Hátra arc! Vissza! Vigyázz?! A retro-feelingről szubjektíven

Dől mindenhonnan: hódít a retro! Nosztalgiázzunk! Hozzuk vissza az elmúlt időket! Nem rossz dolog ez, nem mondom. Sőt, én kifejezetten jól érzem magam, sokszor mondtam már, hogy a ’60-as években kellett volna meglátnom a napvilágot és nem a ’80-as évek elején.

Akik tehát közelebbről ismernek, tudják, hogy szeretem a nosztalgiát, szeretem a régi zenéket, a régi játékokat, tárgyakat, gyűjtöm a bakelit lemezeket és gyermeki lelkesedéssel fűzöm be a szalagot a tekercses magnóba. Nos, ezeket muszáj leírni, nehogy úgy tűnjön: csak írok, és én is behódoltam a retro-életérzésnek. Be, de nem akkor, amikor szinte parancsszóra diktálták, hanem már sokkal előbb. Most viszont mindenből árad a régi, vagy ahogy rásütötték: a retro.

Amit az én gimnazista koromban giccs-party-nak hívtak, ma már retro-party. Amiért rám évekkel ezelőtt furán néztek, az most divat. Nem egy Elvis, Beatles pólós fazon jön velem szembe az utcán, egyre több fiún látni trapéz nadrágot és kockás zakót. Talán még a nagyapjuké volt. Eddig tartott a mese, számomra…

Mert a zakós fiatalember már más. A jellegzetes naftalinszagot elnyomja a drága parfüm, pedig akkoriban még a Tabac is csak csempészve jutott be az országba. S ha valaki Filtolt szívott, nem pedig Fecskét, az már király volt a csapatban. Most meg ki tudja milyen exkluzív márka lóg ki, lassan már a kamaszok szájából is. Amikor egy Bambi, vagy Utas üdítő is ünnepnek számított, ma meg rogyadoznak a polcok a cukrozott levek tömkelegétől.

Hol van már a tekercses magnó?

A mai fiatalok már az internettel vásárolják azt a tengerentúli zenei lemezt, amelyiket éppen szeretnének maguknak. Fogalmuk sincs arról, milyen volt, amikor a rádió hangszórójához kellett irányítani a tekercses-magnóval összekötött mikrofont. S persze arról sem, hogy olyankor pisszeni sem lehetett, mert az amúgy is csapnivaló minőség még tovább romlott.

Olyan zenei- és ifjúsági magazint vehetnek, amilyet akarnak, meg persze amilyenre pénzük van. Mit tudnak arról, hogy a külföldi Bravo-ból kifotózott, trafikokban árult fekete-fehér képek mit jelentettek… Nem tudnak ezekről semmit sem, én úgy érzem.

Kérem, ne hördüljenek fel, ha elgondolkoznak azon, mennyi idős is lehetek, vagy ha már megtették, álljanak meg egy pillanatra. Azt gondolták talán: „Mit is tudhat ez a fiatal ezekről az időkről, hisz’ ő sem élt akkor!” Milyen igaz! Tényleg nem éltem. Csakhogy a múltunknak ez a szelete különösen érdekel, és ha valami megérint, annak utánajárok és igyekszem megismerni, megtanulni és megérteni. Megérteni, hogy bár úgy tűnik, akkor minden móka és kacagás volt, bizony kemény idők dúltak akkor (is). Most nyitva minden határ, mehetünk amerre szeretnénk, olyan nyelvet tanulunk, amit kiválasztunk, lehetőségek széles tárháza nyílt meg mindenki előtt…

Miben van a retro varázsa?

Akkor miért hódít a retro, miért kell a nosztalgia? Különösen azoknak, akik nem is éltek benne, és valljuk be: a szüleik sem. Miért akarjuk, hogy a fiatalok a múltban éljenek? Miért csak a romantikus, kellemes dolgokat emlegeti fel mindenki? Az akkor is megélt nehézségeket miért nem hozza fel egyetlen lelkes élharcosa sem a retronak?

Lassan már minden mozgalom megtalálható kis hazánkban, mutogat is mindegyik a másikra. Engem egyik sem érdekel jobban a hírértékénél, nem vagyok tagja sem pártnak, sem szervezetnek, még szurkolói klubnak sem. Ám hadd védjem meg a ’60-’70-es éveket attól a cukormáztól, amelyet mostanában rá akarnak húzni. S azoktól, akik azt mondják magukról, azt az irányzatot képviselik, ami akkor hódított, s közben „ál-jampeckednek”.

„Ki az a Késmárky Marika?”

Ugyanis valahol a nagy „retrozás” közben sokan elfelejtik, hogy annak idején, ha valaki nem tett eleget a rá, és a többiekre is kiosztott kötelezettségeknek, akkor micsoda bonyodalmak keletkeztek. Ma meg mire lehet kötelezni egy gyermeket? Lassan már arra sem, hogy a házi feladatot megírja, mert már az is sérti a személyiségi jogait. Aki tehát nem gondolja át az árnyoldalakat is, az nekem ne jöjjön azzal, hogy jobb volt akkor! Akinek nem mondd semmit sem Késmárky Marika, Magay Klementina, Fenyvesi Gabi, Dobos Attila, Csomós Péter és mondjuk Ihász Gábor neve, az ne akarjon retrozni, szerintem.

Na meg fogalma sincs róla, mi az a Bambi, és a Brillantin jelentése is a sötétben vész el, az kíméljen meg attól, hogy visszasírja a meg sem élt éveket. Mert sajnos akkor nagy valószínűséggel csak egy újabb divatirányzatnak hódol, s megint nem a létező dolgokra koncentrálunk.

Mielőtt bármit is aláírunk, elolvassuk az apró betűs részt is. Akkor most is tegyünk így, s vizsgáljuk meg, minek is hódolunk, mert ha nem vállaljuk a retro esetleges mellékhatásait, akkor nem fordulhatunk panasszal gyógyszerészünkhöz. Maximum annyit tud mondani: miért nem tájékozódott előtte részletesebben. S igazi is van…

– Soleil –

[2009.03.24.]