Egy zenész, aki teljesen rendben van - interjú Popper Péterrel

A Step együttessel ismerte meg talán az egész ország, de sikerei széles körökben népszerűsítették Popper Pétert. Vele beszélgettünk jelenről, múltról és arról, hogy milyen a helyzete egy zenével foglalkozó ember helyzete idehaza.

– Hozzád köthető egy sikerfilm betétdala. Mivel másabb egy filmzenét elkészíteni, mint egy – nevezzük így –egyszerű zenét?
– A kísérő filmzene egy speciális terület. Amit kérdeztél, a filmben szereplő dal, a Végtelen, amit Széles Izával énekeltünk, az gyakorlatilag egy létező dal volt. Meghallgatták a producerek a lemezemet, tetszett nekik ez a nóta és megfelelő hangulatban, megfelelő helyre belekerült a filmbe. Ez egy egyszerűbb eset, mert a már létrejött dalnak megkeresték a megfelelő helyet. A kísérőzene az egy fordított történet. Jelen pillanatban az történik, hogy folyamatosan nézem a jeleneteket, egyeztetek a rendezővel, hogy ez milyen hangulatú lesz, írok hozzá hangulatfestményeket, zenéket, amiket rápróbálunk a jelenetre, ami vagy működik, vagy nem. Mindig a jelenet dönti el az irányt. Most volt egy olyan szituáció, hogy a filmhez már harmadszorra írok egy jelenetzenét, nem működtek azok, amikről üresen meghallgatva azt gondoltam: nagyon szép motívumok. Ám nem repült együtt a filmmel, mikor alátoltuk. Azt követően sikerült bevinnem egy olyan betétet, amitől elindult a film. Vannak motívumok, amik vissza-visszatérnek azoknál a jeleneteknél, ahol hasonló szituáció van, vagy hasonló szereplők közti dialógusok, vagy kapcsolatok. Ez is egy olyan visszatérő momentum, ahol csak a zenéből derül ki, hogy a szereplő éppen gondolatilag hol jár. Azt látod, hogy a szereplő ül, gondolkodik és látszik, hogy valahol nagyon távol jár, de ahogy alátolod a zenét, kiderül, hogy mire is gondolhat nagyjából.

– S egyáltalán hol áll most a munka zeneileg a film kapcsán?
– Nagyon az elején. Ez még hosszú hetek, hónapok munkája. Van egy első vágás, amihez már hangulatában hozzáteszünk zenéket, aztán, ha konkrétan megkapom a kész jeleneteket, akkor lesz pontosan szinkronban ráhúzva a teljes hosszában zene. Tehát ez még hosszú hetek munkája, amíg ez elkészül.

– Vannak már konkrét elképzelések, hogy kik fognak énekelni a filmben?
– Nevek vannak. De a filmdalok, csak a legvégén kerülnek a helyükre. Mikor minden kísérőzene megvan, minden jelenet áll, látjuk, hogy hol vannak olyan hullámok, ahol énekes dalok, klipszerű jelenetek megélnek a filmben, akkor. Vannak már dal-, és névötletek a dalokra, hogy kikkel szeretnénk dolgozni, de konkrétumot még nem tudok mondani. Ám abban a pillanatban, ha lesz belőle egy képünk és elkezdünk dolgozni, akkor beszéljünk ismét, és akkor szívesen elmondom a neveket, belemutatok dalokba, játszhatunk, tesztelhetünk az oldalatokon ezzel, ha ebben partnerek vagytok.

– Mi ebben a munkában a legnagyobb kihívás? Látom, nagyon kemény feladatokkal álltok szemben.
– Egészen gyerekkorom óta vonzott a filmek varázslatos világa, hogy hogyan tud a hang és a kép úgy szinkronba kerülni, hogy azok érzelmeket váltanak ki. Fantasztikus dolog az, amikor ülsz a moziban és egy romantikus jelenetnél folyik az emberek könnye. Gondold el, hogy némán megnézed azt a jelenetet, vagy egy nem odaillő zenét odatennél, akkor vicces lenne az a jelenet és nem sírnál rajta. Mindig is érdekelt, hogy az a zenei világ, amit képviseltem az alkalmazott zenében, vagy az instrumentális zenékben, akár zenekari zenékben, úgy hívtam mindig is, hogy hangulatfestmények. Mindig is szerettem hangulatokat megfogni, megfogalmazni, megírni, kibontani. A film az egy óriási lehetőség. Egy akkora tér, ahová bekerülsz, és utána már csak tényleg bele kell képzelnie magát az embernek abba a világba és így tudsz szárnyalni zenén keresztül.

