Valami más Tóth Verától

Első albumának borítóján Veronikaként szerepelt, az újon Veraként – már ez is változást sejtet.

A recept elméletileg egyszerű: az új előadók kapcsán nem szabad túlzott elvárásokat megfogalmazni. Nem kell magasra tenni a lécet, így jobb összkép alakulhat ki bennünk. A gyakorlatban azonban a recept nem mindig alkalmazható. Vera esetében sem működött, már a kezdet kezdetén is maximalisták voltunk vele szemben.

Utólag belegondolva egyenesen csodát akartunk hallani a Megasztár első szériájának győztesétől az első lemezén. A körülmények sarkalltak erre. Szemünk láttára vált szerény lányból látszólag öntudatos énekesnővé. A kezdetektől figyelemmel kísérhettük szárnypróbálgatásait egy szűz műsorban, amellyel korábban nem találkoztunk. A nagy csinnadratta miatt jogosan hittük, hogy győztesként fenekestül felforgatja majd a zeneipart. Ráadásul nemcsak a zsűri, hanem további elismert zenészek is adták alánk a lovat, isteni tehetségnek nevezték. Az albumán saját kérésére a Cserháti Zsuzsa ’96-os visszatérésénél segédkező stábbal dolgozott, kiváló zene- és dalszerzőkkel.

Tehát minden adott volt a csodához. Valamit viszont nem vettünk figyelembe: Vera látszólagos öntudatossága egy önmagát kereső előadót takart. Ezt nem is róhatjuk fel neki, hiszen a verseny megnyerésekor alig múlt el 19 éves. 2004 szeptemberében kaptunk tőle egy korántsem tökéletes korongot Ébren álmodom címmel. Naná, hogy elkezdtük őt piszkálni, mi ugyanis csodára vártunk. Második lemezének ismeretében kijelenthető, hogy nem tudott rajta kibontakozni. Ez nem meglepő, kutyafuttában készült, a verseny április harmadikán ért véget, és öt hónappal később már meg is jelent. Valóban felróható, hogy túl erősen érezhető rajta Cserháti hatása, Vera megpróbált – sajnos görcsösen – az idol nyomdokaiba lépni. Későbbi nyilatkozatai azt sugallták, hogy ő sem elégedett a végeredménnyel. Azzal érvelt, hogy az album a szakmának készült. A magyarázkodás felesleges volt, hiszen a versenyben a szakmának már bizonyított, és a zenepiacon elsősorban a közönségnek kell megfelelni. Az Ébren álmodom ugyan aranylemez lett, de Oláh Ibolya és Gáspár Laci albumainak eladási példányszámát meg sem közelítette. (Meggyőződésem, ha kimásolják róla a Mujahid Zoltánnal előadott Mintha minden másképp volna című duettet, labdába rúghatott volna a vetélytársaival…)

A leírtak ellenére másodjára is ugyanabba a gödörbe estünk. Most is túlságosan magasra került a léc. Ezúttal nem a körülmények, a főszereplő követelte ki magának, mindenhol azt hangoztatta, hogy végre megmutatja, mire képes. A Valami más cím helytálló, Vera búcsút intett az első korong Cserhátit idéző stílusának és hangulatának. Modernebb, fiatalosabb lemezzel rukkolt elő, és könnyedebben, magabiztosabban énekel. Összességében jóval tempósabb az előzőnél, bár lírai szerzemények sem hiányoznak róla. A soul és r&b vonal háttérbe szorult, funky és acid jazz elemek dominálnak rajta.

Látszólag tehát minden rendben, de mivel most is csodát vártunk – ha nem is akkorát, mint az első esetében – újból előjött a hiányérzet. Ahogy hallom, nemcsak nálam. Azt viszont máig nem tudom, hogy jogosan, vagy sem. Az album hibátlan, ebből kifolyólag a hiányérzetnek elvileg nincs alapja. Pély Barnabás zenei producer – aki a zeneszerzésben és hangszerelésben egyaránt oroszlánrészt vállalt – remekül ráérzett Vera stílusára, és további neves szerzők közreműködnek rajta, többek között Barna unitedos „jobb keze”, Romhányi Áron zeneszerző vagy Szabó Ágnes dalszövegíró. A lemez egyik legszebb felvételét, a lírai hangvételű Én mindig úgy vigyáznék Rád címűt Závodi Gábor és Demjén Ferenc írta. Mujahid Zoltán is feltűnik, ám ezúttal nem énekesként, hanem zeneszerzőként. Az első album zenéjének nagy részét jegyző László Attila is a stáb tagja maradt, a záró, Sose hívd korán a holnapot című, ugyancsak lírai dal zeneszerzőjeként működött közre.

Ha abból indulunk ki, hogy Vera csak egy tehetséges előadó, akkor tényleg nem szabadna elégedetlenkednünk. Nálam a hiányérzet arra vezethető vissza, hogy továbbra is istenadta tehetségnek tartom, és még mindig a csodára várok. Pedig a lelkem mélyén jól tudom, hogy csodák nincsenek.

Puha József (Új Szó)

[2006.04.25.]