Menő, lightos rockzene - Hannah Montana 3

Lendületes, bulizós és minden szempontból érettebb lett a harmadik Hannah Montana lemez. Miley hangja egyszerűen elképesztő, érzelemdús és sokszínű. A zene pedig igyekszik mindent kifejezni, amit a sztár a dalokban el akart mondani.

A 17 éves Miley Ray Cyrus helyében bizony sokan szívesen lennének, hiszen a tini énekes és színésznő olyannyira sikeres lett a Hannah Montana című sorozatban, hogy ma már második szóló albumán is túl van, ráadásul idén mutatták be a sorozatból készült mozifilmet is. Mivel a tengerentúlon rendkívül sikeres, egyértelműen itthon is egyre többen szeretik és ismerik. Jelen kritikám tárgya a harmadik Hannah Montana album, amely bizony nagyon jól sikerült. Nehéz persze elvonatkoztatni attól, hogy a hölgy mindössze 17 éves, ám a hangja már olyan, mintha nem is ő lenne. Ezen az albumon szerencsére többször is alkalma nyílik kiengedni azt, amije van. Ettől lett az egész érettebb, mind az éneklés szempontjából, mind a zeneiséget illetően.

A bolondozós kezdésen gyorsan túllépve, a második Let’s Do This című dal már egy magasabb szinten áll az előző albumokhoz képest. A zene kiváló, Miley hangja pedig még teljesebb. Ha kell erőteljes, ha kell lágy, de úgy en bloc nagyon dögös. Tüzes és fesztelen, olyan akár a tinik élete; vadóc és bulizós, táncolható és dúdolható is egyszerre! Kell ennél több fiatalosság ehhez a zenéhez?

A harmadik Mixed Up című szám visszavesz a tempóból és a lassabb, de erőteljesebb énektémát veszi elő, amiben úgy tűnik Miley szintén otthonosan mozog. Nem mondanám forradalminak a zenét, de a megfelelő hangulatot játszi könnyedséggel képes prezentálni. Miley hangját pedig körülfonja és erősíti úgy, ahogy azt várjuk. Gyakorlatilag az egész albumra érvényes az egyszer egy bulizósabb, egyszer egy lassabb dalválasztás, amely így legalább változatosságot ad, még ha nem is viszi azt túlzásba.

Nagyon kellemesre sikeredett szám lett az I Wanna Know You című opusz, amelyben David Archuleta is énekel, ő egy fiatal popénekes srác, szintén hangzatos orgánummal. Az összhatás jelenti itt az igazi szépséget. A zene kiegészíti az éneket és fordítva. Hangulatos és erős dal lett nagyon. Az ezt követő Supergirl megint inkább elbolondozza a dolgot, kicsit fura is az electro és a rock keverése a mai igények szerint. Engem kevésbé volt képes megfogni.

Ezidáig annyi pozitívumot találtam, sok jó számot, viszont a kilencedik track sajnos nem lett az, és ezt sem hagyhatjuk említés nélkül. Ez a kötelező bolondozós zenék közé sorolható, de míg az első néhány hallgatható volt, ez azok szöges ellentéte. Tudom, hogy ez Amerika, és fontos a közös country-s ugrándozás, de ezt azért nyugodtan lehagyhatták volna a lemezről. A menetrendszerinti lassú nótát követően megint egy kellemes darabot hallhatunk, a Let’s Get Crazy-t, amely nagyon jó refrénnel, és ismételten ütős zenei alappal rendelkezik.

A már hallott I Wanna Know You később ismét feltűnik a lemezen, ezúttal az erősebbik nem segédlete nélkül, majd végül az utolsó két dalban mégis megmentik a férfiak becsületét; előbb Mitchel Musso hangja tűnik fel, majd végül Corbin Bleu is közreműködik, nem is rosszul, sőt!

Az extrákat, amelyek a lemez Opendisc felületére vezetnek, ezúttal direkt felejtettem el, ugyanis ott a zenével kapcsolatban nem találunk semmit. E helyett a sorozatból láthatunk epizódokat. Ezek a jelenetek nem tettek rám mély benyomást, de a sorozat az más lapra tartozik, én kizárólag a lemez értékelésére szorítkozom.

Jól sikerültek tehát az album utolsó dalai is, és ha a komolytalanabb dalokat kihagyták volna, az összkép még jobban mutatna. A cél természetesen a szórakoztatás úgy, hogy a fiatalabbak is megtalálják a számításukat, és ez teljes mértékben sikerült is a harmadik Montana lemeznek. Aki szereti a menő lightos rockzenét, bátran hallgasson bele!

- George -

[2009.11.27.]