Elvont utazás Kisha stílusában

Kishát nem lehet számonként értékelni. A lemez egy egységet alkot, egy érzést ölel fel, ami vagy megtetszik valakinek és sikerül alárendelnie magát ennek a benyomásnak, vagy pedig nem érzi át a zenészek szándékát, az utaztató, könnyed dallamokat.

Ez utóbbi esetben nincs mit tenni, hiszen a dalok nem azok a tipikus slágerlistás, toplistás, fülbemászó, jól elkülöníthető részekből tevődnek össze. Itt a zene elindul, a hangszerek sorra bekapcsolódnak, hozzáteszik a saját egyéniségüket, úgy, ahogy az együttes zenészei is a sajátjukat. Ebből alakul aztán ki ez a sajátos ízvilág, ami kicsit downbeat, kicsit ambient. A lényeg az atmoszféra.

Úgy tűnik Kisha témái az elmúlt emlékeket ölelik fel, a szerelmet, a gyermekkort, az utazást. Ehhez nagyon jól illik a dallamos, színes magyar nyelv. A lemez legnagyobb érdekessége ugyanis, hogy az énekesnő, a szlovén Andja Maric - aki anyai ágról magyar – úgy döntött magyarul fog énekelni. Habár zenésztársai – Janez Dovc és Marco Grabber – nem értenek magyarul, ez semmilyen akadályt nem jelentett a zene elkészítése közben. Néhol felfedezhetünk magyar motívumokat is, összességében azonban az ihletés nagyon vegyes forrásból táplálkozik.

Első benyomásom a csodálkozás volt, hogy milyen könnyed a lemez hangzása, milyen ártatlanul gomolyognak a dallamok. Elvontnak tűnt, aztán a harmadik számnál kaptam el először úgy a fonalat, hogy jobban is felfigyeltem a zenére.

A későbbiekben sem az ének volt az ami lekötött, sokkal inkább az utaztató, atmoszférikus zene. Legjobb példa erre a negyedik track első két perce. Nincs különsebb bajom Andja énekével sem, habár nem túl széles skálán énekel, és nem is túl tisztán, mégis úgy érzem nem képez önálló egységet, hanem inkább az atmoszféra része ő is.

A későbbiekben a színvonal nem csökken, az egyik legjobban sikerült dal a A vonaton címet viseli, ahol Andja hangja régiesen torzított, úgy hangzik mint annak idején Edith Piaf. A zene halad a maga útján, ugyanazt kapjuk az elejétől a végéig, ami lehet jó is és rossz is. Meg lehet unni az albumot. Főleg akkor áll fenn ennek a veszélye, ha elveszítjük a fonalat.

Azt vettem észre, hogy az ötödik track után már inkább csak arra vágyom, hogy a lemez inkább a háttérmuzsikát szolgáltassa, nem figyeltem igazán rá, nem tudtam volna visszaidézni mit is hallottam. Akár egy chillout mixnél, amelynél szinte teljesen mindegy mi szól, a lényeg, hogy lazítson el és duruzsoljon a fülembe „valahonnan”. Adott tehát a Nyár, egy ilyen chill album, ami kellemes, utaztató, sokféle hangszerrel operáló, és amely teljes értékű ugyan, de csak annak aki tudja mit keres.

- Hasilló György - 

[2009.11.30.]