Ha valakiért érdemes lesz, kipróbálom! - interjú Siménfalvy Ágotával

Sikeres, gyönyörű, számos felkérést kap a jobbnál jobb szerepekre. Közben gyermeklemezt énekel, s asztrológiával foglalkozik. Az igazit még keresi, s vallja: van még mit tanulni. Várja a kihívásokat, alázattal és szorgalommal. Interjúnkat két részletben közöljük.

– A középiskolában már az Angelika énekkarban énekeltél és arról már készült felvétel. Egy évtizeddel később már saját albumod készült. Milyen különbséget érzel a kettő között, mennyivel másabb érettebb színészként, énekesként elkészíteni egy stúdiómunkát?
– Egy picit helyesbítek, mert én már hatéves korom óta a Magyar Rádió gyermekkórusában énekeltem és heti szinten voltak felvételek a rádióban, rengeteg hanganyag készült. Sok koncertünk volt külföldön is, így az album készítés már régóta része az életemnek. Nagyon más, mivel kórusban énekelni az egy nagy, közös munka, ott az egyéni hang kevésbé mutatkozik meg, viszont sokkal inkább megmutatkozik, hogy egy hatalmas horderejű zeneművet több százan, több hónapig próbálva hogyan tudunk megvalósítani. Nem beszélve az oratórikus művekről, amiket templomokban, nagy zenekarral énekelünk. A mostani album és a régi felvételek között az a különbség, hogy egyrészt az klasszikus zene volt, másrészt ez nem csak popos, fiatalos dolog, hanem szólóban most azt mutathatom meg, ami az én egyéni hangom és erre ezek a slágerek nagyon is alkalmasok voltak, mert minden egyes szituáció, minden egyes szerep egy más, más kis életről szól. Hol egy mai lányról, hol egy rajzfilm negatív szereplőjéről, hol egy szerelmes lányról, hol egy karakterszereplőről, úgyhogy nagyon színes dolog volt.

– Hogyan képzeljük ezt a rajzfilmes dolgot? Mielőtt Csipkerózsikát énekelted, megnézted a rajzfilmet hogy rá tudj lelkileg is hangolódni? Vagy miként zajlik egy ilyen?
– Nem tudtam nem beleélni magam, hiszen ezeket a dalokat mi magunk választottuk, tehát ez a mi személyes élményeink alapján történt. Nem véletlenül választottam például a Csipkerózsikát, nekem ez egy nagyon komoly gyermekkori élményem. Nem csak a gyerekkorom fűződik hozzá. Felnőttként persze egy picit azért mást jelent, de mindenféleképpen egy szerelmi kötődésnek egy olyan aspektusát, ami valahol az ember lelke mélyén van, és amit mindannyian keresünk. Ez nekem nagyon fontos, nem is tudok másképpen énekelni, mert én elsősorban színésznőnek tartom magam. Minden egyes stúdióba vonuláskor azt szeretném, hogy ne csak zenei élményt adjak, hanem a mondanivaló is átjöjjön, ami mögötte van. Ez csak így megy nálam. A Budapesti Operettszínházban a szerepeimet énekelem és nem a dalokat, tehát mindig azon a hangon szólal meg, amilyen szerepet akkor megformálok. Nekem ez nagyon fontos, hogy ilyen téren belső tartalma is legyen. Mint például a Csipkerózsikának.

 – Mennyi munka van egy ilyen dalban az első feléneklés után? Mennyi változtatás történik onnantól kezdve, hogy először készre daloltad?
– Én is csak most látom, hogy milyen sok munka van vele. Mindig arra törekedtem, hogy legyen pár olyan verzió, amit egyben felénekelek és a javítások utána már csak arra az egy-két kisebb hibára vonatkozzanak, amikor úgy érzem, valami kibillent, vagy nem olyan szerves része a dalnak. De az biztos, hogy eleinte mindig arra törekedtem, hogy meglegyen a hangulata és a belső érzésvilága s nem annyira törődtem a tisztasággal. Bár ez nem szokott problémát okozni. Ám inkább elengedtem magam, és az érzéseimre hagyatkoztam. Ezt visszahallgatva már az egészben javítottunk egy-egy pontra koncentrálva, ahol egy kicsit megcsuklott a hang, vagy nem úgy jött ki, vagy pontatlan volt. Egy dal feléneklése egy napig tartott, hogy egy nap csak azzal a lelki attitűddel foglalkozzunk, mással nem. Az nem lehetett, hogy a nap első felében Szörnyella De Frászt éneklem a Százegy Kiskutyából, a másik felében pedig egy szerelmes hősnőt, mondjuk a Pocahontast.