– A fodrászom például azért jár külföldi énekesek koncertjeire, hogy a hajakat nézze. Te mennyire nézel emiatt filmeket, hogy mások, a nagyok hogyan csinálják ezt?
– Abszolút mértékig. Eleve, én mindig másképp nézem a filmeket, a zenét másképp hallgatom, mint egy „átlag”. Én belülről hallgatom a filmeket is. Nagyon jól látod a kérdést, mert az utóbbi időben csak zene szempontjából nézem a filmeket. Nézem a jeleneteket, az átkötéseket, a hangulatokat, a dinamikákat, hogy lélegzik a filmben a zene, hogyan ad egy lüktetést a zene, hogyan ad egy olyan érzést a filmnek, ami csak erősíti a jeleneteket. Őszintén szólva, szerintem ez egy nagyon komoly szakma, egy nagyon komoly kihívás. Úgy érzem, mindent megteszek azért, hogy ez a lehető legjobban sikerüljön. Gyerekkori álmom volt, hogy egyszer egy teljes filmnek a zenéjét megírhassak, ami most eljött és nagyon örülök neki.

– Bevallom férfiasan, hogy nekem a Popper Péter név leginkább az elismert pszichológust és írót jutatja eszembe. Lehet, hogy ez az én hiányosságom, de szerintem valamit te is elrontasz, hogy kevés olyan dolgot csinálsz, ami nem éri el a nagy tömegeket. Mi lehet ennek az oka?
– Én a ’80-as években kezdtem zenélni és a ’90-es évek végén kihátráltam ebből az iparból és egy kreatív ügynökséget vezettem sok éven keresztül. Függetlenül ettől, a háttérben írtam dalokat, a jogvédőnél közel száz dalom van nyilvántartva, szóval termékeny voltam azért. Sőt, azalatt az idő alatt is, amikor nem voltam a nyilvánosság előtt, dalokat írtam, alkalmazott zenéket csináltam, otthon gyakoroltam,a saját dolgaim ébren voltak tartva, de az üzlet és az egyéb dolgok olyan túlsúlyt kaptak, hogy majd’ tíz évig nem volt nyilvános fellépésem, vagy lemezem. Majd eljött az idő, mikor úgy éreztem, hogy ez sokkal fontosabb az életemben, minthogy az arányok ilyen rosszul helyezkedjenek és váltottam egy elég keményet. Az üzleti életet szinte teljesen kiszorítottam az életemből és visszajött a zene. Ennek kapcsán lett egy önálló estem, amit közel egy évig csináltam, egyedül egy szál zongorával. Külföldi és hazai slágerek feldolgozásának egyzongorás változatát adtam elő. Egy évig csináltam, majd ez abba maradt. Most írom a következő saját lemezemet, ami a film előtt fog megjelenni. Igazából, a mai világ az olyan, hogy vagy ott vagy a bulvárban a főcímlapon valami botrányos történettel, vagy nem. Szakmai értékekért nem szoktak felhívni az újságírók, hogy mondjak valami szép és értékes dolgot az életedből, ma ez háttérbe szorult. Ha belegondolunk, zenei műsorok sincsenek, úgyhogy nem csak én vagyok bajban hogy hol szerepeljek, hanem azok is, akik napi szinten, aktívan zenélnek. Kérdezték, hogy ismerem-e az oldalatokat, mondtam, hogy „Persze!”. Örültem, hogy végre van valami, valaki, aki foglalkozik ezzel és nyomon követi, ahol írnak a zenészekről, mert ezt nem tudjuk elmondani a televíziókról. Nincsenek zenei műsorok, nincsenek információk. A ’80-as évben, mikor megalakult a Step-együttes, ’87. január 17-én, a Zenebutikban bemondták. Azt a Zenebutikot akkor kb. ötmillióan nézték és egy ország abban a pillanatban tudta, hogy megalakult a Step-együttes. Persze akkor a Híradóban is bemondták, mert akkor ez még hírértékű volt, de ma ilyenek nincsenek. Ma más irányúak az érdeklődések. Úgyhogy most itt van ez a lemez, én csinálom a saját dolgomat, ha valakit ez érdekel, annak én nagyon örülök, ha nem, akkor is csinálom, mert ez az életem, és ebből vagyok összerakva.

