Ami szinte kötelező: lemez Kálvin János emlékére

Megjelent Kiss Ferenc és az Etnofon Zenei Társulás új lemeze, amellyel Kálvin János előtt tisztelegnek.

Az Etnofon kiadó századik, ünnepi albumán Kiss Ferenc feldolgozásait hallhatják a szerző, Bognár Szilvia, valamint több kiváló muzsikus előadásában. A Kálvin János emlékére komponált kilenctételes dalfüzér feltárja a református gyülekezeti éneklés, a magyar népzene, a históriás ének és a régizene közötti kölcsönhatásokat.
 
A világzene igényes, de közérthető nyelvén, több évszázados zenei nyelvemlékeket megőrizve, a hagyományokat tiszteletben tartva, de egyben meg is újítva azokat. A veretes szövegű genfi zsoltárok és az idős falusi emberektől gyűjtött népénekek előadása során fájdalmaikat és reményeiket osztják meg az égiekkel a művészek. A felvételek a mai ember hit, közösség és összetartozás utáni vágyát szolgálják. A reprezentatív, szép kiadványt Henics Tamás míves fényképei díszítik.

Ahhoz, hogy megértsük mit is takar egy ilyen lemez, egy kicsit ismerkedjünk meg a történelmi múlttal.

A XVI. század derekán a magyarság hitéletét is jelentősen megváltoztatta a reformáció tanainak gyors terjedése, így rövid idő alatt énekes kultúránk szerves részévé váltak a legszebb genfi zsoltárok is. A Kálvin nevével fémjelzett énekeskönyv számos darabja hamar napvilágot látott magyarul.

Ezek a korabeli népnyelv fordulatait is mesterien alkalmazó fordítások a mohácsi katasztrófa után megrendült emberek számára bíztatást, hitet és reményt közvetítettek. Anyanyelvű költészetünk is óriási lendületet kapott tőlük, a kottanyomtatás feltalálása pedig a dallamok gyors terjedését tette lehetővé. Mindezek eredményeként a következő századok sorra termelték a szebbnél szebb könyveket: pszaltériumokat, graduálokat, kancionálékat.

A genfi zsoltárok az alap

Az elmúlt négy és fél évszázad során a különböző protestáns felekezetek – részben a teológiai különbségek miatt – eltérően alakították a közös tőről sarjadt zenei repertoárjukat, de a genfi zsoltárok mindegyik alapját képezik ma is. A református magyar falusi ember vallási ünnepein azonban legalább ennyire fontos szerepet töltöttek be azok a népénekek vagy szentes énekek, melyek szerzői sok esetben ismeretlenek.

Ezek ritka és rendkívül értékes elemeket őriztek meg a kultúrák egymásra rakódásának folyamatából. A melódiák variánsait, a harmonizációs gyakorlatokat és előadói tradíciókat tekintve éppúgy, mint a szövegeket illetően. A pentaton őssejttől a pszalmodizáló és gregorián zenei hagyományokon át a sajátos népi többszólamúságig csupa olyan szépséges dolgot, amiről az írásbeliség megfeledkezett.

Feltárást végzett a zenész

– Jómagam, akit több mint fél évszázada Debrecenben kereszteltek „vastagnyakú kálvinistának”, azon töprengtem a Kálvin évforduló közeledtén, hogy ez alkalomból fel kellene tárnunk a református gyülekezeti éneklés és a magyar népzene, a históriás ének és a régizene közötti rejtett, láthatatlan, de jól sejthető alagutakat. Járhatóvá és korszerűvé tenni azokat, fényesen kivilágítani. – mesélte a művész.

– A zenetudomány izgalmas eredményeit megismertetni a laikus, zeneszerető közönséggel. Erre vállalkoztam hát a kilenc tételes vokális-kamarazenei mű megírásakor. A Magyar kancionálé előadása során fájdalmainkat és reményeinket osztjuk meg az égiekkel a költészet és muzsika közérthető nyelvén. Több évszázados zenei nyelvemlékeket megőrizve, de egyben meg is újítva azokat. A hagyományokat megőrizve és tiszteletben tartva, de az instrumentális hangzást korszerűsítve. A mai ember hit, közösség és összetartozás utáni vágyát szolgálva és azt erősítve. – folytatta.

Köszönet az érték-őröknek!

– Hála és köszönet mindazoknak, akik jóvoltából máig fennmaradhattak ezek a dalok: a nehéz sorsú falusi adatközlőknek, a sok névtelen nótafának, a tudósoknak, kutatóknak, gyűjtőknek, a gyakran bujdosásra kényszerülő nyomdászoknak, papoknak, kántoroknak, tanítóknak és költőknek. – zárta a szerző.

– KF/zene.hu –

[2009.06.29.]