban olyan rég hallott darabokat ásnak elő, mint az Örök lázadó, A múltban élsz, az Újra rock and roll, vagy a Szigetfesztiválról szóló Sziget ’96.

Nincs megállás

Lehet-e még fokozni a csúcsra járatott hangulatot? Persze, hogy lehet. Alig változó felállásban, a kibővített Mini felvezetésében érkezik szép sorban a jó öreg Gőzhajó, fedélzetén az Éjszakai harcossal.

És nincs megállás: Ádám máris kiadja az ukázt, Vissza a városba! Innentől már igazi örömzene; a Kell a barátság optimista kinyilatkoztatása után egy jó kis rock and roll ritmus a kései órában: Blues idők jönnek; ám a felspanolt zsűri megfellebbezhetetlen döntése alapján még sincs itt a búcsúzás ideje. Ráadásként megkapjuk a szintén tempós, Hívj fel! tételét - látható jókedvben, fáradhatatlan kitartással.

Eddig kevés szó esett magáról az ünnepeltről. A mindvégig háttérben maradó, szerény muzsikus tette a dolgát, mint az elmúlt 44 év során mindig. Dobverői hol súlyos pörölycsapásként csaptak le a bőrökre, hol visszafogottan, simogatóan.

Tette mindezt egy metronóm pontosságával, három órán keresztül, szinte tapintható érzékenységgel és feelinggel. Egy ilyen ünnepi este után mit lehet kívánni egy hatvanas zenésznek, aki élete majd’ kétharmadát dobfelszerelése mögött töltötte?

Boldog születésnapot, és még sok-sok évet a színpadon Pinyó!

-Hegedűs István-

[2009.01.21.]