Májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
2022 óta ismét turnézik a Colosseum. Három egykori tag, Chris Farlowe, Clem Clempson és Mark Clarke Malcolm Mortimore dobos, Nick Steed billentyűs és Kim Nishikawara szaxofonos társaságában adják elő a Colosseum klasszikusokat, mint például a Lost Angeles és a Valentyne Suite, de megismerhetjük a 2022-es Restoration és az idei, XI című stúdióalbum dalait. Budapesten május 1-én hallhatjuk őket a MOMKult színpadán.
A Colosseumzenekar neve beszédesnek bizonyult: az 1968-ban alapított együttes ma nagyjából olyan szerepet tölt be, mintha a rockzene történetének óriási dinoszauruszai lennének. E virtuóz szólisták társulása egyszerre tud innovatív, és mégis egységes, összehangolt hangzással megszólalni. Az 1971-es, Colosseum Live című duplalemezt pedig mind a mai napig nyugodtan lehet a rocktörténelem egyik ékkövének tekinteni.
A zenekart 1968-ban alapította Jon Hiseman dobos és Dick Heckstall-Smith szaxofonos, valamint Dave Greenslade orgonista, Tony Reeves basszusgitáros és James Litherland gitáros/énekes. A zenekar tényleges vezetője Hiseman volt, akinek zenei háttere meghatározta a Colosseum stílusbeli sokszínűségét: jazzből érkezett, de blues- és rocktapasztalattal is bírt, és összetett zenei ötleteket akart megvalósítani kiváló zenészekből álló csapattal. Ez sikerült is: a kritikusok lelkesedtek a bemutatkozó lemezért, különösen a kifinomult fúvósszekciók és a virtuóz, mégis elementáris ritmusszekció együttes játékát emelték ki. A második albumot (Valentyne Suite, 1969) a közönség is nagyon jól fogadta, a Colosseum pedig gyorsan kivívta magának az elismert, innovatív élőzenekar hírnevét.
1970-ben csatlakozott Dave 'Clem' Clempson gitáros, Mark Clarke basszusgitáros és Chris Farlowe énekes. Ebben a felállásban, Barbara Thompson (Hiseman élettársa és kiváló jazzszaxofonos) erősítésével rögzítették a harmadik nagylemezüket, a Daughter of Time-ot 1970-ben – ez lett az utolsó stúdióalbumuk. A zenekar feloszlásával szinte egyidőben azonban megjelent egy dupla koncertalbum, amelyet a rocktörténelem ékköveként emlegetnek: Colosseum Live. A felvételek két 1971 márciusi koncerten készültek (Brighton és Manchester), és a lemez klasszikus státuszt szerzett, mivel ritka hitelességgel dokumentálja a szólisták közötti inspirált együttműködést és játékörömöt.
Az 1975-ös Colosseum II epizód (olyan „epizódszereplőkkel”, mint Gary Moore) után 1994-ben állt újra össze a klasszikus Colosseum Live (1971) felállás, és azóta is sikerrel turnéztak Európában, felléptek fesztiválokon, valamint új kiadványokat jelentettek meg: The Reunion Concerts (1994), Bread And Circusses (1997), Tomorrow’s Blues (2003), LIVE '05 (2007) és TIME On Our Side (2014). Dick Heckstall-Smith halála (2004. december) után Barbara Thompson vette át a szaxofonszólamokat egészen a búcsúkoncertig, amelyre 2015. február 28-án került sor a híres Shepherd’s Bush Empire-ben.
A rajongók továbbra is szeretik a Colosseum lenyűgöző munkásságát, és tudják, hogy még mindig vannak olyan tagok, akik újra mozgásba hozhatják ezt a legendás gépezetet. 2021-ben ismét koncertezni kezdett a zenekar. A Farlowe–Clempson–Clarke frontvonal érintetlen maradt, három új tag csatlakozott. A 2018-ban elhunyt Hiseman helyére Malcolm Mortimer (Gentle Giant, Arthur Brown, Frankie Miller) lépett, akikről Clempson így mesélt: „Az új dobosunk ugyanolyan kockázatokat vállal, mint Hiseman! Nem másolja Hisemant, hanem azt játssza, amire a dalnak szüksége van.” A szaxofonposzt szintén kulcsfontosságú. Clem: „Több jelölt is volt. Egy este egy kis bárban ültünk Észak-Németországban, amikor láttunk egy Chris Farlowe-videót Kim szólójával. Lenyűgözött bennünket – tökéletes játékos a Colosseum számára.” Kim Nishikawara olyan R&B-legendákkal is turnézott, mint Cliff Bennett és Alan Price. És ki az új Greenslade? „Amikor billentyűst kerestünk, Kim ajánlotta Nick Steedet, aki Európa-szerte koncertezett Dennis Chambersszel, Gary Husbanddel, Jeff Berlinnel, Steve Hackettel, David Sanciouval, Ginger Bakerrel, Van Morrisonnal és a Shakatakkal. Nick felvételeket küldött, és ezek igazán lenyűgözőek voltak.”
Mortimer, Nishikawara és Steed erőteljesen támogatják a Farlowe–Clempson–Clarke hármast. Farlowe – több mint 80 évesen – mit sem vesztett énekhangjából, örömmel és meggyőződéssel adja elő a klasszikus Colosseum-dalokat. Clem Clempson – a zenekar vezetője a színpadon – irányítja a dinamikát, vezeti a drámai csúcspontokat, ünnepli a szólórészeket minden tudásával és érzésével, mindezt humorral fűszerezve, például az epikus Lost Angeles során. Mark Clarke basszusalapjai révén biztos támasz, sokszor másodlagos dallamot is bevezet, és fontos háttér- vagy alkalmi főénekes is. Ez tehát nem egy „kihalásra ítélt faj” projektje, hanem egy élő, energikus zenekar.
A Colosseum budapesti koncertjére május 1-én kerül sor a MOMKultban. Ülőhelyek korlátozott számban még elérhetők!
A Livesounds bemutatja: Out Into The Fields Tour 2025
2025. május 1., csütörtök 19 óra
Budapest, MoM Kulturális Központ
Colosseum koncert
Belépő: 12.900-19.000 Ft Jegyek
[2025.04.14.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.