– Ezek olyan dalok, amiket már mindannyian rengetegszer hallottunk. Aki viaskodik, hogy megvegye-e, mi az az új, az a plusz, amit kap, ami eltér az eredetitől?
– Nagyon szerettük volna, hogy megmaradjon a daloknak az a formája, amik slágerré tették őket. Számos magyar dal van rajta, a Süsü a Sárkánnyal kezdve a magyar musical-eken át. Olyan dalok vannak rajta, amiket az emberek kívülről fújnak, vagy legalább is a fülükben van. Arra törekedtünk, hogy ez a slágerszerűségük megmaradjon, hiszen mi is ezért választottuk őket. Ugyanakkor egy picit mai, egy picit poposabb, mai fülnek hallgathatóbb verzió legyen. Farkas Gábor kollegámmal, aki a lemez zenei vezetője is, összekombináltunk például olyan dalokat, amik egy királylány és egy királyfi szólója volt, duetté. Picit másképp szólal meg, energikusabb, életszerűbb, tulajdonképpen leporoltuk a nótákat. Ugyanakkor törekedtünk arra, hogy nagy változtatás ne történjen a dalokban, hogy ne tűnjön el az, ami miatt ez valójában szeretetre méltó. Csupán újszerűbbé tettük őket.

– Mi volt ebben a munkában a legizgalmasabb számodra, mi motivált a dalok elkészítésében?
– A megvalósításnál nagyon furcsa érzésem volt. Hozzászoktam, hogy minden egyes mondatomnak hatása van és sok ember előtt nyilvánulok meg, s jön valami reakció. Ezért minden egyes előadás más. Ez egy nagyon érdekes energiakapcsolat a közönség és köztem. Erre igencsak odafigyelek mindig, ez inspirál. Ez motivált a stúdióban is, hogy ezek nélkül a visszajelzések nélkül is azt tudjam adni, amit akkor, ha ott a közönség. Az is kihívás volt, hogy miként tudok a partneremmel,Gáborral, illetve a hangszerelővel Dandó Zoltánnal valamint a lemez producerével, Perjés Jánossal együtt dolgozni. Együtt formálni a produkciót, úgy, hogy mindvégig az enyém maradjon.  A motiváció az elején a gyerekek voltak. Végigkísérnek a pályámon, nagyon sok gyerekdarabban játszom. Az első szerepeim a Pál Utcai Fiúktól kezdve, a Muzsika hangján át, A Szépség és a Szörnyetegig, mind mind kötődtek a gyerekekhez. Nekik játszani nagyon szeretek, valószínűleg a gyermeki énem ott mutatkozik meg.

– Melyik az a dal, ami most is a szíved csücske, amit kiemelnél, és amit bármikor elénekelnél?
– Mikor hívnak minket énekelni, a Miu Miújság az a dal, amit mindig elénekelek, az az én habitusomhoz nagyon közel áll. Egyébként a címadó dalra, az Örökre Szépekre mind mondanivalójában, mind zeneileg nagyon büszke vagyok. Azt hiszem, az roppant jól tükrözi az egész album stílusát, amit mi szerettünk volna, hogy az örökérvényűségüket megmutathassuk.

– Egy-egy gyerekelőadáson a legőszintébb köszönetet, ajándékot, reakciót kaphatja az ember. Milyen történést emelnél ki, ami leginkább megható, vagy emlékezetes volt számodra?

Az interjúnk ITT folytatódik.

- bizsopress -

[2009.12.01.]