Majdnem mintha koncerten lennénk! - a Bridge to Solace albuma  

Nem vagyok ítész, sem zenekritikus, ám olykor úgy érzem, nem csak a szakemberek képesek egy-egy lemez feelingjéről, minőségéről nyilatkozni.

Előre kell bocsátanom, hogy a „kritika” a zenei műfajból is kiindulva igen szubjektív lesz, illetve hogy nagy tisztelője vagyok a BtS-nek, mint koncertbandának – azonban eddig eszembe sem jutott volna őket lemezről hallgatni. Viszont most roppant kíváncsivá tett ez a korong.

A zenekar eddig három lemezt jelentetett meg (Of Bitterness And Hope, a Kingdom Of The Dead, majd a Where Nightmares and Dreams Unite), ám a harmadik Magyarországon soha nem volt hivatalosan elérhető. Mivel az általuk játszott metalcore talán nem rendelkezik igazán erős hazai bázissal, eddig ők is azon zenekarok körét erősítették, amelyek elsősorban exportra dolgoztak, főleg a környező országok élőzenei piacára. Új lemezüket azonban már végre kiadták itthon – remélhetőleg utat fog találni az őrületükre fogékony fülekhez.

Vagy koncert, vagy hallgatás: össze kell hozni a kettőt

Mert azt le kell szögeznünk, hogy a srácok elsőrangú őrületet nyomnak a színpadon – a lemez ezt próbálja otthon hallgatható formában becsempészni mindennapjainkba. Bevallom, mikor először hallottam BtS anyagot felvételről, nagy csalódás volt – most is féltem tőle. Élőben annyira ütős és látványos amit csinálnak (kevesen tudják kis hazánkban ennyire lazán kemény fejjel tolni a színpadon, talán csak a Subscribe...), hogy az a brutális energia, amit a srácok kinyomnak magukból, egyszerűen nem jöhet át egy pár fülhallgatón. Persze egyszerű a megoldás: vagy függetlenítjük magunkat a világtól, és agyból pergetjük a koncertképet magunk előtt a lemezt hallgatva, vagy megpróbáljuk eljátszani a hangulatot – kellően eszement társasággal is üt a zene.

Szóval ha megteremtettük a megfelelő körülményeket, végre magára az anyagra is koncentrálhatunk. Mindjárt feltűnik pár ismerős szám, amit már hallhattunk élőben (nekem kapásból a 2. Like sheep... ill. az 5. Moondeath), illetve ha korábban nem vettük volna észre, az anyag lejártával a CD még csak a felénél tart – a srácok a korongra bónuszként felpakolták a nálunk meg nem jelent „Where Nightmares and Dreams Unite” lemez komplett anyagát. Respekt! Ja, és mondtam már, hogy a borító és a kis füzetke milyen szép lett? Telitalálat a súlyos szövegekhez kiválóan passzoló cyberpunk design, a maga FPS játékokat idéző kemény mikrokontrasztú színvilágával. Ráadásul nem csak a szemnek csemege, de piszok jól is szól, végre egy metál(?)lemez, ahol elégedett vagyok a keveréssel: jó, de nem fülkinyomó basszusok; érezhető, de nem arcbatolt gitártémák; helyén kezelt ének; komolyan, ezzel a lemezzel a fiúk valamit nagyon elkaptak!

Azért mégiscsak üt!

Hogy az anyag milyen? Üt. Nem üt (nem üthet) közel sem akkorát, mint egy átlagos BtS koncert, de műfajához képest meglepően hallgatóbarát, még nem elvadult metalcore rajongóknak is. Korrektül hangszerelt, jól szóló anyag, a kötelező műfaji megoldások mellett számos kis egyedi motívummal, üdítő részletmegoldással, melyek sokszor kilógnak a szoros műfaji keretekből – ebben a Bridge to Solace mindig is erős volt. Külön kiemelném a színvonalas, sokrétű éneket, és az ilyesféle zenébe nagyon passzoló csoportos vokálokat. No meg Ádám remekül dobol, jó alapot ad a zenéhez végig. Kellemes meglepetés a kissé „best of-jellegű” utolsó szám The young and the restless címmel, ami igazi egyveleg sok korábbi BtS számdarabkából. Tetszett!!!

Ha pontoznám (és ebben van picurka közvélemény-kutatás is néhány elvakult BtS rajongótól):

8/10 – átlag
8/10 – ennyire tetszett
6/10 – ennyire jó abszolút skálán, ha a skála két végén Balázs Pali és a Led Zeppelin munkássága a viszonyítási pont
10/10 – borító és design

Bridge to Solace koncertfotók - klikk a képre

– S.Varga Ilona – A Lion –
Fotók: Sanocki Mátyás

[2009.04.15.]