Kivételesen szép Otello

Február elején Giuseppe Verdi utolsó előtti operáját, az Otellót láthatta az Operaház közönsége. A mester shakespeare-i ihletésű, érett remekművét Vámos László klasszikus rendezésében játssza sok éve a színház

Amilyen kivételes helyet foglal el az opera a zeneszerző életművében, ugyanolyan kivételesen szép előadás ez az operaházi Otello.
Az első perctől az utolsóig autentikussá teszi a velencei fennhatóság alatt álló sziget, Ciprus atmoszféráját, erről a korhű jelmezek (Vágó Nelly), valamint a praktikus és látványos díszlet (Csikós Attila) gondoskodik. A díszletet egy félkör két fele alkotja, kívülről Szent Márk oroszlánjával díszítve, belülről pedig impozáns lépcsőkkel ellátva. Ez a díszlet -együttes minden jelenetben más kombinációban jelenik meg. A nyitó Vihar-kórus alatt a színpad eleje felé volt összezárva, a tér leszűkítésével még zsúfoltabbá téve a kikötőt, így még feszültebb lett a flották sorsa iránti aggodalom. Az első felvonás második kórustablója, a „Fuoco di gioia” alatt már a színpad hátterében zárt össze a félkör, s a kitágult tér közepén örömtüzek égtek. A második felvonás kertje igazi mediterrán hangulatot árasztott, a harmadik felvonás nagyterme impozáns volt, Desdemona hálószobája pedig érzékeny intimitással teli.

Az előadás jelentőségét növelte, hogy Desdemona szerepébe Bátori Éva művésznő állt be, hiszen az Operaház egyik legkiválóbb és rendkívül sokszínű drámai szopránjáról van szó. A repertoár szláv operáinak (Pikk Dáma, Jenufa, Kisvárosi Lady Macbeth) női főszerepei különlegesen rá vannak mintázva, de az olasz palettán is ugyanolyan otthonosan mozog, mint azt Desdemonájával ismét bizonyította. Szerepének tisztaságát és ártatlanságát a legnagyobb művészi alázattal vitte színpadra, s minden jelenetében élmény volt éneklését hallani. A szerelmi duettben varázslatosan nyugtató hatással volt nemcsak urára, de a hallgatóra is, majd a hűtlenség gyanúja alá kerülve megrendítő tisztasággal viselte a harmadik felvonás megaláztatását. A tanácstermi nagyszabású együttes fölött drámaian szárnyalt hangja, talán az előadás csúcspontját alkotta e jelenet. Desdemona az utolsó felvonásban énekli két méltán népszerű számát, a Fűzfa-dalt és az Ave Mariát, Bátori a lehető legérzékenyebben és a jelenet auráját legérzékletesebben magáévá téve adta elő az operairodalom e kivételes gyöngyszemeit.

Nagyszerű partnerek tették teljessé az estét. Otellót Wendler Attila keltette életre. A vihar utáni belépéskor (”Esultate!”) rögtön bizonyította, hogy remek mórt hallhatunk majd Verdi egyik legnehezebb tenor szólamában. Megjelenése alátámasztotta hőse jellemét, a tiszta szívű, ámde befolyásolható kormányzót, akit az őrületbe lehet kergetni. Wendler pont ez utóbbi, neurotikus részeknél képviselt kettősséget. Hangjával rendkívül drámaian, mélyről fakadóan tolmácsolta a kétségbeesést, feszült légkört teremtve ezzel. Ám a dührohamai után való földre zuhanásai helyenként mosolyogtatóan szélsőségesnek tűntek. A szerelmi jelenetek tisztaságát azonban megejtően közvetítette, kapcsolata Desdemonával két nagyszerű énekes ösztönösen egymásra hangolt zenei ábrázolása volt.

Perencz Béla megnyerő külsejű és velejéig gonosz Jagót vitt színre, ahogy azt a szerep megkívánja. Bordalával remek hangulatot varázsolt a kikötőbe, majd a második felvonásban magára maradva hangjának széles színskáláját mutatta be a nagyszerű Credóval. Otellóval énekelt jeleneteiben különleges légkört teremtett, amely egy pillanatra sem engedhette elkalandozni a kezdő operalátogatók figyelmét sem. Rajta múlott, hogy Emiliával (Lehőcz Andrea) való házasságának mibenlétét a librettóban megadott igen rövid idő alatt, a második felvonásbeli kvartettben pontosan érzékeltetni engedje. Mindenre kiterjedő, különleges megfontoltság jellemezte megformálását, remek énekes lévén pedig ugyanilyen pontossággal énekelte szólamát.

Örvendetes volt Fekete Attila könnyed Cassióját látni és hallani. Remek tenorja a bordalhoz csatlakozva és a harmadik felvonásban a kacagással kísért, Otello által kihallgatott élménybeszámolóban jelentett különleges színfoltot az előadásban.
Dicséret illeti még Palerdi András méltóságteljes Lodovicóját és Lehőcz Andrea Emiliája is megfelelő volt. Csupán Ocsovay János Roderigója sikeredett kissé súlytalanra, ám ez belefért kis szerepébe.

Hatásos Otello előadást láthatott a közönség Bátori Éva debütálása alkalmával, ám hozzátartozik a krónikához, hogy ez a közönség most szokatlanul lagymatag hozzáállást képviselt. Mérsékelt taps, csupán néhány bátortalan bravo és a megszokotthoz képest kevesebb lelkesedés fogadta ezt az értékes operai estét.

Don Luis de Vargas

[2006.02.08.]