A Kormorán adventi dallamai Putnokon - a hagyomány és a zene találkozása
Putnokon, Dr. Csuzda Gábor országgyűlési képviselő köszöntőjét követően, ünnepélyes hangulatban gyújtották meg a negyedik adventi gyertyát, amelyet követően a Kormorán Zenekar adott az alkalomhoz méltó, emelkedett, jó hangulatút koncertet. Az est nemcsak az adventi várakozás meghitt pillanatait erősítette, hanem ismét bizonyította azt is, hogy a Kormorán zenéje különleges hidat képez múlt és jelen, hagyomány és modernitás között. A zenekar az idei évben is számos meghívásnak tett eleget, és már most jól láthatók a jövő évi programok körvonalai is.
A Kormorán egyedülálló helyet foglal el a magyar zenei életben. 1976-ban alapította Koltay Gergely és Papadimitriu Grigoris. Ők voltak az elsők Magyarországon, akik tudatosan ötvözték a Kárpát-medence népzenei elemeit a nemzetközi rockzene stílusjegyeivel. Ez az újító szellem, azóta is meghatározza a zenekar hangzásvilágát és művészi hitvallását.
Az elmúlt több mint négy évtized során a Kormorán szinte egész Európát bejárta, fellépett a tengerentúlon is, és több zenei albumuk jelent meg külföldön. Koncertjeik mellett rendkívül gazdag alkotói munkát végeztek: popénekeseknek, blues- és rockelőadóknak, valamint színészeknek készítettek albumokat. A zenekar sokszínűségét és alkotó erejét számos színpadi mű, opera és filmzene bizonyítja, többek között a Julianus, a Honfoglalás, a Sacra Corona, a Trianon, A költő visszatér, az Elektra mindörökké, a Zúgjatok harangok, A Megfeszített és A Napba öltözött leány. Ennek eredményeként a Kormorán eddig több, mint száz albumot, hanganyagot és egyéb hanghordozót adott ki.
A Kormorán jelenlegi tagjai a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkeztek, ami tovább erősíti a zenekar nemzeti és összmagyar jellegét. Az együttes tagjai: Fehér Nóra énekes (Vajdaság), Gáspár Álmos hegedűs (Erdély – Kézdivásárhely), Karácson Zsolt dobos, Koltay Gergely dalszövegíró, töröksíp-, fuvola- és furulyajátékos, Szekeres Zoltán gitáros, Szűts István billentyűs, Vadkerti Imre énekes (Felvidék – Gúta), valamint Zsoldos Tamás basszusgitáros.
A Kormorán zenéjének különleges hangzásvilágát az adja, hogy a hagyományos népi hangszereket – mint a töröksíp, hegedű, furulya és fuvola – bátran társítják a rockzene eszköztárával: elektromos és akusztikus gitárral, basszusgitárral, dobbal és szintetizátorokkal. Ez az egyedi ötvözet teszi dalaikat azonnal felismerhetővé és érzelmileg mélyen hatóvá.
A putnoki adventi koncert is ezt az időtálló művészi erőt tükrözte. A Kormorán nem csupán zenét játszott, hanem közösségi élményt, lelki feltöltődést és nemzeti emlékezetet is közvetített. Ez az, amiért generációk óta hűséges közönség kíséri őket, és amiért joggal várható, hogy a jövő évben is számos helyszínen találkozhatunk velük. A gömöri kisvárosban? Putnokon a Kormorán repertoárja, adventi hangulatot varázsolt, a szépszámú közönségfelé.
Szöveg – fotó: Tamás István – 2025 –
[2025.12.23.]