– Melyik az a dal, reklámzene, ami a legismertebb, amihez a neved köthető?
– A Step-es időszakból a Lesz-e még című dal az, amit ismertek, de az egy korosztály. Akik akkor tinik voltak. Az már nagyon régi történet, az egy szűk szegmens tehát akik erre emlékeznek. Az Oké-ban Hrutka Robival működtünk együtt ’91-’96 között, rengeteg fellépésünk volt. Volt a Minden más lesz még, de ezek nem voltak akkora slágerek, mint amit várnál tőlem, hogy mondjak ilyen, vagy olyan nagyot. Reklámzenéből rengeteget csináltam. A Garancia Biztosítón keresztül a Budapest Bankon át. Mikor reklámzenét írsz, nem a cégek keresnek meg, hanem a reklámügynökségek és épp, akivel ők dolgoznak, nekik írsz. Írtam az MKB-nak, gyógyszerekhez. Írtam relaxációs zenét is, olyan gyakorlathoz, ami elég nagy lélegzetű relaxációs zene. Nagyon szerettem azt csinálni, az is egy érdekes munka volt. Évekig csináltam az HBO-nak a promóciós zenéit, amik különböző aktivitásokhoz egy-egy hangulatkeltő zene volt. Nem tudok olyat kiemelni, amiről egyértelműen lehet engem azonosítani, de azt hiszem, ez nem is szükséges, mert egy folyamatosan változó világban élünk, aminek én is részese vagyok, én is változom. Azt gondolom, hogy a tavaly megjelent lemezhez képest is sokat változtam. A mostani lemez nem hogy nem szerves folytatása annak, hanem teljesen az ellentéte. Egy zenekarral feljátszott vidámabb, pozitívabb, dinamikus poplemez, ami teljesen mást tükröz. Most, úgy érzem 2009-ben, hogy ez vagyok és nem azt kell meghallgatni, ami voltam, hanem azt, ami jelenleg vagyok.

– A munkáidról, az elért eredményeiddel elégedett vagy, vagy van esetleg hiányérzeted?
– Elégedett vagyok. Azt gondolom, én olyan formán élem az életemet, amit mindenkinek is javasolnék. Azt látom az emberek elégedettsége mögött minden téren a politikától, vagy valamilyen más erőtől válnak majd megoldást. Én úgy élem az életemet, hogy én a saját értékrendem, etikai, erkölcsi értékrendem szerint élem az életemet. Én ott mindent rendben tartok és ez kisugárzik a környezetemre is és ettől az, amit és ahogy csinálok nem azt várom el, hogy más csinálja jól, bár örülnék, ha így lenne, de azon nem tudok változtatni. Azon igen, hogy én hogy állok az élethez, hogyan viszonyulok az élet dolgaihoz. Azt gondolom, magunknak kell a lépéseket megtenni minden irányba. Ezért van az, hogy én teszem a dolgomat, írom a dalokat, élek boldogságban, szeretetben, békében és próbálom a dalokon keresztül ezt tovább adni az embereknek és örülök, ha ezt meghallgatják, vagy megérzik.

– Családodról mit lehet tudni?
– Négy gyermekem van. Két nagyobbik lányom közül az egyik 20, a másik 18 éves. Vannak ikerfiaim. Már kétszer elváltam és a mostani párommal élettársi kapcsolatban élünk. Neki is van két gyermeke. Tehát gyerek viszonylatban elég jól vagyunk. Egy nagy, nagy családi életet élő család vagyunk, ahol minden hétvégén jönnek a barátok, vagy a szülők, a kertben rotyog a gulyás, vagy éppen sütjük a húst és élünk boldogságban, szeretetben, békében.

– Akkor te teljesen rendben vagy.
– Igen, szerintem igen.

 – zene.hu –

[2009.11.09.]